- Bán Zsófia egyszer olvasta végig a regényt. Ez egy olyan elementáris, érzéki élmény volt, amit úgy érez, nem tudna és nem is szeretne reprodukálni, mert olyan lenne, mintha újra el kellene játszania a szüzesség elvesztését.
- A regény egyik legnagyobb teljesítménye, hogy még a legapróbb dolgokat, tárgyakat, testrészeket, de még a levegő rezdülését is érzéki szinten tudja megjeleníteni. Olyan képi ábrázolás van ebben az elbeszélésben, aminek nincs párja.
- Nádas szóképeket zúdít ránk hatalmas mennyiségben.
- A Foucault által meghatározott intézmények, amiken a társadalmi berendezkedés alapul, szinte mind jelen vannak ebben a fejezetben. Van börtön, bolondokháza és templom.
- Ez az elsőként megírt fejezet. Ebből arra lehet következtetni, hogy Nádas visszafelé kezdte el írni a regényt.
- Ebben a fejezetben megteremt egy olyan világot, ami úgy működik, mint egy moralitásdráma: van a jó és a gonosz, a bűn, vannak a társadalom szimbolikus intézményei, és jelen van egy mitologikus szimbólum, a paradicsomi kert.
- Balter, a volt börtönőr egy Ádám-figura, aki nem kiűzetik a Paradicsomból, hanem ő maga vonul ki a társadalomból és helyezi bele magát saját elhatározásból a paradicsomi létbe, ami egyre fenyegetőbb és sötétebb és ahonnan menekülnie kell.
- Ez egy krimi fejezet, ami szemben az összes többi fejezettel egy zárt történet, van eleje, közepe és vége.
- Bán Zsófiát az érdekelte, hogy egy ilyen zárt első fejezetből hogyan lesz utána egy végtelenül elágazó, széttartó hatalmas regény. Ezt meg is kérdezte Nádas Pétertől e-mailben. “Volt egy elég határozott vázlat a fejemben és az volt a merész elképzelésem, hogy ennek a tudatában hátulról előre fogom megírni a könyvet. Mintegy az oksági kapcsolatok ellenében írtam volna hátulról előre.” Az egész választ meg tudjátok hallgatni a videóban.
- Nádas felhívja a figyelmünket arra, hogy a Párhuzamos történetek utolsó két fejezete milyen szoros kapcsolatban áll az Emlékiratok könyvének utolsó két fejezetével.
