Paul Auster új regénye az amerikai megjelenéssel egy időben érkezik

Paul Auster új regénye az amerikai megjelenéssel egy időben érkezik

ko | 2023. április 20. |

A világhírű amerikai írónak hat éve jelent meg új regénye: a Baumgartner című kötet tehát igazi irodalmi szenzáció. A csodálatos kivitelezésű életműsorozatba a már ismert Auster-regények mellé egy vadonatúj kötet érkezik idén ősszel, előreláthatólag november elején. A gyengéd hangvételű történet igazi remekmű a szerelemről és az emlékezésről, mely egy lenyűgöző életmű csúcspontja lehet.

A regény címszereplője Sy Baumgartner jeles író, nyugdíj előtt álló filozófiaprofesszor. Egy életet töltött szerető házasságban Annával, feleségével, aki kilenc évvel ezelőtt beleveszett az óceánba. Hetvenegy éves, és emlékeivel hadakozik, miközben próbálja észben tartani napi teendőit. A regény spirális mozgásban vágja keresztül a múlt rétegeit, Sy és Anna diákkorát, New York-i megismerkedésüket, írást és pénztelenséget, a negyven évi házasságot és a még korábbi időket, Baumgartner fiatalságát, ahogyan felnőtt New Jersey-ben, apját, aki Lengyelországban született, és öltönykereskedő lett az Egyesült Államokban.

Paul Auster tizennyolcadik regénye magyarul Pék Zoltán fordításában és a 21. Század Kiadó gondozásában jelenik majd meg. A kötet bámulatos remeklés, asszociatív, együttérzéssel teli mű, amely a legapróbb hétköznapi mozzanatokat lényegíti át, hogy feltegye a kérdést: miért telítődik emlékek és érzések sokaságával az egyik pillanat, miközben a másik nyomtalanul feledésbe merül.

Az amerikai írót jelenleg rákkal kezelik, ezt a felesége jelentette be a múlt hónapban.

„Rákországban” kezelik Paul Austert

Paul Auster amerikai írót rákkal kezelik New Yorkban, amit felesége, Siri Hustvedt jelentett be.

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Végre magyarul is megjelenik Paul Auster első sikerkönyve

Először jelenik meg magyarul Paul Auster életművének kulcsdarabja. A magány feltalálása egy aparegény, amelyben az elbeszélő felidézi az emlékeit az apjáról, aztán az apává válás kihívásaról és mélységeiról olvashatunk.

...

Kötelező olvasmányok helyett Paul Austert és Margaret Atwoodot olvasnak a brit gyerekek

Hogyan lehet kötelezők nélkül irodalmat tanítani? Utánajártunk, mit olvasnak a brit iskolások.

...

Paul Auster: Sztanyiszlav farkasai

Mit higgyen az ember, amikor nem lehet benne biztos, hogy egy állítólagos tény igaz vagy sem? - teszi fel a kérdést Paul Auster új novellájában, amely egyszerre történelmi utazás és parabolája a mostani járványhelyzetnek. Olvassátok el Pékj Zoltán fordítását!

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Hírek
...

Kordos Szabolcs és Mautner Zsófia kifőzték Budapest történetét

...

Az univerzum tele van titkokkal, ez a könyv pedig segít felfedezni őket

...

Náray Tamás vezeti a Bookline októberi toplistáját, Krasznahorkai László a második

...

Elkezdődött a Dűne: Prófécia második évadának forgatása

...

Ekkor érkezik az új Margaret Atwood-könyv magyarul

...

Karácsonyi szellem szerelmi sztorija hódít a BookTokon

Kiemeltek
...

Gyurkó Szilvia: A bántalmazás elkövetői és áldozatai is köztünk járnak

Mik a gyerekkori szexuális bántalmazás jelei? Gyurkó Szilvia legújabb kötetéből kiderül.

...

David Szalay Booker-díjas regénye jövő ősszel, a Libri Kiadónál jelenik meg magyarul 

Bejelentés!

...

„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól

Az ünnepélyességet és az iróniát ötvöző, tablószerű nagyregény, az Illegalisták a hét könyve. 

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!