Andrea Weller-Essers

Zseniális állatok - Álcák és trükkök 

Babilon, 2022, 192 oldal

Megveszem

A változatosság gyönyörködtet. A papagájhal élete folyamán nemcsak a színét, hanem a nemét is megváltoztatja. Pattogatott kukorica illata terjeng: a binturong speciális szagjelzéssel jelöli ki a területét. Afrikától a sarkvidékekig, a szárazföldön és a vízben élő állatok a túlélés érdekében elképesztő trükkökkel alkalmazkodtak a környezetükhöz. Ismerkedj meg A-tól Z-ig a zseniális állatokkal és az evolúció folyamán kifejlődött fantasztikus képességeikkel.

Ma hozzávetőleg 1,3 millió állatfajt ismerünk, de a kutatók minden évben találnak újakat. Ezzel párhuzamosan sajnos minden évben sok-sok állatfaj pusztul ki.

Andrea Weller-Essers: Zseniális állatok – Álcák és trükkök (részlet):

Az állatvilág lenyűgöző, és hihetetlenül változatos. A legtöbb általad ismert állat valószínűleg a gerincesek közé tartozik, ahogy maga az ember is. Az emlősök, a madarak, a hüllők, a kétéltűek és a halak is gerincesek. Minden gerincesnek van gerincoszlopa és csontos vagy porcos belső váza. Ezenkívül többnyire vannak végtagjaik — karjuk, lábuk vagy úszójuk. Agyuk fejlett, érzékszerveik kifinomultak. Az állatvilág hozzávetőleg 95 százaléka azonban nem gerinces, hanem gerinctelen. A gerinctelenek valójában nem egy állatcsoport, hanem a gerinceseken kívüli összes, egymástól is sokszor nagyon különböző csoport, amelyeknek, mivel nem gerincesek, nincs is gerincük.

Acélszínű csüngőlepke
Az acélszínű csüngőlepke első szárnypárján sötétszürke alapon hat-hat piros folt virít, bár vannak egyedek, amelyeknek a foltjai egymásba folynak, ezért nem lehet őket jól megszámolni. A rikító piros mintázat figyelmeztetés a ragadozók felé: vigyázz, mérgező vagyok! Az acélszínű csüngőlepke teste ugyanis ciánt tartalmaz, ezért ehetetlen. A kifejlett lepkék júliusban és augusztusban kelnek ki, és napos réteken, domboldalakon és erdőszéleken repdesnek. Zöldessárga hernyóikat feltűnő, fekete pöttyös mintázat tarkítja. Ezek főleg lóherével és bükkönnyel táplálkoznak, és gyakran az avarban telelnek át. A legtöbb hernyó tavasszal bábozódik be, és nyár derekán kel ki a következő lepkenemzedék.

Afrikai elefánt
A császárpingvin-fiókák a világ legfagyosabb vidékén, az Antarktiszon jönnek világra. A szülők a partról a jégsivatag belseje felé tartó útjukon energiatakarékosság miatt gyakran hason csúsznak a jégen. Miután megérkeznek a költőhelyre, a tojó a tojást a hím lábára rakja, és már megy is vissza a tengerbe. A hím a hasa alján található bőrredővel melengeti a tojást. A költés teljes egészében az ő felad ata, a tojó csak akkor ér vissza, amikor a fióka már kikelt. A gyomrában előemésztett halat hoz a kicsinyének. Az időközben az éhhalál szélére került hím csak ekkor indulhat el a tenger felé, hogy végre jól lakhasson. Ettől kezdve a szülők felváltva etetik a fiókát, míg saját lábára nem áll.

Karolópók
Léteznek olyan karolópókok, amelyek rejtőzködés céljából képesek megváltoztatni a színüket, így tökéletesen idomulnak a környezetükhöz. A eltűnő színű fajok elsősorban leveleken és virágokon élnek, a sötétebbek fatörzseken vagy a talajon. Ennek a pókcsaládnak a fajai nem szőnek hálót, hanem lesből vadásznak. Azok, amelyek színüket valamilyen virághoz igazítják, méhekre vagy más megporzó rovarokra lesnek. Ezek gyakran közvetlenül a tökéletesen álcázott pók mellett szállnak le. A karolópók hosszú, erős első lábaival kapja el a zsákmányt. Közben arra is figyel, hogy ne kerüljön túl közel a fullánkhoz. Gyorsan ható mérgét egyetlen harapással az áldozat torába fecskendezi, majd kiszívja a megbénított rovart.

Komodói varánusz
A komodói varánusz, más néven komodói sárkány nemcsak hatalmas, ráadásul mérges is. Amikor pengeéles fogaival áldozatába harap, egyúttal halálos mérget fecskendez belé, így megy biztosra. Nagy testű prédát is simán elejt, például szarvast, vaddisznót vagy vízibivalyt, de kisebb emlősök és saját fiatal fajtársai is szerepelnek az étrendjében. Az ifjú varánuszok ezért felmásznak a fákra, ahová a kifejlett, nehéz példányok már nem tudnak utánuk menni. A kifejlett varánusznak már nincs természetes ellensége. Mégis veszélyeztetett, mert az élőhelye egyre zsugorodik.

Szakálla varangyfejűgyík
A szakállas varangyfejűgyík vagy békafejű agáma a legnagyobb a több mint 25 varangyfejűgyíkfaj közül. Testhossza felét a hosszú farka teszi ki. A feje jobb és bal oldalán van egy-egy bőrlebernyeg, amelyeket veszély esetén felmereszt. Ha még a száját is kitátja hozzá, különösen ijesztőnek tűnhet. Ez a közepes méretű agámaféle nappal aktív, a talajon él, elsősorban meleg és száraz vidékeken fordul elő. Ha a sivatagban túlságosan felhevül, beássa magát a hűs homokba.