Ezekben az előadásokban láthatod a Hunyadi színésznőjét, Rujder Vivient

Ezekben az előadásokban láthatod a Hunyadi színésznőjét, Rujder Vivient

A Hunyadi Szilágyi Erzsébete a Katona színésznője: mutatjuk, milyen, könyves kötődésű előadásokban láthatod Rujder Vivient.

ta | 2025. március 14. |

Hétvégén mutatták be a TV2-n a Bán János azonos című regénysorozata alapján készült Hunyadi című életrajzi-történelmi sorozatot. A minden idők legdrágább magyar filmszériája 15 milliárd forint állami támogatással készült.

A többek által a „magyar Trónok harcának” nevezett produkció bővelkedik a lovas, harcos jelenetekben, de erotikából és meztelenségből sincs hiány.

Ezért március 15-én délután az első három rész szexmentes változatát is levetíti a csatorna, hogy korosztálytól függetlenül mindenki élvezhesse a sorozatot. 

A címszerepet Kádár L. Gellért játssza, Rujder Vivien Hunyadi feleségét, Szilágyi Erzsébetet alakítja, és a főbb szerepekben feltűnik még egyebek mellett Törőcsik Franciska, Fekete Ernő és Mátray László is.

Rujder Vivien tévében, filmben, színházban

Rujder Viviennek nem ez az első tévés szereplése, első nagyobb szerepét 2017-ben kapta a Tóth János szitkom sorozatban. De játszott az RTL saját fejlesztésű vígjáték-sorozatában, az Apatigrisben is, feltűnt az Aranyéletben, legutóbb pedig a Véletlenül írtam egy könyvet című adaptációval (olvass bele a holland gyerekkönyvbe itt) lopta be magát a közönség szívébe.

De emellett a 31 éves színésznő a Katona József Színház társulatának tagja, mutatjuk, milyen – természetesen könyves kötődésű – előadásokban láthatod őt.

Térey Jánostól Boris Vianig

Már ötödik éve játsszák a Térey János Káli holtak című regényéből készült azonos című előadást Dömötör András rendezésében. A regény alapján Dömötör és Bíró Bence írta a szöveget.  A 2018-ban megjelent könyv Térey első prózaregénye volt. Az Aegon-díjas költő, drámaíró, író és műfordító 2019. június 3-én hunyt el.

„Térey teremtőereje maximumát hozza, már a zombisorozat ötlete is jól működik, hiszen a kereskedelmileg is jól működtethető ötletet valójában arra használja, hogy elmesélje a Káli-medence elfoglalását és átalakítását, így a pestiek semmiben sem jobbak a zombiknál. A Füst Milán Színház Csáky főszereplésével mutatja be A trianoni Hamletet, ami Shakespeare-re ráolvassa a trianoni traumát, Schiller drámájából black metal Haramiákat csinál.

Egy szatírában ezek iszonyú jól működnek, de valójában ügyesen figurázza ki a honi színházi gondolkodást is ezek mentén”

– írtuk róla korábban kritikánkban.

2023 decemberében mutatták be a Katonában Fehér Balázs Benő Pekingi ősz című előadását, ami az abszurd irodalom ismert figurájának, Boris Vian ismert regénye alapján készült.

Tavaly december óta van műsoron a Hajnóczy Péter legismertebb műve, A halál kilovagolt Perzsiából című kisregénye alapján készült előadás Bagossy Júlia rendezésében. 

És egy kakukktojás a végére: Ruder Vivient a Megrág, kiköp című, kétszemélyes előadásban is láthatjuk. Az előadás a színésznő és Béres Bence improvizációi alapján készült, de az a Biró Zsombor Aurél írta, akinek a Margó-díjra jelölt könyve, a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című debütregénye (kritika itt) az év könyvei listánkra is felkerült tavaly.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„Ez a gyerek király lesz!” ‒ itt a Hunyadi-sorozat első előzetese

A Bán Mór regényei alapján, 10.5 milliárd forint állami támogatással készült, Hunyadi János életéről szóló tízrészes sorozat az október 21. és 24. között megrendezendő cannes-i MIPCOM-on debütál.

...

A Véletlenül írtam egy könyvet elhozta a Montréal Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál fődíját

Fődíjat nyert Montréalban Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje. 

...

Lehet nehéz akkor is, ha jó családban nősz fel - interjú a Véletlenül írtam egy könyvet rendezőjével

Egy film, amiről tud beszélgetni a család – úgy, hogy közben nem jön le az életről.

2025 legjobb könyvei 10-1.

2025 legjobb könyvei 10-1.

Év végi listánk záró része a – szerintünk – legjobb tízzel!

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Miért döntött úgy Krasznahorkai, Esterházy és Nádas is, hogy külföldre viszi a hagyatékát?

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

„Mindig is ilyen elegáns fekete lovag volt” – Krasznahorkai barátai így ünnepelték a Nobel-díj átadását

Olvass!
...

Olvass bele Spiró György kedvenc szerzőjének kötetébe, az Ellopott életek című orosz regénybe!

Ljudmila Petrusevszkaja orosz író regényében egy elcserélt csecsemő körül bontakozik ki a társadalom egész tablója. 

...

Mi marad, ha az ember végre leszámol az élethazugságaival? Részlet Cecilie Enger regényéből

Egy agyvérzésen átesett idős nő elveszti a nyelvet, amit fél évszázada használt, és visszatér az anyanyelvéhez.

...

Mi történne, ha Hollandiát lassan elöntené a tenger? Olvass bele Eva Meijer regényébe!

Elmenni vagy megfulladni, más választás nincs.

Listák&könyvek
...

Bill Gates karácsonyi könyvlistáján egy polipos szerelmi történet is szerepel

...

Boldog születésnapot, Budapest! 4 izgalmas könyvet ajánlunk

...

Náray Tamás vezeti a Bookline októberi toplistáját, Krasznahorkai László a második

Polc

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

...

Nádas Péternél a barátság még a szocializmus önellentmondásai között is kitart

...

Egy bántalmazó kapcsolatban a legapróbb döntésnek is óriási súlya lehet – Florence Knapp: Nevek

...

Ez a thriller megmutatja, hogy a szamurájok világa nem csak a harcművészetről szólt

...