Az Ősvarázserdőben hatalmas a felfordulás. Vajon sikerül megszelídíteni a bánatában féktelenül tomboló Királynőt, és megtalálja Anna az igazi varázslatot? Komisz kis boszorkányból csak gonosz banya lehet? Teljesíti küldetését a Bús Lovag? Mivel tudja Grillázs megvigasztalni a legelkeseredettebb állatot is? Lépj be, és éld át a varázslatot!
A borítóról kivágható érzéskártyák segítenek, hogy jobban a dolgok mögé vagy magadba nézhess, elgondolkozhass azon, hogy mi miért történik. Újra és újra előveheted őket, ha bármikor úgy érzed, hogy szükséged van rájuk. Meglátod, ahogy az Ősvarázserdőben, úgy a lelkedben is elcsitulnak a viharok.
Fenyvesi Orsolya: Ősvarázserdő (részlet)
Van-e a meséknél régebben? Van bizony. Réges-régen is volt egy
elvarázsolt erdő, és azelőtt is, sőt még jóval az Ősvarázserdő előtt is,
és azt az erdőt is ki kellett találnia valakinek. Nem a semmiből nőtt!
Én most az Ősvarázserdőről mesélek nektek, egyrészt, mert nagyon
tetszik, hogy itt még tényleg bármi lehetséges volt, másrészt, mert
itt élt a csúf, gonosz boszorka is kislány korában, és mindezt én
találtam ki! De tudjátok mit? Ti is kitalálhattok benne mindenfélét!
A Királynő és Igazi Anna
Az Ősvarázserdő egy hatalmas királynő birodalma volt. Belőle
sarjadt, és benne ért véget. Minden egyes gondolatára varázslat
zúgott át az erdőn. Valaha a Királynő gondolatai ragyogón, csendben
csordogáltak. Nyárra őszt, télre tavaszt idéztek, brekegést
a brekegésre, csendet a bagoly röptére, patakcsobogást a nevetésre,
mókus mancsába mogyorót, őz léptei nyomába csillagfényt
sóhajtó virágokat. Ami csak eszébe jutott, az megtörtént, és így
volt ez jó.
Egy napon az erdőbe tévedt egy énekmondó, daliás, szép fiú,
és a bűbájos hölggyel azonnal szerelembe estek. Az erdő tündökölt!
Szerelmesen sóhajtott a Királynő, és a fák a felhőkig nyúltak.
Hamarosan lányuk született, akit Igazi Annának neveztek el, hiszen
ő volt az igazi. A Királynő minden porcikája ujjongott, és az erdőt
titkos-varázsos lények népesítették be: tenyérnyi oroszlánok,
sörényük, akár a napraforgó szirmai; koboldok, szemük két
faragott drágakő; szelíd, őrző-védő sárkányok.
Igen ám, de az énekmondó nagy boldogságában
arra vetemedett, hogy megénekelte
saját magát! És akkor hipp-hopp eltűnt, mintha ott
se lett volna! A királynőt elemésztette a bánat. Gondolatai
vadul cikáztak! A zabolátlan mágia megremegtette a fákat, a
földet, átsejlett a szép teremtményeken és különös szerzeteken,
fenekestül felforgatott mindent! Jött egy fuvallat, és huss! Lepkemiszlikekre
szedte a daliás, fiatal fákat. Árvíz tört ki a teáskannából,
a virágból bogár lett, az egérke fogsorából gyöngysor, és
a karcsú udvarhölgyből öblös váza. Aki nagyon tiltakozott, köny-
nyen két forma közt ragadt átalakulás közben. Várhatott a következő
fuvallatra, hogy a varázslat rajta is véget érjen. Ha pedig
a királynőnek nagyon hiányzott a kedvese, hirtelen szél támadt,
ami egészen az erdő szélére sodorta szegény állatokat, hogy
aztán alig találtak vissza egymáshoz.
