A Csokoládé szerzője kiakadt a könyvfesztiválokra

A Csokoládé szerzője kiakadt a könyvfesztiválokra

.konyvesblog. | 2016. február 25. |

joanne-harris.jpgJoanne Harris (Csokoládé, Csokoládés barack, Bársony és keserű mandula) bejelentette, hogy életében először távol marad egy könyvfesztiváltól, méghozzá a szervezők követelései miatt, akik a szerződés szerint rögzítenék a fesztiválos fellépését, öt ingyenpéldányt kértek a könyvéből, és megszabnák, hogy hat hétig sehol máshol ne nyilatkozzon. Az író nem nevezte meg a fesztivált, de annyit elárult, hogy júliusban rendezik, és a fellépésért összesen 50 fontot fizettek volna neki. Harris úgy érzi, ideje lenne bevezetni egy fesztiválszabványt, amit mindenkinek követnie kellene, az íróknak pedig fel kéne végre emelniük a szavukat a hasonló méltánytalan szerződések miatt.

Harris szerint a kizárólagossági záradék elég gyakori a fesztiválok szerződéseiben, ez pedig nagy probléma, hiszen ha egy író könyvpromóciós turnén van, nem szívesen mondja azt más szervezőknek, hogy nem lép fel egy másik eseményen a városban, a régióban sőt az országban sem. Harris a filmezést is problémának érzi, ugyanis ha a felvétel nyilvánosságra kerül, az olvasók úgy dönthetnek, hogy nem mennek el a következő könyvbemutatójára, mert már látták, mi fog ott történni. Szerinte az írók azért hallgatnak az ilyesmiről, mert nem akarnak problémát, és gyakran úgy érzik, nincsenek olyan helyzetben, hogy felhajtást csináljanak. Pedig nagy különbség van aközött, amit a fesztiválok kínálnak a szerzőknek, és amit a szerzők végül kapnak.

A szervezők már jóval korábban felkérték Harrist, aki a szerződést csak most látta, és egyből meg is mutatta a Brit Írószövetségnek. A szövetség igazgatója, Nicola Solomon szerint fesztiválszabványra nincs szükség, ám arra kell ösztönözniük a könyvfesztiválokat, hogy kövessék a szabályaikat. Solomon arról beszélt, hogy nem Harris esete az első, számos fesztivál van, ami kizárólagosságot ír elő a szerzőknek, ezt viszont rendkívül méltánytalannak érzik, különösen, ha a szerző díjazása sem arányos ezzel. Harris annyit már elért, hogy a szövetség megújított szabályzatában a kizárólagosság kérdése is helyet kap majd.

Harris korábban a Bookseller nevű folyóiratban publikálta a Francesca Simonnal (Rosszcsont Peti) és Denise Minával közösen jegyzett levelét, melyben arról írt, hogy a írás nemcsak hivatás, de szakma is, és itt az ideje, hogy az írók megtanuljanak nemet mondani a tisztességtelen ajánlatokra. A krimiszerző, Michael Robotham (Adrenalin, eltűntnek nyilvánítva, A néma gyanúsított) a Twitteren állt ki Harris mellett. Azt írta, az írók nem cirkuszi állatok. Harris bejelentése előtt számos szerző döntött úgy, hogy a jövőben nem vesz részt olyan fesztiválokon, ahol nem kap díjazást, többek közt Philip Pullman (A nagy rablás, Árny északon, Rubin és füst), aki az oxfordi irodalmi fesztivál védnöki pozícióját utasította vissza, miután a tudomására jutott, milyen keveset fizetnek a fellépőknek. A fesztivál már bejelentette, hogy minden érdekelt féllel hajlandó tárgyalni arról, hogy 2017-től az összes fellépő fizetést kapjon.

Harris különbséget tesz a kis költségvetéssel működő fesztiválok, és a vállalati háttérrel rendelkező nagyobbak között, akik azt állítják, nem tudnak fizetni neki. A kis fesztiváloktól nem fogadja el a pénzt, de hálás azért, hogy legalább felajánlják neki, és van lehetősége választani. 

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

...

A fiktív falu hóhérja – Vajna Ádám hollywoodi klisék nélkül mesél a középkorról / Flair #10

A Könyvhétnek vége, de a FLAIR podcast pörög tovább: hallgassátok meg beszélgetésünket Vajna Ádám költővel!