Fotó: Valuska Gábor
Radu Țuculescu éveken át látogatott egy Petra nevű falut feleségével, Dittával. Ditta nagymamája pedig a látogatások alkalmával elmesélte neki a közösség minden örömét és bánatát. Ebből lett az Öregmama történetei, amely egy eldugott kalotaszegi falu buja titkait tárja fel. A titkokra pedig mindenki máshogy emlékszik. Țuculescuval elnéptelenedő falvakról, idealizált faluképről és egy lépcsőn felimádkozott disznóról beszélgettünk. Az interjú a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron készült.
Az Öregmama történetei falutörténet is egyben. Hogy talált rá a Petrának nevezett falura és hogyan döntötte el, hogy regényt fog majd írni róla? Milyen kapcsolatban áll a falubeliekkel?
Ebben a faluban élt a volt feleségem nagymamája, de nem a falu valódi nevét használtam. Petra a jordániai eltűnt városra emlékeztet. A regénybeli falu negyven kilométerre van Kolozsvártól, ez is eltűnőfélben lévő világ. Öregmama különleges teremtés, az eltűnő világ igazi harcosa. Hihetetlen mesélőkészséggel bír és eleven, pezsgő a humorérzéke is, vannak, akik az erdélyi Seherezádéként emlegetik. Öt éven keresztül mesélte a falu hihetelen történeteit, amelyeket különleges karakterek laknak be. A szereplőket, akik még életben voltak, mind ismertem, ők is rengeteget meséltek nekem, sokszor azt éreztem, én is egyik szereplővé váltam Öregmama történeteiben.
A részvételi megfigyelés során nemcsak a közösséget, hanem saját magát is figyelte. Mit tapasztalt az ott töltött idő alatt?
Amikor másokról írunk, magunkról is írunk. Hogy én mit tanultam ebből? Azt, hogy egyetlen helyen is leélhetjük az életünket, anélkül, hogy hiányérzetünk lenne amiatt, hogy nem utaztunk el máshova. Pezseg az élet és az érzelmek is hevesek egy kis közösségben is. Szerelem, szex, humor, féltékenység, irigység, részegség, vers, pletyka és gyilkosság, mindennel találkozhatunk itt. Petrában tudnak élni, élvezik az életet, a szépségével és a nyomorával együtt. A faluban van katolikus, református és ortodox templom is, bár nem laknak már ott ortodoxok, csak valamikor régen laktak, mára a templomajtót beszegezték, mégis tiszta, rendezett, mert ezt is takarítják, amikor a reformátust és katolikust. Azok a történetek a leghihetetlenebbek, amelyek megtörténtek. Demeter, Öregmama férje halála előtt arra kérte a feleségét, hogy vigye fel hozzá a disznót a lépcsőn, hogy lássa, milyen szép, kövér, aztán boldogan meghalt. A temetésén fergeteges tánc kerekedett. Demeter nagy táncos volt, így búcsúztak el tőle.
Radu Ţuculescu: Öregmama történetei
Fordította: Szőcs Imre, Tarandus, 2016, 383 oldal, 3490 HUF
Öregmama tudott arról, hogy jegyzeteli, amit mesél és ebből később regényt ír?
Nem tudta. Mesélt és én közben főztem neki. Sokat nevettünk ketten, kommentárokkal látta el az elmesélteket, este pedig a feleségem segített, ha valamire nem emlékeztem pontosan. Ilyenkor jegyzeteltem. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a szereplők is sokat meséltek nekem. Ők sem tudták, hogy könyvet írok. Ha Öregmama tudta volna, hogy este mindent lejegyzek, lehet, hogy nem is mesél el mindent. Öregmama kilencvenéves korában meghalt. A halála után kezdtem írni a regényt, de a falubeliek sem tudják, hogy megjelent, a neveket is megváltoztattam, hiszen a házasságtörők is élnek még, igaz, nem mindenki olvas, de van, aki még igen. Izgultam, hogyan fogadnák a könyvet. Az első regényemet édesapámról írtam és tartottam tőle, hogy nem fogja jól fogadni, de miután elolvasta, legyintett és csak annyit mondott, dehát ez irodalom. Öregmama nem tudott románul, öt éven keresztül magyarul mesélt nekem, ennek nagyjából hatvan százalékát értettem. A többit kikerekítettem. Ha mindent megértettem volna, riportkönyv született volna. A regényben a mindennapi valóság keveredik a mágikus realitással, én ebben hiszek. Öregmama odafentről biztosan megdorgált már, és azt mondta, ejnye, Radu, kibabráltál velem! Aztán nevetni kezdett, mint a szereplők, akikről mesélt.
A közösség alapszabályai a közösség megmaradását szolgálják, itt mindent megbocsátanak, mindent el lehet, el kell fogadni a közösség kedvéért. Ebben a világban a viszonyok nagyon nyitottak, szabadak, tabumentesek. Olyan világ ez, ami nem egyezik a hagyományos faluképpel.
Ezt jól érzékeled. A falu idilli világának bemutatását gyakran eltúlozzák. Lehet, hogy hamis szégyenérzetből teszik.
Kapcsolódó cikkünk:
A falu hétköznapjaiból és múltjából buja, erotikus titkok pattannak elő (részlet)
Az elszegényedő falu viszont nem nevezhető túlzásnak, a falvak elnéptelenednek és a városról kiköltözők népesítik be újra őket. Milyennek látja a falu jövőjét? Milyen közösség kovácsolódhat a szomszédsági viszonyokból?
Az elszegényedés nem igaz, ez múlt századbeli valóság, most inkább azt látjuk, hogy rengeteg panzió épül, amit turisták látogatnak. Sokan külföldön dolgoznak, de hazaküldik a pénzt és palotákat építenek, a faluban a szekér mellett elhajtanak a Mercedesek is. Mára már bevezették a vizet, van internet, a falvak nem elszigeteltek, talán csak ez, amelyikről én írtam. Nem dolgoznak már a földeken, a fiatalok városra költöznek, mert ott kényelmesebb az élet, de Öregmama négyszáz hektárnyi földjét haláláig művelte. Ma is lehetne ezt csinálni, ha lenne rá hajlandóság. Nagyon jó, ha többen költöznek újra ki a falvakba, a zsúfolt nagyvárosok szörnyeket szülnek. Hogy milyenek lesznek az újdonsült közösségek, nehéz megjósolni.
Nagyon erős karakterek népesítik be a regényt, főleg nők, akik elcsábítják a férfiakat és a férjeket, és férfimunkát végeznek. Mindezt egy olyan faluban, ahol mintha megállt volna az idő. Azt gondolnánk ez nem összeegyeztethető a falusi, zárt közösségekkel.
A nagyon erős érzelmek és karakterek világa ez. Franciaországi olvasóktól is sok visszajelzést kaptam, Belgiumból és Kanadából is. Azt mondták, hogy ez a falu a nagyszüleik falvára emlékezteti őket, ez nagyon hízelgő. Ilyen a regénybeli, határok nélküli erdélyi falu. Olyan közösség ez, amelyek élén nők állnak, akik nem félnek sem a haláltól, sem az ördögtől, de még a Jóistentől sem! A férfiak is csak a nőktől félnek.
Leplezetlenül beszél a testről, a szerelemről, mintha a falu nem a tabuk, hanem a kibeszélés világa lenne.
Lehet, hogy az. Ma rohanó világban élünk és egyszer csak arra ébredünk, hogy megöregedtünk. Elosont mellettünk az élet. Sietve szerettünk, sietve örülünk, sietve barátkozunk, sietve álmodunk.
A kegyetlenségről is szó van, hiszen a falubeliek megvonják az öregektől és betegektől a segítséget, íratlan szabályok alapján, amelyek a közösség fennmaradását szolgálják. Ezt az idealizált falukép kritikájaként is olvashatjuk?
Nem állt szándékomban kritikát megfogalmazni. A kegyetlenség, amit említesz, természetes és a világ minden táján előfordul, az eszkimóknál is. Nálam a különböző színekre utal, hogy van ragyogás, de az eseményeknek súlya is van. Azt jelzi, hogy nem csak egyféle ez a világ.
Szerző: Tamás-Balha Etelka
