Oszáma bin Láden családja a rajtaütés előtti napokban is naplót vezetett

Közeledik a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 20. évfordulója, ami miatt ismét előtérbe kerül az al-Káida és vezetője, Oszáma bin Láden. Utóbbi történetében többen is kiemelték már, hogy az is az érdekes, hogy hogyan lett egy eredendően félénk, vallásos tinédzserből egy globális dzsihadista csoport vezetője, aki tömegmészárlásokat tervez el. Peter Bergen újságíró 1997-ben találkozott bin Ládennel, most különleges alapanyagokat is felhasználva írt könyvet róla.

sa | 2021. augusztus 09. |

A The Rise and Fall of Osama bin Laden (Oszáma bin Láden felemelkedése és bukása) szerzőjével Dave Davies készített podcast-beszélgetést, amiben Bergen elmesélte, hogy egy korai fontos pont bin Láden számára az volt, amikor az amerikai csapatok 1992-ben megjelentek Szaúd-Arábiában. Ez “a látens Amerika-ellenességét szenvedélyes gyűlöletté fordította.”

Bergen szerint bin Láden azt hitte, hogy az általa kitervelt 2001. szeptemberi terrortámadás hatására majd kivonják az amerikai csapatokat Szaúd-Arábiából és a Közel-Keletről. “Ez persze teljes tévedés volt.”

Bin Ládent 2011-ben ölte meg az amerikai haditengerészet egyik kommandós alakulata a pakisztáni rejtekhelyén. Bergen könyvének érdekessége, hogy a rajtaütésről is gyűjtött anyagokat, és több embert sikerült meginterjúvolnia bin Láden belső köréből. A szerző kifejezetten meglepő részleteket is kiderített a 2011-es akcióról. “Amikor elmentem a helyszínre, láttam, mi volt a hálószobájában, amiben megölték. A mosdónál egy Just for Men hajfesték volt… Fiatalabbnak akart látszani. Mikor meghalt, bin Láden 54 éves volt, de a valóságban ennél sokkal idősebbnek tűnt. Szóval Just for Men hajfestéket használt.”

A könyvhöz Bergen egészen különleges dokumentumokat is felhasznált. 2017-ben, a Trump-kormány tette elérhetővé azt a mintegy 470 ezer fájlt, ami a pakisztáni Abbottabadból származott. Ezek között volt egy, amit a CIA bin Láden naplójaként írt le. Csakhogy kiderült, hogy ez az arabul, kézzel írt szöveg valójában a bin Láden család feljegyzéseit tartalmazza, és mint ilyen dinasztikus naplót, az Oszáma halála előtti hetekben is vezették.

Ez azért is lehetett, mert mint a beszélgetésből kiderült, a bin Láden család mintegy 16 tagja is ott volt a végső pillanatban Oszámával: három feleség, gyerekek, unokák, plusz a két testőre családja. Bin Láden ugyanis családcentrikus ember volt, aki még a végső bujkálás idejére is magával vitte a közvetlen rokonait.

Hírlevél feliratkozás

A beszélgetés alapján viszont a könyv - szerencsére - nemcsak ilyen, kissé bulváros, személyes információkat tartalmaz.

Az arab tavaszról például bin Láden azt írta egy emberének, hogy szerinte évszázadok óta a legfontosabb fejlemény a Közel-Keleten. Az viszont összezavarta, hogy az egyiptomi és tunéziai tüntetők nem rá hivatkozó táblákkal vonulnak fel és nem tálib típusú teokráciát követelnek. Sőt, egyenesen egyetemes emberi jogokért, gyülekezési jogért, szólásszabadságért vonulnak fel és a korrupt, autokrata kormányok ellenében. Az, hogy az arab tavasz kirobbanásától kezdve a haláláig eltelt szűk fél évben bin Láden nem reagált az eseményekre, Bergen szerint önmagáért beszélt: az al-Káida vezetője nem tudta, mihez kezdjen ezzel, és hogyan pozícionálja magát mint az arab tavasz vezetője.

A teljes beszélgetést itt tudod meghallgatni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Barack Obama memoárja máris listavezető lett Amerikában

November 17-én jelent meg a tengerentúlon Barack Obama memoárja, az Egy ígéret földje, amely – Michelle Obama könyvéhez hasonlóan – pár héten belül listavezető lett. Magyarul a HVG Könyveknél jelenik meg december 9-én.

...

Megjelenik Orbán terrorszervezeteket szponzoráló szaúdi szomszédjának igaz története

...

Oszama bin Laden nagyon bírta az összeesküvésekről szóló könyveket

SZÓRAKOZÁS
...

Morcos és jóképű orvosokkal jön A szerelem képlete filmváltozata

Hogyan lesz a megjátszott randikból igaz szerelem? 

...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?

...

Havas Jon is csatlakozik a Harry Potter-sorozathoz

Kit Harington egy korábban bejelentett színész helyére érkezik.

Kustos Júlia: Mindaz, ami bennem él, valamilyen alakot kap ebben a királyságban

Kustos Júlia: Mindaz, ami bennem él, valamilyen alakot kap ebben a királyságban

Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Kustos Júlia mesél alkotásról, kötettervéről.

Szerzőink

bs
bs

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt

Valuska László
Valuska László

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Hírek
...

Sandra Hüller híres német férfi írót alakít legújabb filmjében

...

Nőtársaiért még a Playboy Klubba is beépült: meghalt Gloria Steinem feminista aktivista

...

Rakovszky Zuzsa Szabó Magda-díjat kapott

...

Felnövéstörténet a Ceauşescu-korban – Bartis Attila hét év után új kötettel jelentkezik

...

Baljós hangulatú előzetest kapott az Édentől keletre Netflix-sorozat

...

„Sokáig azt hittem, mindenkinek ugyanolyan nehéz olvasni, mint énnekem” – Dragomán György a diszlexiáról

Kiemeltek
...

A könyv, ami megváltoztatta Tapasztó Orsi életét – bemutatták A művész útját

Tapasztó Orsi, Oltai Kata, Beck Zoli, és Vitáris Iván beszélgetett alkotásról és a saját hang megtalálásáról.

...

Borda Réka: Íróként anyává válni eleve skizofrén állapot

Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Borda Réka válaszol.

...

Kovács Dominik és Kovács Viktor: Irigységgel töltött el bennünket a lendületesen működő karrier látványa

Interjúsorozatban mutatjuk be a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit, elsőként a Kovács ikrek mesélnek.

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Nádas Péter a halála előtt egy kettévágott tökről küldött fotót régi barátjának: vers született.

Olvass!
...

A nyugtalanság is csak mintázat, féreglyuk benne az ismétlődés – Olvass bele Márián Gábor verseskötetébe!

A valóság sokkal több egy költő kezében, mint gondolnánk. Olvass bele!

...

A járvánnyal együtt jár a hazugság és a kétségbeesés – Olvass bele a Fóbia folytatásába!

A világjárvány nemcsak félelmet kelt, hanem tönkreteszi az emberi kapcsolatokat is. Olvass bele!

...

Egy tragikus baleset, ami mindent megváltoztat – Olvass bele M. L. Stedman regényébe!

Mutatunk egy részletet M. L. Stedman regényéből, melyben egy váratlan baleset forgatja fel egy család életét.

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast