Ferenc pápa Magyarországra látogat szeptemberben

Ferenc pápa Magyarországra látogat szeptemberben

Ferenc pápa Magyarországra jön és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel. A pápának tavaly decemberben jelent meg Álmodjunk együtt című könyve, amelyben többek közt a klímaváltozásról, a menekültválságról és a populizmusról is szó esett. Könyvek hírek mellé.

fk | 2021. március 09. |

Erdő Péter elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Ezért „illő", és úgy is szokás, hogy ha a pápa ellátogat a rendezvénysorozatra, ezen a szentmisén vesz részt.

FERENC PÁPA
Álmodjunk együtt
Ford.: Simonyi Ágnes, 21. Század, 2020, 240 oldal
Ferenc pápa: Álmodjunk együtt

A bíboros hozzátette: „a Szentatya látogatása nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban". Megjegyezte: az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszusra is várták Ferenc pápát, majd amikor a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, Áder János köztársasági elnök és ő maga is újra meghívta az egyházfőt.

A 2020 őszéről elhalasztott kongresszust idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek. A katolikus egyház az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust általában négyévente rendezi meg. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Ferenc pápának tavaly jelent meg Álmodjunk együtt című könyve, amely a koronavírus okozta válságban nyújt iránymutatást. A kötetben az egyházfő Austen Ivereigh újságíró kérdései nyomán a jelenlegi legégetőbb problémákról mondja el a véleményét, például a klímaváltozásról, a menekültválságról, a #metoo-ról, a BLM-mozgalomról, vagy a társadalmi megosztottságról, közben pedig azt is kifejti, szerinte min kéne változtatnunk a pandémia után ahhoz, hogy az emberiség fenntarthatóbb, méltóbb életet élhessen. Ferenc pápa szerint ugyanis most a próbatétel időszakát éljük: a koronavírus-járvány és a vele járó válság azt jelzi számunkra, hogy meg kell állnunk és számot kell vetnünk önmagunkkal.

A kötetről ezt írtuk:

„Az Álmodjunk együtt egy merész víziót vázol fel, amelynek központi gondolata, hogy a modern kornak, amely oly nagy elszántsággal vívta ki az egyenlőséget és szabadságot, most ugyanazzal a hévvel és kitartással a testvériségre kell összpontosítania. Ferenc pápa arra buzdít az elmélkedései során, hogy emelkedjünk felül a mély társadalmi megosztottságon, és alakítsunk ki együtt egy élhetőbb világot. Azt is elmondja, ő ezt hogyan képzeli el, és szerinte milyen módokon lehetne javítani a helyzeten. A kötetben rengeteg aktuális történésről és folyamatról fejti ki a véleményét, ír az egészségügyi dolgozók áldozatvállalásáról, a nők helyzetéről, a rohingyák üldöztetéséről, a Black Lives Matter-mozgalomról, a populizmus térnyeréséről és az individualizmus következményeiről is. Közben szép lassan kirajzolja egy teljesen új társadalmi berendezkedés képét is, amelynek lényege az lenne, hogy legyőzzük a közömbösség vírusát és megtanulunk szolidárisnak lenni a periférián lévőkkel.”

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ferenc pápa: A koronavírus a mi Noé-pillanatunk

Ferenc pápa új könyve, az Álmodjunk együtt a koronavírus okozta válságban nyújt iránymutatást. A kötetet tegnap mutatták be egy nemzetközi online webinaron, ahol a pápa szerzőtársa mesélt arról, hogyan született meg a könyv.

...

Nem könnyű, ha egyszerre két pápa él a Vatikánban

...

Ezeket a könyveket olvasd, ha tetszett A két pápa

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast

A hét könyve
Kritika
Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?
Kis magyar kertográfia – Két hét Esterházy Péter házában 

Kis magyar kertográfia – Két hét Esterházy Péter házában 

Finy Petra író, költő két hetet töltött az alkotóházzá varázsolt Villa Esterházyban.

Kiemeltek
...

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

Traumák, amiket nem hallgattak meg, és történetek, amiket a nyelv nem tud visszaadni.

...

„Ez mesélés, nem kell eljátszani a karaktereket” – Galambos Péter a hangoskönyvek készítéséről

Galambos Péter színművész mesél az otthoni stúdiómunkáról és a kihívásokról.

...

Ez a könyv megjósolta, hogy mit okoznak a hőhullámok

A Magyarországot sújtó hőség miatt egyre többször jut eszünkbe Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című regénye.

Polc

Amikor nem a vízhiány pusztít – így lett még aktuálisabb Tara Menon cunamiról szóló regénye

...

Érdemel megértést, aki megöli három fiát?

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

...

Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

...