Az idei év egyik legjobban várt könyve Térey János első prózaregénye, a Káli holtak volt. Az Aegon-díjas költő és drámaíró először futott neki ugyanis egy nagy prózai műnek, hiszen versesregényt írt már többet is, például a személyes kedvencemet, a Paulust, de a lírát keresztezte már többször az elbeszéléssel, a szintén zseniális A Nibelung-lakóparkban vagy A Legkisebb Jégkorszakban. Térey remekül tud világot építeni, a karaktereit megszólaltatni, és olyan költői nyelve van, ami egyszerre emeli el a történetet a realitásoktól, hogy egyben le is csupaszítsa a szereplőket. A Káli holtak tétje az volt, hogyan képes prózában működtetni saját nyelvét. Fontos megjegyezni, hogy nagyok az elvárások a könyvvel szemben, ezért talán szélsőségesebbek is a vélemények (az Élet és Irodalomban Kálmán C. György kudarcnak minősítette a regényt), én például egy nagy birkózásnak éltem meg az olvasást, mert nem adta magát könnyen.
Térey János: Káli holtak
Jelenkor Könyvkiadó, 2018, 534 oldal, 3999 HUF
Az alapötlet, hogy egy művészregény szülessen egy késő húszas fiatal férfi színész nézőpontjából, aki bármelyik belvárosi kőszínház sztárja lehetne (Vecsei H. Miklós vagy ifj. Vidnyánszky Attila játszhatná), szuper ötlet. A színház annyira népszerű Pesten, hogy egy-egy színész még médiakurválkodás nélkül is létrehozza saját rajongótáborát. Ráadásul Térey csavart egyet az alapsztorin, mert egy klasszikus színészproblémát dobott be: népszerű tévésorozat főszerepét kapja meg Csáky Alex, vagyis a siker és a művészet között kell döntenie.
Fotó: Valuska Gábor
Így jutunk el a Káli-medencébe, ahol egy zombisorozatot forgatnak. Az alapállás tehát egyszerű: van egy szupertehetséges kőszínházi színész, aki elvállalja a sorozat főszerepét, egyszerre ismeri el a szakma a munkáját és imádják a rajongók, miközben egyáltalán nem tudja, mi is lesz vele. Sokat játszik, forgat, interjúkat ad, kislánya a volt feleségével él, míg ő estéről-estére próbál átlényegülni a karakterébe, de úgy igazán nem történik vele semmi, ellenben hiperreflektív, érzékeny, kulturálisan tájékozott. Az utóbbi évek izgalmas színházas filmje volt Alejandro Gonzalez Inarritu Birdmanje, amit nemcsak azért hozok fel, mert egy színházban dolgozik egy volt szuperhős, hanem mert végig egy kamera kísér mindenkit, így egyszerre vesz fel egy személyes és külső nézőpontot az elbeszélés. Térey ugyanezt csinálja: egyszerre van benne Csáky fejében, miközben kívülről is láttatja a szereplőket és a környezetet.
Csáky naplószerűen meséli életét, mikor mi történt vele. Mondjuk egy naplóhoz képest egészen személytelenül és túlzottan részletgazdagon, de arra ügyelve, hogy minden párbeszéd (halljuk azt a színész valóságában vagy a filmforgatás közben) eléggé hosszan rögzítve legyen. A regény felépítménye sokszínű és izgalmas, de mégis elcsúszik az elbeszélőn, mint egy rossz castingon. A Paulus, a Nibelung, az Asztalizene vagy a Jégkorszak is pompás szövegek, amik pont a szövegjellegük miatt működtek: egyszerűen Térey olyan költői nyelvvel mozgatta a történetet és a karaktereket, hogy mindig érezni lehetett a jelenlétét. Viszont ez a jelenlét egy E/1-es elbeszélésben elidegenít.
A Káli holtakban nem Csáky Alexet hallom, hanem Térey Jánost. És ez olvasóként probléma, mert az elbeszélői magabiztosság és tudás, ahogy a horrorműfajról, a magyar kultúrpolitikai helyzetről, a színházi világ belső működéséről, az építészetről vagy a Káli-medence dzsentrifikációjáról beszél, az ridegen eltávolít az egyes szám első személyben beszélő főhőstől, akinek a regény lapjain kellene elbizonytalanodnia, megtörnie, szóval változnia. Térey egyébként egészen izgalmas esszébetéteket írt a könyvbe, egy rövid dialógusban is képes arra, hogy a Saul fia problematikáját felvázolja, bátran száll bele témákba, csak ezt nem Csáky Alexként teszi.
Pedig Csáky karaktere igazi hullámvasútra ül fel Budapesten, hogy néha a Káli-medencében, néha Athénban, Szentpéterváron, Rómában, Kolozsváron vagy Isztambulban jusson a pályája vagy élete csúcsára vagy legmélyére. Szakmai és morális kérdések sorozata, amiket a történések szintjén érzékelünk, de a belső monológjában ritkábban. Ha egy olvasót elragad Csáky, akkor szeretni fogja ezt a könyvet, engem a harmadik egységben vitt magával, ott volt a legszemélyesebb, legsebezhetőbb, ott vált szövegfigurából valóságos karakterré.
Térey János nem léha játéknak szánta a zombikat
Fotó: Valuska GáborZombik, Balaton, a kerítés meg a #metoo - markánsan vagy jelzésértékűen mindegyik jelen van Térey János új regényében, a Káli holtakban, melyet csütörtök este mutattak be a Margón. A holtak ez esetben élők, már amennyiben élőholtak, hiszen Térey hőse, egy Csáky Alex nevű fiatal...
Persze ez lehet szándékos dramaturgia építkezés is, de olvasóként fel akartam szállni Csáky mellé a hullámvasútra, csak nem kaptam jegyet. Belülről akartam megélni és érteni Csáky életét, de csak néző maradtam. Sokat agyaltam rajta, hogy ez miért történhetett, és a következőkre jutottam:
- Térey költői nyelvezete, ami versben, színházban vagy verses regényben zseniális, az nem működik egy húszas évei végén járó színész szájából. Egyszerűen líráról prózára is fordítani kell.
- Nagyon keveset kapunk Csákyból, a regény első felében szinte elvész a rengeteg idézet és forgatásleírás között. Ahhoz képest, hogy mennyire tetszett nekem a zombiforgatás, annyira túl lett toldozva-foltozva idézetekkel a forgatókönyvből, illetve forgatási beszélgetésekből.
- Túl sokat tud Csáky: az oké, hogy mindenről van véleménye a fent már említett dzsentrifikációtól a kultúrpolitikáig, de egy idő után hiteltelen lesz, mert egyszerűbbnek látszó ügyekkel nem foglalkozik, ahogy a saját magánéletére se annyira reflektál. És egyébként ezekben a gondolatfutamokban Térey egészen zseniális, óriás punksággal áll bele a Trianon-kérdésbe vagy a hipszterek által elfoglalt Káli-medence megfejtésébe is.
A Káli holtak nálam akkor kezdett el működni, amikor elengedtem Csáky kezét, mert Térey mindentudó nézőpontja és nyelvezet elég izgalmas, kívülről-belülről ismeri a színházi világ működését, színes sztorikat emel be, lenyűgöző, ahogy a Káli-medence átváltozását megírja egy zombifilm forgatásához kapcsolódva, vagy ahogy polemizál A trianoni Hamlet kolzsvári bemutatójáról. Szatírája úgy működik, mint Paolo Sorrentino sorozata, Az ifjú pápa Jude Law főszereplésével: marha nagy tudás, rengeteg izgalom, de vagy beszippant vagy kirekeszt.
Térey János: Az érdekelt, hogyan gázolja le a tájat az idegenforgalom
Trianoni Hamlet , black metal Haramiák és a Káli-medencében forgatott zombiapokalipszis a Füst Milán Színház ifjú színészének, Csáky Alexnek a repertoárján. A karrierjét szívós tudatossággal építő fiatalember szakmai és magánéleti kudarcok sorozatán át bukdácsolva nemcsak a kortárs színházi és filmes világot szemléli egyre kritikusabban, de lassanként önmagával is meghasonlik.
Térey teremtőereje maximumát hozza, már a zombisorozat ötlete is jól működik, hiszen a kereskedelmileg is jól működtethető ötletet valójában arra használja, hogy elmesélje a Káli-medence elfoglalását és átalakítását, így a pestiek semmiben sem jobbak a zombiknál. A Füst Milán Színház Csáky főszereplésével mutatja be A trianoni Hamletet, ami Shakespeare-re ráolvassa a trianoni traumát, Schiller drámájából black metal Haramiákat csinál. Egy szatírában ezek iszonyú jól működnek, de valójában ügyesen figurázza ki a honi színházi gondolkodást is ezek mentén (ami azért különösen vicces, mert Térey a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a Poszt válogatójaként az elmúlt egy évben nagyjából mindent láthatott a magyar nyelvű színházi életben).
Összességében a Káli holtak izgalmas, de jelentős problémákat felvető olvasmány. Erről a budapesti színházi vagy kulturális világról biztos nem írtak pontosabbat és izgalmasabbat, de ha valaki egy színészfiú drámájára kíváncsi, akkor csalódni fog. És még egy: ha valaki szerette az Asztalizenét, a Protokollt vagy A Legkisebb Jégkorszakot, annak azért is kötelező olvasmány, mert egyes karakterek és világok fel-felbukkannak, így hozva létre Térey János saját szövegvalóságát, amiben teljesen helyénvaló, hogy mindenki Térey költői nyelvén beszél.
