“A legkisebb hibád vezethet a legnagyobb kalandodhoz”, olvasható A fekete nyelvű tolvaj borítóján, ám a főszereplő, Kinch Na Shannack esetében tulajdonképpen elég nehéz eldönteni, hogy vajon melyik hibájáról lehet szó. Amikor a katonaság elől szökve tolvajnak állt? Amikor hagyta, hogy túl nagy adóssága halmozódjon fel az őt kiképző Céh felé? Amikor szedett-vedett társaival rárontott egy boszorkánygyanús lovagra? Amikor megmentett egy vak macskát?
Christopher Buehlman regényének hőse igazi nagydumás kisember, aki válogatott trágársággal ecsetelve meséli el kalandjainak sorát. Kinch megrögzötten gyáva és pimasz, az az opportunista alak, akinek azért időnként helyén van a szíve. Mint az elég hamar kiderül, egy ennyire romlott világban, mint az övé, nem is igen lehet más,
hiszen a számítás és a talpraesettség alapvető túlélési képesség.
És az sem árt, ha valaki, mint Kinch, mindig pontosan érzi - ott mélyen, a szegycsontja mögött -, hogy éppen vele van-e a szerencséje, emellett pedig azzal a különös és ritka képességgel születik, hogy bármilyen nyelven megérti, amit olvas. Ehhez már csak egy kis képzés kell, némi hasznos tolvajmágia, és egész jól elboldogul az ember, már ha nem lenne az a tartozás, amit viszont Kinch nem tudott törleszteni, ezért egy tenyeret tetováltak az arcára. Bárki megütheti, és ő nem üthet vissza. A törlesztés elmaradásával pedig ennél csak rosszabb büntetésre számíthat ő is, meg a hátrahagyott családja is. A Céh keze ugyanis mindenhova elér, átnyúlik országhatárokon, és az utolsó koszlott földönfutó vackától a királyi palotákig befolyást gyakorol.
Kinch Na Shannack kisebb vagyonnal tartozik a Szedők Céhének, amiért kiképezték a tolvajok mesterségére, vagyis a zárfeltörésre, késharcra, falmászásra, zuhanás tompításra, hazugság szövésre és csapdaállításra, valamint pár apróbb varázstrükkre. Muszáj törlesztenie az adósságát, ezért elrejtőzött a régi erdei út mellett, hogy kirabolja az arra járó utazókat. Ma azonban Kinch Na Shannack rossz célpontot választott. Olvass bele!
A kényelmetlen helyzet miatt Kinch arra kényszerül, hogy minden baljós előérzete ellenére is rátámadjon többedmagával arra a goblinháborúban edzett lovagra, Galvára, akit - balszerencséjükre - egy óriási holló harcos, egy corvid kísér. Galva egy jól célzott nyíllövés elismeréséül megkíméli Kinch életét, sőt, hamarosan úgy alakul, hogy a Céh megbízásából közösen folytatják az útjukat egy távoli földre, amit állítólag megszálltak az óriások. Kalandjaik során belekóstolhatunk a bálnavadászatba (elég büdös), megjárjuk a goblinok ketreceit (vajon kiből lesz vacsora?) és a holtaktól lábakat kölcsönző boszorkány tornyát is (itt egy csinos unokahúggal gyarapodik a csapat, aki egy kicsit járatlanabb a varázstudományban, mint remélik).
Ármány, mágia, bosszú, rosszakarat és sok-sok test-lelki mocsok - a kaliforniai író, költő és humorista Christopher Buehlman könyve velejéig grimdark fantasy. Akinek az alzsáner neve önmagában nem árulkodó, az olyan hírhedtebb darabokra gondoljon, mint George R. R. Martintól A tűz és jég dala sorozat, vagy közismertebb nevén a Trónok harca világa, illetve Mark Lawrence A széthullott birodalom-trilógiája (Tövisek hercege, Tövisek királya, Tövisek császára). Ez az alműfaj a Tolkien nyomán kibontakozó, gyakran sematikusan epikus, a Jó és Rossz harcát fókuszba helyező high fantasyhez képest kíméletlen, erőszakos, immorális, trágár és naturalista, valamint sokszor disztopikus világba helyezi a cselekményt. Az idealizált értékek idealizált képviselői helyett a grimdarkban összetettebb szereplők próbálnak boldogulni egy alapvetően igazságtalan, sivár, nihilista vagy pesszimista valóságban.
Buehlman világa számos nép és nyelv elnagyoltan odavetett történetéből áll össze, és egyre szövevényesebbé tágul. Alulnézetből, azaz Kinch szemszögéből leírhatnánk ezt a világot zsiványsággal vagy betyársággal, és van is benne némi játékosság, hiszen Kinch még a legsötétebb helyzetben is humorizál, ám jobb itt a zsiványságot az eredeti, a mainál jóval sötétebb és kegyetlenebb jelentésében érteni. A könyv főhőse és a társai jó eséllyel nem lennének a barátaink.
A fekete nyelvű tolvaj így olyan, mint egy szerepjátékos parti, amit az egyik piszkosabb fantáziájú és a játékosokat előszeretettel szívató haverunk mesél. A kalandok sora epizodikus, gyakran támadhat olyan érzésünk, hogy nem is szolgálja a fő cselekményt. Abban viszont fokozatosan, szinte észrevétlenül kibomlik a politikai intrikus szál, a háború értelmetlensége, a csatározások és kegyetlenségek generációkat megnyomorító hatása, és egyre határozottabban felsejlenek a kevesek, akik profitálnak mindebből. Kinch pedig mindeközben úgy sodródik az eseményekkel, mint bármelyik kisember a történelem viharaiban. Próbál a felszínen maradni és legalább egy kicsit élvezni ezt az élet nevű dolgot - viszont legalább szórakoztatóan számol be minderről.
