Angol fordításban hódít Tompa Andrea két regénye a nyáron

Amint azt Tompa Andrea posztjában írja, A hóhér házát Bernard Adams fordította, a címe The Hangman's House. “Olyan hosszú e fordítás története, hogy majd inkább az emlékirataimra tartogatom. Köszönöm Bernardnak, aki a világ legkitartóbb és legvidámabb fordítója, sose csüggedett, angolosan viccelődve és morogva beszélgettünk a mindenféle kiadókról, amelyek még a leveleket sem válaszolták meg. Viszont a Seagull Books - Rachel Mikos ajánlására - vállalta a kiadást és, ami a legfontosabb, szereti is ezt a könyvet. Egyébként több magyar szerzőt jelentettek meg.”

Emellett nagy nemzetközi nyilvánosságot kap most a Haza is, ami nálunk a hét könyve volt, Tompa Andrával interjúban beszélgettünk róla, és összeszedtük belőle a kedvenc idézeteinket.

A Hazából most a Nyelv a szájban című részlet jelent meg a nemzetközi irodalommal foglalkozó magazinban. A szövegben az elbeszélő egy fogorvosi székben mereng és hallgatja az orvost fogakról, illetve a nyelv mint szerv és a nyelv mint verbális kifejezési formánk kapcsolatáról az identitásunkkal. Az angol részletet itt találod.

A World Literature Today a részlet mellett a műfordító, Jozefina Komporaly gondolatait is közölte. 

Komporaly azzal kezdte, hogy a Haza nagy eséllyel sikeres lehet angolul a stílusa és a tartalma miatt is, mivel az identitás összetettségéről szól, továbbá határokon túllépve a hovatartozás sokféle lehetőségével is foglalkozik. Erősen megjelenik benne a migráció, a köztes létállapot, amit a szerző Komporaly szerint elegánsan szűr át a személyes és kulturális emlékezeten.

A fordító azt is kiemelte, hogy Tompa lubickol a magyarnak abban a lehetőségében, hogy mivel ebben a nyelvben nincsenek nemhez kötött személyes névmások, sokáig nincs egyetlen utalás sem például az elbeszélő nemére. Ez pedig komoly kihívások elé állítja az angol fordítót. Az információ efféle visszatartása megjelenik más szereplők esetében is, amikor a nemük nem releváns a történetük szempontjából, ami Komporaly szerint az írói minimalizmus eszköze. A fordítás során viszont muszáj valamilyen döntést hozni az angol személyes névmások miatt, így lesz a fordítóból detektív, aki a könyv különböző részleteit próbálja összeilleszteni.

A most közölt angol részletben Dr. Rostam férfi lett, a fordító szerint nem is annyira azért, mert a focis utalások alapján a magyarban még mindig inkább a férfiakra asszociálunk, hanem mert Tompa is a ‘doktor’ szót használja a széles körben elterjedt női megfelelője, a ‘doktornő’ helyett.

Végül Komporaly arra is kitér, hogy a regény tele van utalásokkal Odüsszeusz utazására, orosz emigráns írókra, miközben földrajzilag nem derül ki egyértelműen, hol is van az a bizonyos haza. Ezek a szerzői döntések fokozott figyelmet követelnek a fordítótól, és jelzik azt a tényt is, hogy az otthon, a haza elsősorban nem egy konkrét hely, hanem élethelyzetek, tárgyak és emlékek szövedéke, amit ennél jobban nem is lehet meghatározni, mert valószínűleg nem létezik már abban a formában, ahogy az emlékeinkben él.