Lungu, Dan: Hogyan felejtsünk el egy nőt
Fordította: Lakatos MihályMagvető Könyvkiadó, 2010., 352 oldal, 3490 Ft
Marga, a jojobaillatú, bulvárpublicista barbibaba egy szép napon felszívódik, mint kézkrém a pórusok között. Váratlanul, magyarázat nélkül költözik ki az Andival közös albérletből és életből. Andi oknyomozó újságíró ugyan, de ezúttal hiába keres okokat. Az elhagyott lakásban előbb az édeskés parfümillat helyére nyomul áradó cigarettafüst, aztán a tükör alatti polcról hiányzó szempillaspirálok, elpárolgott éjszakai krémek és felszívódott Q10-kapszulák után maradt mérhetetlen űr szúr szemet, a tükörből pedig a férfi petyhüdt könnyzacskója, kiégett tekintete néz vissza ránk. Benne a felismerés: a lány ezúttal nem bújócskázik, tényleg lelépett. A magára maradt Andi egy erős, zsigeri képpel a meztelen csigára sót szóró kegyetlen gyerekcsínyhez hasonlítja Marga árulását. Dan Lungu Hogyan felejtsünk el egy nőt című könyvéből kiderül, hol kereshet menedéket egy csalódott, muszáj-cinikus fiatal értelmiségi, akit letett az élet, vagy legalábbis letett az élete jobbik részének vélt lány.
Lungu talpraállás-regényt írt, mely jobbára a huszonhat négyzetméteres hamutállá alakuló albérletben és a főhős fejében zajlik ugyan, a kavargó emlékek viszont néhol szociografikus pontossággal, másutt meg szürreális álomképekkel a román társadalom közelmúltját és jelenét is ábrázolják. Tablószerű toposzokat látunk nagytotálban és nagy felbontású pillanat- és közelképeket. Nemzedéki visszatekintőt egy fiatal, igazságkeresésbe belefásult, becsapott újságíró szemszögéből. Dokumentumfilmet a vadkapitalista Balkánról, ahol mogyorófavesszővel mérik fel a panellakások energiamezejét, ahol a gyártulajdonosok politikai hátszéllel és a szándékos csődokozás terén kellőképpen kreatív know how-val bírnak, ahol egy rekesz sörért az összes összeesküvő neve megvásárolható. Andiról viszont túl sokat nem tudunk meg. Magát úgy mutatja be, mint általában pénzszűkében lévő, zabolátlan igazságérzetű ifjú. Visszaemlékezéseiből arra is fény derül, hogy azelőtt, hogy Margáé lett volna, az alkohol rabja volt.
Margáról sincs sokkal több információnk. Kizárólag a főhős emlékeiből ismerjük őt, melyek kellően konfúzak, zabolátlanok. Andi szemében ő az a gyönyörű teremtés, aki császárnőként foglalja el trónját – Andi ágyát –, hogy ott órákig kedvenc kozmetikumaival kényeztesse magát. Ő az a lapos mellű serdülőlány, aki beleborzong egy leszbikus ölelésbe, akit folyamatosan monitoroz és sakkban tart erőszakos, pártfunkcionárius apja. Ő az a menekülő amazon, aki csak azért ült bele ismeretlenül Andi ölébe, hogy megszabaduljon az előző kapcsolatától. Egy földön kívüli kultúra kémje ő, aki azért élt Andival, hogy megszerezze a titkait, aztán egy pillanatban hazarepüljön sajátjaihoz. Egy álomszép, titokzatos lány, akinek az eltűnése mellékhatásként világomlásszerű kínokkal jár. Túlságosan sokarcú, semhogy kiismerhető, megismerhető legyen. Egy hirtelen jött hiányt jelent inkább, amiről Andi hetekig tudomást sem vesz. Ehelyett kávéja fölött bambulva fejben látszat-párbeszédet folytat vele. Ez a hiány aztán nemsokára rémálomba fordul. Feltárja a férfi félelmeit, felszínre hozza minden gyávaságát. Amikor egy buszon korpás hajú, szatyrokat cipelő hajléktalannal ül szemben, beleborzong, hogy jövőbeli önmagát látja. Összecsapnak fölötte a hullámok. Az albérletéből költöznie kell, a munkahelyén bizonyítania kéne, amikor riporttémát remélve betér egy újprotestáns egyház istentiszteletére.
A szerző ügyes elbeszélőtechnikát alkalmaz. Marga eltűnésétől, mint meghatározó origóponttól kezdve, két szálon indítja el a cselekményt, a szálakat pedig fejezetenként váltogatja. Az egyik szál Andi belső monológjait, képzeletét és emlékképeit E/1-ben követi. A csapongó, zajos, egyszer levert, máskor lelkes Marga utáni kutatást meséli el. A másik szál semleges, külső nézőpontból mondja el Andi szakítás utáni történetét. Ez utóbbiból tudjuk meg, hogy Andi lelkesen indult a szektás-riport elkészítésére, hogy egy régi ismerősével találkozott az imaházban, hogy eredetileg csak arról volt szó, hogy pár napra húzza meg magát a közösség presbiterénél, és hogy ez aztán egy hosszabb, bonyolult kapcsolatot, egy újabb függést hozott el számára.
Aki szánt már valaha két percet az aluljárókban feltűnő vulgár-hittérítőkre, az jól ismerheti sablontanításuk sarkalatos tételeit, instant-üdvözüléssel kecsegtető válaszaikat. Effélékkel találkozhatunk a regénynek az újprotestáns egyházat és annak lelkipásztorát bemutató részeiben is. Az elbeszélés itt stilizált, művi, reflektálatlan. Úgy érezzük, mintha alákérdezésekkel megtámogatott, kenetteljes mosolygással előadott, párbeszédnek álcázott kinyilatkoztatást olvasnánk. Szimpatikus, könnyű válaszokat. Ezek elszórtan jelennek meg a könyv lapjain, szituációkba szuszakolva, katekézisszerűen. Sőt, az egyik, hitkérdésekre felelgető fejezetben úgy érezzük, mintha Bibliaismereti kvízt tartanánk a kezünkben. Andi minél több időt tölt a gyülekezettel, annál inkább oldódik magánya, oszlik szét szkepticizmusa, szűnik meg kezdeti kritikus, elutasító attitűdje. Hiába érzi, sőt tudja is talán, hogy idealista képet fest magának az alig ismert közösségről, mégis ez jelenti számára az egyetlen kapaszkodót, az egyetlen menekülési lehetőséget. Számára az újabb függés kialakulása kínálja fel a felejtés szérumát.
Andi, az újságíró bölényekhez hasonlítja olvasóit. Bölényekhez, akik kizárólag azon kérődznek, amit eléjük tesznek, s akik elé ezért olyasmit kell tenni, amin szívesen kérődznek. Nem veszi észre, hogy a történet végére maga is lusta, tükörsima agyú bölénnyé válik, aki örömmel majszolja a szektások előre megrágott igazságát. Lungu szagokkal, lírai képekkel festett realista látomásregénye mesteri módon térképezi fel egy kapcsolat megszakadásának lehetséges következményeit. Az elbeszélésnek sajátos ízt adnak a fordító Erdélyben használatos fordulatai is. A Hogyan felejtsünk el egy nőt értelmezhető a magányt ábrázoló tömbház-regényként, olvashatjuk a fájdalmas szakítás lelki stádiumait rögzítő röntgenkép-sorozatként, de úgyis, mint főszereplőjének a könyvben szereplő újprotestáns egyházról készített alapos riportja. Mindegyik olvasat érvényes. Csak arra ügyeljünk, hogy olvasás közben ne váljunk bölénnyé.
