Nádas le akarja bontani a történeteket - #olvassnádast

Nádas le akarja bontani a történeteket - #olvassnádast

Hetek óta tart az #olvassnádast közös olvasás Ott Anna és a Jelenkor Kiadó Instagram-csatornáján. Tizenöt héten át százoldalas egységekben dolgozzák fel a tizenöt éve megjelent Párhuzamos történeteket. Az online olvasókör vendége 2020 Libri-díjasa,  Láng Zsolt író volt (legutóbbi, Bolyai című regényéről itt írtunk), akivel az alábbi négy fejezetről beszélgettek: Aztán ötvenhét nyarán, Minden magyar elveszett, Telített talpfák, Utolsó ítélet. (Korábbi vendégek: Sárközy BenceValuska László,  Szolláth Dávid, Babarczy EszterBazsányi Sándor, Bagi Zsolt, Károlyi Csaba).

Ott Anna | 2020. augusztus 17. |
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

„Nádas Pétert olvasni mindig élmény, de nem tagadom, az olvasás során gyakran kihívásokkal szembesültem, épp ezért nekem fontos volt, hogy legyen segítségem, akivel meg lehet beszélni az olvasottakat, akinek fel lehet tenni a kérdéseimet. Ebből az élményből indultam ki akkor, amikor elhatároztam, hogy az idén 15 éves Párhuzamos történeteket szeretném másokkal együtt olvasni, egy olvasókört indítani júniusban. 100 oldalanként haladunk majd hetente, minden héten online beszéljük meg, mi történt az elolvasott 100 oldalban, kinek mit adott, kiben milyen kérdés merült fel, kinek melyik volt a kedvenc mondata, ki milyen nehézségbe ütközött." - Ott Anna

jelenkor (@jelenkor) által megosztott bejegyzés,

  • Láng Zsolt a megjelenésekor Berlinben kezdte el olvasni a Párhuzamos történeteket. Egy reggel futni indult a Tiergartenbe, utána kezdett bele a regénybe, így azonnal a történetben találta magát, otthonos közegnek érezte.
  • Az első olvasás helyszíne fontos volt. A berlini Kortárs Művészetek Múzeumában látta Kiefer Jerikó című festményét, ami mellé oda volt írva, hogy öt réteg rakódik egymásra. Ez a kép rögtön társult Nádas regényéhez, rávilágított a regényben található rétegekre. 

Bolyai akkora zseni volt, mint Einstein, mégis elfeledték - Könyves magazin

Méltatlan körülmények között, elfeledve hal meg, jeltelen sírba temetik. Élete csupa konfliktus, anyját korán elveszíti, apjával való viszonya legendásan ellentmondásos. Az egyik legnagyobb magyar tudós, a matematikában, filozófiában, zeneművészetben, de még a hadtudományokban is otthonosan mozog. A tizenkilencedik századi marosvásárhelyi zseni, Bolyai János életét dolgozza fel Láng Zsolt legújabb regénye, a , amely ezúttal a hét könyve lett nálunk.

  • Ezek a rétegek van, hogy egymásra rakódnak vagy megismétlődnek, és mindeközben Nádas le akarja bontani, szét akarja szedni a történeteket, mintha figyelmeztetni akarna mindenkit, hogy ne ismételjük meg a múltat.
  • A Párhuzamos történetekben mindig másról van szó, mint amit mi cselekménynek gondolunk. 
  • Mindenki, aki írással foglalkozik nagyon sokat tanulhat Nádastól arról is, hogyan építi fel a jeleneteket. Nádasnál a jövő sohasem a jelenből épül fel, valamiképpen egy rajtunk kívül eső térben van a jövő. Bár folyamatosan elemzi, hogy mi történik a jelenben, de a jövőre ebből nem tudunk következtetni. Ez a lételméleti kérdés Nádas poétikájában és a regény szerkezetében is jól követhető. 

Tintapacái által kelt életre Bolyai szoborszerű alakja - Összekötve Láng Zsolttal - Könyves magazin

Láng Zsolt Bolyai című műve a 2019-es év egyik legfontosabb megjelenése volt, idén a Libri irodalmi díj és az Aegon Irodalmi Díj döntősei között is versenyez. A szerző a tavaly őszi Margó Fesztiválon mutatta be nagyregényét. Az erről készült felvétel a Margó Spotify-csatornáján teljes egészében visszahallgatható.

  • Herta Müllernek volt egy előadása a berlini Literaturhausban, ahol arról beszélt, hogy számára az emlékezés nem arra való, hogy leírja, mi történt, hanem arra, hogy megkeresse az igazságot. Egy Nádas-olvasó számára mindig érdemes elmerülni az apró észlelésekben, például Kristóf mit gondol egy illetőről, mi vonzza benne, melyik vonzalom mitől erősödik vagy gyengül, mert ezek mind befolyásolják, hogy mi történik a szemünk előtt. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nádas testábrázolásának nincs a magyar irodalomban hagyománya- #olvassnádast

Hetek óta tart az #olvassnádast közös olvasás Ott Anna és a Jelenkor Kiadó Instagram-csatornáján. Tizenöt héten át százoldalas egységekben dolgozzák fel a tizenöt éve megjelent Párhuzamos történeteket. Az online olvasókör vendége Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese volt, akivel az alábbi három fejezetről beszélgettek: American dream, Mindent szétszakít, Nem tudták elfelejteni.(Korábbi vendégek: Sárközy BenceValuska László,  Szolláth Dávid, Babarczy EszterBazsányi Sándor, Bagi Zsolt).

...

A sokkot nem lehet megúszni - #olvassnádast

Ilona rizses csirkéje, Egy vadonatúj civilizáció és Másként nem tombolhatott című fejezetekről beszélgetett Bagi Zsolt és Ott Anna. Folytatódik az #olvassnádast.

...

"Az első olvasás folyamatos meghökkenés" - #olvassnádast

A Margitsziget, A másik part, Saját létéről értesül és az Azok ketten című fejezetekről beszélgetett Bazsányi Sándor és Ott Anna. Itt az #olvassnádast 5. része. 

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

 Németh Gábor Arról, ami hiányzik című visszaemlékezését közöljük.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Kik nyerik a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (3. rész)

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Születésnapi interjú és pingpongozás a 70 éves Garaczi Lászlóval.

Polc

Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

...

Miért fáj ennyire nőnek lenni? – A Nacu nyara című bestseller regényről

...

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

...

Megtalálni a halálban az életet – Szentesi Éva új regényéről

...