Az már nem kérdés, hogy a biotechnológiával megváltoztathatók az élet szabályai. A kérdés az, hogy te meddig mennél el. Eddig úgy gondoltuk, hogy az életünkkel, a biológiánkkal kapcsolatban vannak megmásíthatatlan dolgok. Például hogy a gyermeknemzéshez egy nőre és egy férfira van szükség; a genetikai lottót a szerencse és a balszerencse határozza meg; mindannyian megöregszünk és meghalunk. De biztos, hogy ennek így kell lennie?
Sigrid Bratlie és Hallvard Kvale azt az utóbbi évtizedekben bekövetkezett elképesztő biotechnológiai fejlődést mutatja be érthető és szemléletes módon, amely utat nyit az emberiség számára, hogy az élet valamennyi szakaszában felülírja a biológiát, átvegye az irányítást a saját evolúciója felett, és akár az örök élet lehetőségéről is álmodozzon. Ez a fejlődés azonban egyszerre izgalmas és ijesztő. Ki ne szeretné, hogy a megszületendő gyermeke szuperegészséges legyen és szuper képességekkel rendelkezzen? De ki mondja meg, hogy hol a határ? Hogyan és mire használhatják a dizájnergyerekek – az akár emberfeletti – képességeiket? Milyen lesz az a világ, ahol örökké egészségesek maradhatunk és több száz évig élhetünk? A szerzők sorra veszik az új technológiák alkalmazása kapcsán felmerülő, beláthatatlan következményekkel járó etikai és társadalmi kérdéseket is.
Sigrid Bratlie rákkutatással foglalkozó molekuláris biológus, a Norvég Rákkutatás Társaság tanácsadója.
Hallvard Kvale történész, az Oslói Egyetem tanára, a Norvég Biotechnológiai Tanácsadó Testület kommunikációs vezetője.
................................
Sigrid Bratlie – Hallvard Kvale: A jövő embere – A biotechnológiai forradalom – és annak hozadéka az emberiség számára (részlet)
................................
SZÉP ÚJ VILÁG?
Emlékszel Maria del Carmen Bousada Larára, aki csaknem hatvanhét évesen szült ikreket? Nem sokkal a szülés után petefészek rákot diagnosztizáltak nála. Az ilyen típusú rákban szenvedő nők több mint fele hatvan évnél idősebb. Amikor az egyedülálló Lara meghalt, két árva kisfiút hagyott hátra, akik még háromévesek sem voltak.
A technológiai fejlődés emberek millióinak biztosított lehetőséget családalapításra, és azok a gyerekek, akik ezekbe a családokba születtek ugyanolyan boldogok és ugyanolyan jól megállják a helyüket, mint más gyerekek. Ugyanakkor Lara története világosan szemlélteti azokat a megkerülhetetlen kérdéseket, amelyekkel a reprodukciós technológia szembesít bennünket: amikor a termékenység csökken, az újdonsült szülők életkora növekszik, a technológia pedig korábban elképzelhetetlen lehetőségeket kínál, hol kellene meghúzni a határát annak, hogy kinek születhet gyermeke?
És milyen mértékben szabad a leendő szülőkre hagyni a döntést például azzal kapcsolatban, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezzen a gyermekük?
Talán valamikor a jövőben nem lesz késő családalapítást fontolgatni, ha az öregek otthonában ismered meg életed szerelmét, vagy ha az elhunyt partneredtől szeretnél gyereket szülni, mert találsz némi biológiai maradványt a hátrahagyott hajkeféjében. Vagy esetleg azt szeretnéd, hogy a gyermeked még a születése előtt jobb esélyekkel induljon a genetikai lottón. De vajon ez azt jelenti, hogy meg is kell kapnod a lehetőséget erre?
................................
Mennyire lejt valójában a lejtő?
A biotechnológiáról szóló viták gyakran az úgynevezett lejtőről szólnak, vagyis amikor egy olyan dolog engedélyezése, amely önmagában jó is lehet, ahhoz vezethet, hogy a következő alkalommal valami olyasmit hagyunk jóvá, amit nem feltétlenül tartunk jónak. Vajon a petesejt-adományozás engedélyezése lejtő volna a béranyaság engedélyezéséhez? Az embriókon a súlyos betegségek elkerülése érdekében végrehajtott génszerkesztés pedig egyenes út lesz a „dizájnerbabákhoz”, amikor a szülők megválaszthatják a gyermek nemét, szem-színét és egyéb tulajdonságait?
Mi mint társadalom már számos kérdést illetően ezen a bizonyos lejtőn állunk. Azonban korántsem ellenőrizhetetlenül csúszunk lefelé, mivel az értékek és a nézőpontok fokozatosan változnak. Ily módon sok minden, ami egykor elképzelhetetlen volt, mindennapjaink természetes részévé vált. Az IVF-kezelés, amely néhány évtizede még vitatott technológiának számított, mára a gyermekvállalás egy általános módjává vált. A jövőbeli technológiák többségével ugyanez fog történni. De ha társadalomként bele is egyezünk bizonyos célokra történő felhasználásukba, még mindig nemet mondhatunk az egyéb területen történő alkalmazásukra.
Nem szabad fenntartások nélkül elfogadnunk minden új technológiát.
Éppen ellenkezőleg, döntő fontosságú, hogy kritikus és tájékozott vitát folytassunk a megnyíló lehetőségekről. Ám ahogy vannak minden kritikát elutasító technológiai optimisták, úgy léteznek minden kritikát elutasító technológiai pesszimisták is. Ennek kapcsán pedig nagyon fontos megjegyezni, hogy a technológia önmagában nem jó vagy rossz; a kérdés az, hogy mire használjuk.
A gyárak mellett vagy, vagy ellenük? Ez egy értelmetlen kérdés. A gyárak fegyvereket és életmentő gyógyszereket egyaránt előállíthatnak – és még számtalan egyéb terméket. A reprodukciós technológia csökkentheti a gyermekek betegségeit és szenvedéseit, vagy hosszú évek hiábavaló vágyakozása után boldog családokat teremthet, ugyanakkor lehetőséget nyújt a szabadság, az emberi méltóság, valamint a sokszínűség és a változatosság tiszteletben tartásának korlátozására. Ezen a ponton fel kell tennünk magunknak a kérdést: hogyan lehet ezt a technológiát a lehető legjobban használni?
................................
Amikor a férfiak gyermeket szülhetnek
A biotechnológiával kapcsolatos vitákban két olyan álláspont van, ahol könnyen meghúzhatóak az etikai határok: vagy mindent meg kell tiltani, vagy mindent meg kell engedni. Gyakran mégis e két szélsőséges álláspont közé kerülünk a szürke zónák és a bonyolult határállítások földjén, mert gyakran adódnak kivételek és jó okok, amikor képtelenség valamire egyértelmű igent vagy nemet mondani.
Norvégiában a mesterséges megtermékenyítés régóta bevett orvosi eljárás a termékenységi problémákkal küzdő heteroszexuális párok számára. A preimplantációs genetikai diagnosztika olyan esetekben ad lehetőséget a mesterséges megtermékenyítésre, ahol fennáll a veszélye, hogy a születendő gyermek súlyos betegségben szenvedhet, noha ezeknek a pároknak egyáltalán nincsenek termékenységi problémáik. Most már leszbikus, továbbá olyan párok is hozzájutnak a mesterséges megtermékenyítéshez, ahol a férfi HIV-pozitív. Ezek jó célok, amelyek örömet és biztonságot nyújtanak, valamint lehetőséget biztosítanak a családalapításra. Ugyanakkor a fejlődés ahhoz vezetett, hogy Norvégiában mára a mesterséges megtermékenyítés nem csupán azt jelenti, hogy gyermekhez segítsen egy termékenységi problémákkal küzdő férfit és nőt.
Ez szintén olyasmi, amit egyéb célra is használhatunk – így újra meg kell húznunk a határokat.
Egyéb fejlesztési tendenciák, amelyek nem a technológiáról szólnak, új és talán váratlan kérdéseket hoznak magukkal. Norvégiában 2016-tól már nem szükséges kasztráció a nemváltoztatáshoz. Ha valaki úgy érzi, hogy nem a megfelelő nemű testben született, akkor megváltoztathatja a nemét. Így akár a férfiak is szülhetnek gyereket, hiszen női testük van, még ha a nemüket jogi úton férfira is változtatták. Ez esetben vajon a nőkhöz hasonlóan, számukra is hozzáférhetőnek kell lennie a mesterséges megtermékenyítésnek, mivel méhvel és petefészekkel rendelkeznek – még akkor is, ha a törvény szerint férfiak?
Elengedhetetlen, hogy egy pillantást vessünk az új technológiák használatának társadalmi következményeire. Több nagyvállalat, például a Facebook és az Apple, felajánlja a fiatal női alkalmazottainak a petesejt-lefagyasztás lehetőségét arra az esetre, ha később mesterséges megtermékenyítéshez szükségük lenne rájuk. Ez nagyobb teret adhat a nőknek, hogy megtervezzék, mikor akarnak gyereket vállalni. Ugyanakkor nem nehéz elképzelni egy olyan irányú fejlődést, ahol az efféle, munkáltató által fizetett petesejt-lefagyasztás valójában csök-kenti a munkavállaló szabadságát és lehetőségeit. Ha a gyermekvállalás még nagyobb mértékben a körülményekhez igazítható és elhalasztható, akkor azokat, akik fiatalon alapítanak családot, olyan embereknek bélyegezhetik, akik nem helyezik előtérbe a karrierjüket, és akikbe ezért nem érdemes erőforrást invesztálni.
A reprodukció 2.0 még inkább megnehezíti a reprodukciós technológia használatára vonatkozó egyértelmű szabályok megalkotását. Lesznek olyan eljárások, amelyek csökkenthetik vagy megszüntethetik a gyermekek súlyos betegségeit és szenvedését, ugyanakkor jelentős etikai kérdéseket vetnek fel. E kérdések közül sok a dizájnergyerekek kapcsán felmerülő félelemről szól.
................................
Modern dizájn
Az aggodalom, mely szerint a reprodukciós technológia dizájnergyerekekhez vezethet, nem új keletű. Még mielőtt lehetőségünk lett volna a PGD-t használni a genetikai tulajdonságok kiválasztására vagy azok génszerkesztéssel történő megváltoztatására, már történtek kísérletek arra, hogy meghatározott tulajdonságokkal rendelkező személyek spermájának vagy petesejtjének felhasználásával befolyásolják a születendő gyermekek genetikáját.
Egyesek jobban hittek a donációban rejlő lehetőségekben, mint mások.
Az amerikai Robert Graham, aki a második világháborút követő időszakban egy kisebb vagyonra tett szert a törésbiztos szemüveglencse kifejlesztésével és gyártásával, 1980-ban spermabankot nyitott Kaliforniában, hogy Nobel-díjasoktól származó donorspermát kínáljon nők számára. Grahamet gyerekkora óta foglalkoztatta a kérdés, hogy miként lehetne az emberiség génjeit tökéletesíteni, és a spermabank lett volna az ő hozzájárulása ehhez. Azonban – nem meglepő módon – kiderült, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat ilyen kvalitású spermadonorokat toborozni a projektbe. Az egyetlen Nobel-díjas, aki a beszervezett három donorból végül nem lépett vissza, William Shockley volt, aki nyíltan vallotta, hogy a feketék genetikailag alsóbbrendűek, az alacsony intelligenciahányadossal bíró nőket pedig sterilizálni kellene.
Graham spermabankjában végül egyetlen Nobel-díjas sem fogant. A kívánt tulajdonságokkal rendelkező spermium- és petesejt-donorok kiválasztásának lehetősége azonban nagyon is virágzik, bár kevésbé szélsőséges formában. Norvégiában csak olyan spermadonort lehet kérni, aki hasonló fizikai tulajdonságokkal – mint a haj- és szemszín, magasság – rendelkezik, mint a jövendőbeli szülő. Valószínűleg ugyanez vonatkozik majd a petesejt-adományozásra is, amelyet nemrégiben engedélyeztek az országban. Nemzetközi szinten azonban az ivarsejtek árucikké váltak, és néhányan hajlandóak bőkezűen megfizetni, hogy az élet lottósorsolásán kiválogathassák a szelvények egy részét. A nemzetközi spermabankok átfogó információkat nyújtanak a donorok végzettségéről, foglalkozásáról, hobbijairól és még sok minden egyébről. Az Egyesült Államok legjobb egyetemein tanuló fiatal nőknek akár több tízezer dollárt is ajánlanak petesejt-adományozásért. 2014-ben több médium is megírta, hogy egy Beverly Hills-i termékenységi klinika több mint kétszázezer koronát ajánlott fel, ha olyan donortól kaphatnak petesejtet, aki Angelina Jolie színésznőhöz hasonlít.
Az esélyek befolyásolására tett effajta kísérletek azonban kevés garanciát jelentenek.
Egy anekdota szerint Marilyn Monroe egy alkalommal ezt mondta Albert Einsteinnek: „Képzelje csak el, ha lenne egy gyerekünk az én külsőmmel és az ön agyával!” Mire Einstein így válaszolt: „Igen, de mi van, ha az ön agyát és az én külsőmet örökli?” Mert még ha meg is próbáljuk kiválogatni a szelvényeket, az élet lottósorsolása akkor is csak egy szerencsejáték. De mi történik akkor, ha mi dönthetünk a sorsolásról? Ez esetben még jelentősebb jogszabályi és etikai kérdésekkel állunk szemben.
