A negyedik gabós antológia lelkesítően erős lett, egyértelmű többségben vannak benne az érdekes ötleteket jól feldolgozó novellák. A sorozat tehát a megfáradás jelét nem mutatja, inkább arról tudósít, hogy a magyar fantasztikus irodalom sokszínűen virul, köszönhetően nemcsak a már ismert szerzőknek, hanem az elismerésre méltóan jól indító újoncoknak is.
A kötet két legerősebb dobását veterán szerzők követték el. Erdei Lilla Vadhúsa zavarbaejtő weird egy férfiról, aki fokozatosan belezavarodik abba, hogy egy balesetben elvesztette a péniszét. A látszólagos megoldás persze kellően szürreális, rettenetes és a műfajra jellemzően nehezen vagy nem megismerhető, ami a szorongásmérőnket is feltekeri. Erdei novellája a szexben, a szexualitásunk és az önértékelésünk viszonyában rejlő iszonyattal foglalkozik, és így kiváló példa arra, hogyan lehet jól expliciten ábrázolni és használni a szexet úgy, hogy az nem merül ki a primér zsigeri hatásvadászatban.
2022-ben jelenik meg Veres Attila angol nyelvű debütáló kötete, a The Black Maybe a Valancourt Booksnál. Az Éjféli iskolák és az Odakint sötétebb írója ezzel az első magyar SFF szerző lesz, aki teljes kötettel jelenik meg Amerikában. Interjú. 
Juhász Viktor fordításában olvashattunk magyarul például China Miéville-t vagy Neil Gaimantől az Amerikai isteneket, ebben az antológiában pedig azt bizonyítja, mennyire veszettül jó arány- és stílusérzéke van íróként. Az Eigengrau a világ peremére kalauzol, ahol egy hajdani háború elveszett fegyvere nyomába erednek. A szöveg szinte szétfeszíti az elbeszélés kereteit, a mondatok határain túl ott épül egy komplex világ és egy, a cselekménynél jóval nagyobb történet, de ez nem jelenti azt, hogy hiányérzetünk támadna, sőt. A társadalom és a táj leírása, a központi probléma és a záró csavar pedig pont annyira fűszerezi meg egy kis filozofikus olvasattal az egészet, hogy még ne nehezedjen el, hanem bizsergető maradjon.
A kötet visszatérő témáiban, az ábrázolt jövőképekben tükröződik a napjainkban eluralkodó klímaszorongás,
így több cli-fi (climate fiction), azaz klímafikciós szöveg is gondolkodik az emberiség jövőjén. A kötetet Nagy Viktória Katicabogara indítja - ez egyben a szerző első megjelenése is, amihez képest erős hangulatú szöveget tett le az asztalra. Itt a földi életet gyakorlatilag már ellehetetlenítette a fajunk számára (is) egy invazív növény túlburjánzása, a novella pedig az utolsó előtti pillanat elkeseredett erőfeszítéseit mutatja be egy anya-lánya konfliktuson keresztül. Szintén az első novellapublikációt olvashatjuk Füzesi Dórától, akinek Amőbásza a kötet élvonalához tartozik. Nála az utolsó utáni pillanatban vagyunk, az univerzum valamennyi lakott bolygóján elbukott a civilizáció, és ahogy a bolygókat végigkutató humanoid tudósok számára már a novella indulásakor ismert, a fejlődés, a prosperálás, majd a pusztulás mindenhol nyomasztóan hasonló evolúciós lépcsőfokokat járt be. A tudósok a rezignált lemondás, a programszerű, monoton kötelességteljesítés vagy éppen a megszállottság különböző állapotaiban teszik a dolgukat, a novella pedig ezeket a lelkiállapotokat vizsgálja.
Hiánypótoló kötetben olvashatunk 15 magyar horror- és weirdnovellát, ami bemutatja, hogy a rémirodalom sokfélesége túlmutat a megszokott sablonokon. Ráadásul a magyar közegben is nagyon jól működik.
Az emberi faj bukása utáni időkről szól Vincze Dorottyától a Bennem rügyet bont a lét, amiben egy android új életre kelti teremtőjét, hogy tájékoztassa a nagy túlélőterv aktuális állásáról. Ez a novella érdekesen, líraian indul, de a végére sajnos kifullad kicsit. Hasonlóan jól építi egy ideig Kispál Márton az Én és a fájdalom cselekményét, amiben a valóságshow-k világa durvul el, mikor elérhető orvosi lehetőséggé válik az új testek növesztése és a tudat transzportálása, a befejezés viszont már elnyűtt és jó előre kitalálható.
A magyar néphagyományból, néphitből táplálkozó szövegek közül ötletességében kiemelkedik Rusvai Mónikától a Nem ereszt gyökeret belé, amiben némi humorral és több drámaisággal arról mesél,
hogyan boldogultak a táltosok a Rákosi- és Kádár-korszak Magyarországán.
D. Kovács Tünde jól tette, hogy a Fiúról apára családtörténetében a generációs örökségekre és vitákra koncentrált, és nem a sárkányveszedelemre, Palágyi R. Lászlónál viszont inkább a frappáns cselekmény helyetti pótlékká válik a török hódoltság és a határvidék miliőjének bemutatása a Csallóban. Komor Zoltán Májgaluska Mariskájával a bizarro is beköszön a kötetbe. A szekált és bántalmazott lány halálon túli, abszurd bosszújának beszámolója nem kímél a gusztustalan részletektől, a sorok közé rejtve pedig egy elég aktuális hazai társadalomkritikát is megfogalmaz.
Meseátiratként itt érdemes említeni Körmendi Ágnes novelláját. Kötődöm a népmesékhez, de mostanra azon kapom magam, hogy kezdem unni az átirataikat - a Tükör viszont épp azt mutatja meg, hogy lehet ezt jól is csinálni. A szöveg éppen csak ihletődik a Hófehérkéből, hogy aztán bátran, egy a saját jogán önállóan működő, pszichológiailag több szemszögből is hiteles történetet gyúrjon belőle, ami a horror határán egyensúlyozik.
Írásban kérdeztük a Légszomj című magyar horrorantológia szerkesztőjét, vajon miért nincs még magyar horrorirodalom, és mit lát, miből épülnek éppen az alapjai.
A kötet gyengébb darabjai közé tartozik a Hullámsodrok, amiben László Zoltán a klímaváltozás ellen az óceánon küzdő emberről mesél, valamint Láng Annie Elveszett pokol című vámpírnovellája, ami egy nem túl eredeti ötlettel, nem túl jól megírva reflektál a kallódó generációs életérzésre.
Persze a lehúzó kritikával érdemes csínján bánni, legalábbis ezt erősíti meg Nagy László Dávid első megjelenésében. A szórakoztatóan önreflekítv Ex Librisben egy horrorrajongó blogger különös könyvet kap, hogy írjon róla recenziót. Amit viszont nem sejt, az a könyv különös hatalma a valóság formálásában. Nagy novellája az olvasóval összekacsintó játékossággal turmixolja össze a horrorkliséket, és tiszteleg a műfaji hagyományok, valamint név szerint külföldi és hazai fantasztikus szerzők előtt is.
"Továbbra is igaz lehet, hogy a jelenünk bizonytalanságára - legyen annak alapja bármennyire is kézzelfogható, mint egy vírus okozta járvány vagy egy katonai akció - csak ezek a fajta, az irracionalitást megragadó és az olvasó elé táró novellák képesek valamiféle választ adni. Még akkor is, ha a válasz néha sokkal nehezebben érthető, mint maga a kérdés" - írja Takács Gábor a kötet előszavában, és az antológia valóban értelmezhető 2021 spekulatív lenyomataként is. 2020-ban és 2021-ben a Zsoldos-díjat olyan novellák kapták (Veres Attiláé és Sepsi Lászlóé), amelyek a Gabo antológiáiban jelentek meg, és a mostani válogatást forgatva egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy 2022 díjazottját is olvashatjuk benne.
(Címlapi kép: Pixabay)
