Munkácsi Ernő könyve 1947-ben, vagyis a nagy katasztrófa után alig két évvel jelent meg, éppen ezért a Hogyan történt? a magyar holokausztnak az egyik legkorábbi összegzése és értelmezése. Értékét többek között éppen az adja, hogy az időbeli távolság még nem torzította az emlékeket, közvetlenül a második világháború után íródott. „A 20. századi magyar történelem egyik kulcsdokumentuma e mű, melynek lapjain egy bennfentes szemtanú vázolja fel a korszakos bűn és tragédia általa érzékelt kontúrjait” – fogalmazta meg László Ferenc a kötet utószavában, amelyben Munkácsi Ernő feloldhatatlan dilemmáit járta körbe. Hetvenöt évvel az első kiadás után most újra kézbe vehetjük Munkácsi szövegét, amelyhez korábban évtizedeken keresztül nem lehetett hozzáférni, ráadásul most egy olyan kiadásban jelent meg, amelyben jegyzetek, tanulmányok, kiegészítések segítenek eligazodni az olvasónak az 1944-es eseményekben.
2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása, amely utána mindössze néhány hét alatt lezajlott. A teljes vidéki zsidóságot Auschwitz-Birkenauba deportálták. A több százezer emberből mindössze néhány tízezer tért vissza.
„Munkácsi Ernő ambivalens szerepe, ahogy a Zsidó Tanács felelősségének kérdése is súlyos viták tárgyává vált a háborút követő években” – olvashatjuk a kötet kiadói előszavában, amely rögtön rávilágít arra, hogy ez a kordokumentum egy nagyon sajátos nézőpontból íródott, amelyet érdemes szem előtt tartani olvasás közben. Munkácsi Ernő szerepének megítélése a mai napig ellentmondásos: a Horthy-korszakban a neológ zsidó közösség főtitkára volt, jogász, 1944-től pedig a német nyomásra létrehozott, a német és magyar hatóságokkal kooperálni kényszerülő budapesti Központi Zsidó Tanács körül tevékenykedett, így bennfentesként elég jól belelátott abba, hogy a zsidó vezetés milyen döntéseket hozott, illetve nem hozott meg a német megszállást követően. Könyvében a legtöbbet éppen ezzel, a mai napig heves érzelmeket kiváltó témával foglalkozott: hogy a Zsidó Tanács miért nem tett többet ebben az időszakban a népe megmentéséért, illetve, hogy egyáltalán milyen információknak és lehetőségeknek voltak a birtokában. Ahogy arra Nina Munk, az angol kiadás fordítója is felhívja a figyelmet a kötet előszavában, a Hogyan történt? történészi igényű munka, amely „érzékletesen láttatja a képtelen döntések gyötrelmével és erkölcsi súlyával küszködő embert”.
A Hogyan történt? egyik legfőbb erénye a részletesség – ahogy azt Munkácsi Ernő maga is megfogalmazza a bevezetőben, a célja nem az volt, hogy az 1944. évi tragédia rendszeres történetét adja közre, hanem hogy az Izraelita Országos Iroda irattárában megtalált okmányokat tegye közzé. A szerző hangsúlyozta, 1947-ben még nem állt rendelkezésre annyi információ, hogy mindent meg lehessen érteni, de azt kötelességének érezte, hogy a korszak okiratait közzétegye. „Hogyan történt? Ezt kérdezi ma minden magyar zsidó és nem zsidó, aki ismerni akarja az utolsó esztendők tragédiájának történetét.” A kötet azzal kezdődik, hogy Munkácsi elmondja, véleménye szerint mik voltak a magyar zsidóság problémái a német megszállás előtt, és hogy a tehetetlenség, a szervezetlenség, a belső harcok és a naiv optimizmus hogyan járult hozzá ahhoz, hogy ne alakuljon ki nagyobb ellenállás a zsidótörvények, majd később a deportálások ellen.
Munkácsi Ernő a katasztrófa után alig két évvel megjelent visszaemlékezése a magyar zsidóság deportálásának nehéz, ellentmondásos nézőpontból megírt krónikája. Olvass bele az új kiadásba!
Tovább olvasokA Hogyan történt? elsősorban magyarázatokat és felelősöket keres, fontos számvetés, amely a külső problémák mellett arra is keresi a választ, hogy a zsidóság vezetésén belül milyen belső problémák vezettek ahhoz, hogy a népirtás megtörténhetett. A kötet bemutatja, hogy a magyar zsidóság jogfosztása már jóval a német megszállás előtt elkezdődött, kitér a politika radikalizálódásra, a zsidótörvényekre, majd arra, hogy a magyar kormányzat hogyan vette le a kezét a zsidó polgárairól, kiszolgáltatva őket a németeknek. A könyvben szó esik Horthy és Sztójay felelősségéről, és a magyar csendőrség szerepéről, valamint azokról a magyarokról is, akik központi szerepet játszottak a deportálások megszervezésében és lebonyolításában: például Ferenczy Lászlóról, a deportáló csendőralakulatok parancsnokáról, Endre László szélsőjobboldali politikusról, aki Eichmann-nal közösen szervezte a zsidóság deportálását és Baky Lászlóról, aki 1944 márciusa és augusztusa között a Belügyminisztérium politikai államtitkára volt.
A könyv emellett nagyon részletes betekintést nyújt abba, hogy mi zajlott mindeközben a Zsidó Tanácsban, mi volt az oka annak, hogy a német megszállás után létrehozott szervezet együttműködött a németekkel, és így akaratlanul is asszisztált a tragédiához. Munkácsi Ernő elsősorban – a deportálások gyorsasága mellett – a szervezetlenséget és a meg nem alapozott optimizmust okolta ezért. Iratok, okmányok, levelek és memorandumok mentén tárta fel, hogy a sorozatos jogfosztások idején a zsidó vezetés még mindig beadványokkal és kérvényekkel próbált küzdeni a zsidóellenes intézkedések leépítéséért. Nem akartak letérni a legális útról, sokan pedig nem akarták elhinni, hogy a németek a magyar zsidósággal is megteszik, amit megtettek már más országokban. „A magyar zsidóság kellő előrelátás és főleg megfelelő szervezettség hiányában bódultan és minden ellenállás nélkül teljesítette hóhérai parancsait – ezek ellenben hideg céltudatossággal készítették elő munkájukat.” Azt is hitték, hogy ha engedelmeskednek a németeknek, akkor el tudják majd kerülni az erőszakot, a németek azonban hazudtak, amikor ezzel hitegették őket. A magyar zsidóság országos megszervezése és egységesítése valójában csak azért történt, hogy utána deportálhassák őket, de ezt nem tudhatta senki előre.
A magyarországi holokausztot követő években feldolgozási kísérletek sokasága jelent meg, ennek a korai hullámnak véget vetett az ország sztálinizációja.
Tovább olvasokMunkácsi Ernő azt gondolta, hogy az egyetlen megoldási mód a baloldali, középosztálybeli keresztények informálása és mozgósítása lehetetett volna: „meg kellett volna teremteni azt a területet, ahol a tagadás lábát megveti, és józan magyar rétegekre támaszkodva a német deportálással szembe lehetett volna szállni”. Később személyesen is tett erőfeszítéseket azért, hogy ezt a réteget tájékoztassa arról, hogy mi történik a zsidósággal. A könyv beszámol mindenről, amivel csak próbálkoztak, az egyéni akcióktól kezdve (pl. Kasztner-vonat), egészen a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokig: „…kezdettől fogva minden eszközzel a magyar ellenállást kellett volna erősíteni, és ennek az elmulasztása a legsúlyosabb történelmi hiba volt” – vallotta Munkácsi.
Hogy tudott-e volna bármit tenni a Zsidó Tanács azért, hogy a magyar zsidóság megmeneküljön, a mai napig vitatott kérdés, ahogy Munkácsi Ernő alakja és felelőssége is az. Sok kérdés felmerül ezzel az időszakkal kapcsolatban, onnantól kezdve, hogy mikortól lehetett tudni arról, hogy mi történik a deportálásokat követően, egészen odáig, hogy a magyar hatóságok nélkül is végre tudták-e volna hajtani a németek a gettósítást és a deportálást. Munkácsi Ernő könyve rendkívüli részletességgel mutatja be, milyen nehéz volt átlátni azokban a hetekben, hogy mi történik, de nem tagadja, hogy a Zsidó Tanács tagjai sok szempontból rosszul mérték fel a helyzetet. A Hogyan történt? új kiadása és a hozzá csatolt levelek és magyarázatok segíthetnek megérteni a korszak feloldhatatlan morális dilemmáit, és rámutat arra is, hogy kik voltak azok Magyarországon, akiknek viszont megkérdőjelezhetetlen bűnrészessége volt a népirtásban.
