Joanne Harris: A nők elleni erőszak megelőzésében segít, ha a fiúk lányokról is olvasnak

sa | 2023. május 31. |

A Csokoládé és más sikerkönyvek szerzője (interjúnk itt) a Walesben rendezett Hay Fesztivál vendége volt - ez a britek legnagyobb irodalmi rendezvénysorozata. A nagy amerikai kultúraformáló fesztiválra utalva Bill Clinton 2001-ben azt mondta a Hayről, ez „az elme Woodstockja”.

Harris két társadalmi súlyú témáról is beszélt. Először arról, hogy a nők elleni erőszak megelőzésében mennyire fontos lenne az is, hogy a fiúkat arra ösztönözzük, olvassanak női főszereplős könyveket is. Szerinte ennek a tapasztalatnak a hiánya okozhatja azt, hogy a fiúból 

„olyan felnőtt férfi lesz, aki szerint helytelen dolog odafigyelni egy nő szavára”.

Harris 15 évig tanított fiúiskolában, és szerinte annak érdekében, hogy csökkenjen a nők elleni erőszak, a gyerekeink oktatásán is változtatnunk kell. „Le kell állítanunk a lányokat, ha bocsánatot kérnek, miközben semmi rosszat nem tettek. És le kell állítanunk a fiúkat, amikor feljogosítva érzik magukat valamire, miközben nem jár nekik több, mint másoknak. Tanárként sem szabad máshogy tanítanunk a fiúkat és a lányokat.” A szerző szerint az iskolák is felelősek azért, ha azt közvetítjük a fiúknak, hogy baj, ha lányokról szóló könyvet olvasnak.

Harris egyébként a tavalyi Hay Fesztiválon is beszélt a fiúk (nem)olvasási szokásairól, akkor az apákat helyezte fókuszba, mert szerinte ők sokszor nyomás alá helyezik a gyerekeiket és „lányos” tevékenységnek állítják be az olvasást. Helyette inkább arra buzdítják őket, hogy sportoljanak, rögbizzenek a szabad levegőn, és „egészséges fiús dolgokat” csináljanak.

Legutóbbi, Broken Light című regénye kapcsán Harris a menopauzáról is beszélt. Hőse a regényben paranormális képességekkel rendelkezik, mint Stephen King kamasz Carrie-je, csak itt nem a pubertás, hanem a változó kor ébreszti fel ezeket az erőket.

A menopauza Harris szerint

“egyike azoknak a dolgoknak, amikről inkább nem beszélünk attól való félelmünkben, hogy mások elítélnek bennünket”.

Csakhogy pont azok a dolgok hajlamosak egyre nagyobbra dagadni bennünk, amiknél mások hallgatásra szólítanak fel bennünket. Példaként felhozta a brit Nicola Bulley esetét is, aki 2023 januárjában tűnt el kutyasétáltatás közben. A rendőrség kommunikációját sok kritika érte, miután nyilvánosságra hozták, hogy Bulleynek problémái voltak az alkohollal és a menopauzát megelőző változásokkal. 

(Guardian)



Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Joanne Harris: Egyszerűen csak mertem régimódi lenni

...
Hírek

Az apák beszélik le fiaikat az olvasásról?

A Csokoládé és más sikerkönyvek szerzője korábbi tanári tapasztalataira hivatkozva azt mondta, hogy az apák sokszor nyomás alá helyezik a gyerekeiket és „lányos” tevékenységnek állítják be az olvasást.

...
Hírek

A Csokoládé szerzője kiakadt a könyvfesztiválokra

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

Olvass!
...
Beleolvasó

Roderik Six hátborzongató történetet írt az emberi alkalmazkodókészségről

A Helikon Margó Könyvek sorozatában megjelent Özönvíz egy ökológiai katasztrófa küszöbén játszódik és a kíméletlen túlélési kényszerről mesél. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Ughy Szabina novelláiból kiderül, hogy milyen áron válhat láthatóvá egy nő

Milyen árat kell fizetni egy nőnek, hogy szépnek, egészségesnek tűnjön? Ughy Szabina elbeszéléseiben a nők számára az önmagukra ismerés, testük és szellemük újrafelfedezése alapélmény. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Ali Smith-nél két testvér próbálja túlélni a legrosszabb időket

Az Évszak-kvartett befejező részében a skót író ismét jelenünk legégetőbb kérdéseit vizsgálja, miközben a világ lassan karanténba zárul. Olvass bele a Nyárba!

...
Zöld

Ürge-Vorsatz Diána: Tévút, ahogy a nagy cégek áttolják a felelősséget a fogyasztókra / Mi van, ha megmentjük a világot?

A Bookline Zöld ehavi adásában Frank Schätzing Mi van, ha megmentjük a világot? című könyve apropóján beszélget Litkai Gergely Ürge-Vorsatz Diána asztrofizikussal, a környezettudomány doktorával.

Szerzőink

...
Valuska László

Benedek Ágota felboncolt teste és az irodalmi striciskedés

...
Sándor Anna

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

...
Vass Norbert

Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Miért gyilkolnak a gazdagok, ha a pénz és a hatalom már nem elég motiváció?

Jeneva Rose thrillerjében a város leggazdagabb feleségei olyan döntésre szánják el magukat, ami örökre összeköti őket.

...
Nagy

Bognár Péter: Az unokatestvérek bosszúja

„…egy pillanatra az őz jutott szembe, mert hiszen mégiscsak az őz okozta a galibát, az őz, amely az autó reflektorának fénycsóvájában hirtelenjében torzszülöttnek és vámpírnak látszott lenni, és amely hosszan nézett rám, egészen addig, míg félre nem kaptam a kormányt...” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a kilencedik rész.

...
Nagy

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Kik, mikor, kikre és miért mondták azt, hogy ködlovag? Ludmán Katalinnal, „A rejtelem volt az írósága…” szerkesztőjével beszélgettünk. Szóba kerültek Schöpflin, Márai vagy Mészöly Miklós „ködlovagozásai”, Hazai Attila prózája és Hajnóczy szöveguniverzuma, továbbá kiderült, hogy hungarikum-e a ködlovagság.

...
Kritika

„A világ egy hidegvizes medence” – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel

Elena Ferrante Nápolyi regényeit idéző atmoszféra és történetvezetés jellemzi A tó vize sohasem édes című könyvet, bár ezúttal egy Róma környéki kisváros a helyszín, ahol a fiatal főhős-elbeszélő története zajlik. Az olasz író harmadik, díjnyertes regényét több mint húsz nyelvre fordították le. 

...
Nagy

Ma már világirodalmi klasszikusok, de ki sem akarták adni őket

A kilencedik alkalommal meghirdetett Margó-díj támogatója, az Erste idén először különdíjjal jutalmazza azt a rövidlistás szerzőt, aki saját történetével vagy prózájával példaként szolgál a #higgymagadban faktorra. Cikkünkben négy híres, mára klasszikussá vált szerzőt mutatunk be, akik hittek magukban annyira, hogy ne futamodjanak meg a visszautasítások miatt.

...
Nagy

Karinthy a Micimackót akkora szenzációnak érezte, mint „Mikimauz” megjelenését

Magyarországon a Micimackó Karinthy Frigyes fordításában lett borzasztóan népszerű. De hogyan bukkant az író Milne gyerekkönyvére, ő maga mit gondolt a kötetről, és milyenek voltak a korabeli kritikák? Cikkünkben ennek járunk utána.

A hét könyve
Kritika
Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját
...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

Mi köze lehet a hüvelykujjunknak a sci-fihez és a fiatal generációhoz, milyen a rém kellemetlen laudáció, és mit jelent spekulatív irodalmi nagykövetnek lenni? A Könyvfesztivál megnyitóján jártunk.

...

Benedek Ágota felboncolt teste és az irodalmi striciskedés

...

Visky András: A valóságot a fikció és a képzelet révén ismerjük meg

...

Ha beérek Zalába, veszek egy nagy levegőt - itthon vagyok [SÁNTAKUTYA]

...

Robert Capa: magyar fotósból lett a világ szeme [PODCAST]

...

Simon Márton: A Polaroidok sikere után hirtelen más lettem, mint aki voltam [Visszapillantó]