Csak a születési dátum biztos
Ha az életművet kevésbé ismerő olvasóként tekintünk életrajzára, már a róla szóló Wikipedia-szócikk első információi is dermesztően hathatnak: „Hajnóczy Péter (eredetileg Hasznos Ödön, majd Hajnóczi Béla, később Hajnóczy Béla Ödön) (Budapest, egyes források szerint Porcsalma, 1942. augusztus 10. – Budapest, egyes források szerint Balatonfüred, 1981. augusztus 7. vagy 8.)”
Milyen mélyről érkezik és milyen messzire juthat az, akinek neve, születésének és halálának körülményei körül is ennyi a bizonytalanság?
Ezeket a vakfoltokat máig nem sikerült kibogozni, tudom meg Hoványi Márton Hajnóczy-kutató irodalmártól. Reményi József Tamás éppen ezen a bizonytalanságok miatt középkori misztikus szerzők életrajzaihoz hasonlítja az életutat. „Egyedül a születési időpont biztos, pontosan azt sem tudjuk, hogy kik voltak a szülei” – mondja Hoványi Márton.
Hajnóczy maga épített egy legendát, mely szerint leszármazottként kötődik a jakobinus Hajnóczy ősökhöz. „A valóság azonban az, hogy nem ismerjük az apát, az anya pedig lelencházba adta az újszülött gyermekét. Később, kamaszkorában találkozott a vér szerinti anyjával, ám erről a találkozásról nem született feljegyzés” – állítja megkérdezett szakértőnk. A szerző eredeti neve Hasznos Ödön volt, örökbeadása után nevelőapja, Hajner Béla magyarosított Hajnóczy nevét vette fel, ezért Hajnóczy Béla Ödönként jegyezték be, ezután vette fel írói álnévként a Hajnóczy Pétert.
1959-től munkásként dolgozott, 1976-tól szabadfoglalkozású íróként próbálta fenntartani magát, de nem illeszkedett sem a korszak felülreprezentált munkásrétegéhez, sem az értelmiségéhez. Szerzőként teljesen autodidakta volt – esti tagozaton érettségizett le, nem járt egyetemre és semmilyen formális képzésre. Rengeteget olvasott, olvasmányai között szerepelt női magazin, japán kertművészet vagy a büntető törvénykönyv is. „Nem egy értelmiségi, eltartott kisujjal felépített csészekönyvtára volt, hanem egy nagyon random és hektikus, mindent minden oldalról körüljárni igyekvő rendszere” – mondja a Hajnóczy-kutató.
„Leghosszabb szeszmentes időszaka 1969 tavasza és nyara volt. Az írót a kor karhatalmi erői rendszeresen zaklatták, KMK-snak minősítették, kényszergyógykezelésre ítélték. Ezzel kapcsolatban keletkezett legenda a haláláról: kiesett vagy kiugrott egy őt kényszerelvonóra szállító mentőautóból, s így halt meg. Másik legenda szerint egy pesti bérház hetedik emeletén kézen állt az erkély korlátján és kiesett. Valójában májzsugor végzett vele, 39 éves korában. Halála időpontja és helye nem egyértelmű, egyes források szerint Budapest, mások szerint Sopronhorpács, illetve Balatonfüred. Halála lejegyzett időpontjában is néhány napos eltérés van” – olvasható Ács Margit a Milleniumi Könyvtár Hajnóczy-kötetének utószavában.
A rendezetlenség mint szervezőelv
„Életmódja nem a rendszeresség felé húz” – mondja Hoványi Márton. Az egyetlen, kis szobájáról készült felvételek tanúsága szerint az üres üvegek mellett különböző feljegyzések, könyvek hevertek szerteszét. Sportszatyrokban vitte a kéziratait, könyveit. Hat doboz hagyatékának tartalma alapján munkamódszerére is lehet következtetni:
próbált rendszerezni, de nem nagyon tudott.
Naptárakat használt naplóként, ezekben elég sok mindent vezetett, találkozások időpontjai mellett feljegyzéseket is írt. Hoványi szerint mindig tiszta fejjel írt és nagyon tudatosan alakította a szövegeit, az utolsó pillanatig csiszolgatta őket.
A rendezetlenség benne volt a személyiségében is a visszaemlékezések tanúsága szerint. Petri a „selyembivaly” jelzővel illette, ami Hoványi Márton szerint azért is találó, mivel „Hajnóczy személyiségének volt egy nyájas, bújós, kapcsolódni próbáló része, miközben képtelen volt betartani a társadalmi élet íratlan szabályait. Hajnali 3-kor telefonált, ha szüksége volt egy könyvre vagy ha azonnal meg akart mutatni egy kéziratot. Nehezen tudott szociálisan beilleszkedni, szabadszájú volt, a rádióban is kockázatos volt ezért műsorba hívni”.
„Nincs más út, mint befelé” - Hajnóczy és az alkohol
Vámos Miklós A siker bűn című írásában így emlékszik vissza egy jelenetre: „Nagyhatalmú könyvkiadói szerkesztő a fülem hallatára nehezményezte alkoholizálását, ha nem inna, sokkal sikeresebb lehetne. Hajnóczy ráemelte szúrós tekintetét, s azt felelte, hogy a siker bűn.”
A függőség végzett vele, és ha van „alkoholista szerző”, aki Petri mellett eszünkbe juthat, akkor az Hajnóczy. Ez a megkerülhetetlen tény meghatározó megítélését illetően is - a műveit nem ismerő olvasóban rossz érzéseket kelthet és távolságtartást válthat ki. Hoványi Márton sok más Hajnóczy-kutató mellett azonban éppen arra szeretne rávilágítani, hogy Hajnóczy szövegei az alkoholizmus, mint életrajzbeli háttér nélkül is működnek, és az alkoholra, mint poétikai szervezőelvre érdemes tekinteni nála. Halála után kialakult róla a „szegény alkoholista író” képe, aki ráadásul csak alkoholista szerzőkre hivatkozik. „Ha így olvassuk, akkor az életrajz felől olvassuk az egész életművet. Akkoriban még élesebb volt az alkohol, mint társadalmi probléma: a 70-es években a még több alkoholista volt, mint manapság, ez egy valid probléma volt és tabu is, nem Hajnóczy az egyetlen, aki ezt megpendíti műveiben, de ő volt a leghatásosabb. Lehetséges a Hajnóczy-életművet úgy olvasni, melyben a betegség és egészség, józanság és részegség közötti határvidékeket láthatjuk poétikailag kiteljesedni” - mondja a szakértő.
Vagy ahogyan Reményi József Tamás, a Hajnóczy-életmű kutatója fogalmaz egy korábbi, Magyar Narancsnak adott interjúban: az „alul” és a „fent” egyaránt a hétköznapok banalitásaiban mutatkozik meg Hajnóczynál.
Nála „nincs más út, mint befelé: az extázis.”
Hajnóczy egyszerre keretezi az alkoholtbetegséget messianisztikus küldetésként – legnyilvánvalóbban A halál kilovagolt Perzsiából című, legismertebb regényében – ahol az egyik főszereplő, a férfi alkoholbetegségének delíriumos látomásai lesznek az írás képei, miközben folyamatosan meg is fosztja szövegeiben ettől a mitikus szerepétől és inkább a blaszfémia felől közelít. A kutató szerint fontos azonban hangsúlyozni, hogy a műveiben szereplő látomásokat is tudatosan építette fel: „nem a saját hagymázas álmait írta le. Hagyatékában megtalálhatók azok az újságkivágások, amik a látomások alapjául szolgáló hírekről szólnak.”
A tudósító
Kevéssé ismert, hogy szépírói pályája mellett és annak kezdetén, 1975-ben megjelent egy szociológiai tanulmánya is, Az elkülönítő a Valóság című folyóiratban. Az elkülönítők az elmeszociális intézmények gyógyászati, terápiás protokolljának részei voltak. Hajnóczy szociográfiai hőse ebben az írásban egy Szépvölgyi Alíz nevű nő, aki sokkal inkább koncepciós per és politikai indokok miatt jutott egy ilyen elkülönítőbe. Hajnóczy feljegyzéséből kiderül, hogy leginkább lakásokhoz próbálhatott így jutni így a párt, mondvacsinált indokkal.
Hajnóczy megírta ezt a jelenséget és azt a folyamatot, ahogyan emberek az elkülönítőbe kerülhettek, és az, hogy egy ilyen szöveg megjelenhetett akkoriban, nagy port kavart: a folyóiratot beperelték, Hajnóczy pedig az első regényének (A fűtő) megjelenésével egy időben így is hírnévre tett szert. A Hajnóczy-hagyatékban van egy egész doboz, amiből kiderül, hogy folytatta ezt a kutatást, később is keresték meg érintettek, feljegyzéseket, tudósításokat készített erről a jelenségről. Ezt a szociográfiai életművet foglalja össze és mutatja be a Magvetőnél 2013-ban megjelent Jelenetek a süllyesztőből című kötet.
„Mégsem ordibál” – hatás, kánon és illeszkedés
„Írásművészete egyenetlen ugyan, ám több művének esztétikai jegyei nemcsak nemzedékének, de a XX. század második felében született magyar irodalomnak is maradandó alkotása” – állítja Hoványi Márton, aki szerint Hajnóczy Péter életműve jelentős szereppel bírt a magyar irodalom 1970-es és 80-as éveinek folyamataiban.
„A legnagyobb igazságtalanságokat, disszonanciákat végtelen szenvtelen, kopogó, objektív, tiszta mondatokban fogalmazza meg.
Szinte kiáltó, ahogy a rendszer agyonnyom valakit, az illető mégsem ordibál” – mondja a szakértő.
Hajnóczy fiatalon, ráadásul a rendszer ellenállójaként tudott elismertségre szert tenni, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy még életében bekerült az író „Péterek” (Nádas, Esterházy, Hajnóczy) nagyjai közé. Halála után egyfajta kultuszképzés indult körülötte. Azóta mind a szépirodalmi, mind a tudományos életben hat továbbra is, olvasótábora pedig egyre gyarapszik.
Hajnóczy Péter ma lenne 80 éves. Ha élne, még kortárs szerző lenne, mégis egy másik világ tanúja volt. Életműve torzó: számkivetett és kanonizált egyszerre. Habár A halál kilovagolt Perzsiából nemrég a Nemzeti Alaptanterv része lett, Hoványi Márton szerint Hajnóczy „mindig a kanonizáció peremén volt. Ez is olyan Hajnóczys, mert közben meg ott van állandóan, mint egy tüske a cipőben, ami nem hagyja az embert nyugodni.”
