XVI. Benedek pápa 2013-as lemondása hatalmas törést jelentett a római katolikus egyház történetében, ugyanis egy közel hétszáz éves hagyományt szakított meg azzal, hogy nem halálával, hanem még életében, egy tudatos döntés eredményeként vált meg Szent Péter trónjától. Joseph Ratzinger ráadásul jelenleg is birtokolja az „emeritus pápa” címet. És bár a lemondás törvényes lehetőség, mégis nagy megrázkódtatás a Vatikán számára, hiszen a pápai cím nem csupán egy világi méltóság, hanem nagyon erős spirituális hatalomként is kezelik: a pápai cím birtoklója egyfajta tévedhetetlenséggel is fel van ruházva, olyan vezető, kinek lépéseit Isten vezeti. Talán éppen ez az oka annak, hogy a modern pápák többsége elfogadhatatlannak tekintette a lemondást. Ha két pápa van (még akkor is, ha az egyik nyugalmazott), és másként gondolkodnak, azzal tulajdonképpen a tévedhetetlenség mítosza vész oda. Beférkőzik az abszolút igazság mellé a relativizmus – éppen az történik, ami ellen az igencsak konzervatív Benedek pápa egész életében küzdött. Az is kérdés, hogy a Benedeket követő Ferenc pápa vajon meg tud-e birkózni azzal, hogy elődje, ha visszavonultan is, de még mindig jelen van, és így mód van arra, hogy egyes kérdésekben nézeteltérés alakuljon ki közöttük. És néha természetesen ki is alakul, hiszen a két pápa tűz és víz, legalábbis Anthony McCarten narratívája szerint. A mindenség elmélete és A legsötétebb óra Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírója 2018-as, A két pápa című könyvében a fent említett problémákat járja körül (és ugyanezt teszi a könyv alapján, A Sir Anthony Hopkins és Jonathan Pryce főszereplésével készült film is), és a két pápa közötti különbségek taglalása mellett mindkettejük élettörténetébe, valamint a Vatikán legfontosabb jelenkori problémáiba is bevezet.
Anthony McCarten: A két pápa
Fordította: Farkas Veronika, Agave Könyvek, 2019, 265 oldal, 3280 HUF
Egyértelmű, hogy a rengeteg hivatkozást tartalmazó, életrajzokat, cikkeket, interjúkat feldolgozó könyv szerkezete arra az ellentétre épül, mely a két pápa között fennáll, s mely kettejük személyiségének különbségeiből ered. Ratzinger német entellektüel, luxusrajongó, a gyakorlati életben tapasztalatlan, magának való szellemi ember; Ferenc pápa, azaz Bergoglio szerény, egyszerű, rendkívül szociális, a nép között otthonosan mozgó focirajongó. Míg egyikük „felélesztette a vörös selyempapucs viselésének pápai hagyományát”, addig a másik előszeretettel hordja fekete gyógycipőjét pápaként is. Egyikük visszavonult, magányos, elefántcsonttoronyban élő tudós teológus, másikuk az utcákat járó, a szegények közt élő, spontán és jó humorú, mindig társaságra vágyó vezető. Hogy jobban megérthessük őket, McCarten nagyon részletesen bemutatja élettörténetüket, eltérő családi hátterüket, neveltetésüket, életük meghatározó személyiségeit, pappá válásuk, majd előmenetelük legfontosabb állomásait.
Ezeket a könyveket olvasd, ha tetszett A két pápa
Forrás: MozinetA vatikáni ügyek mindig is sok embert érdekeltek, már csak azért is, mert számos olyan dolog történik arrafelé a falak közt, amelyekre nincsen rálátásunk. Erre érzett rá nagyon jól Fernando Meirelles, aki A két pápa című filmjében az utóbbi évek egyik legizgalmasabb egyházi...
A Ferenc pápa élettörténetét tárgyaló fejezet jóval intimebbre, személyesebbre sikerült, valószínűleg azért, mert az ő megszólalásai (és ebből következően az életrajzai is) mindig sokkal nyitottabbak és színesebbek, mint Benedek visszafogott és lakonikus történetei. Ennek ellenére mindkét életút jól dokumentált, és a könyv egyikük esetében sem hallgatja el azokat az ellentmondásos eseményeket, melyek árnyékot vethetnek rájuk: Benedek pápa esetében a szexuális visszaélések eltussolása, a hivatali adatok eltüntetése tűnik ilyennek. Ferenc pápával kapcsolatban pedig az argentin katonai junta ideje alatt történtek vetnek fel kérdéseket, nem tudni, mennyire állt ellen a hatalomnak, és valóban segítette-e a hozzá fordulókat; illetve a neve gyakran szóba kerül két pap elrablásának megszervezésében is.
A két pápának azonban nem csak az élettörténete és a személyisége között húzódik mély szakadék, hanem a vallásról, az egyházról és a világ dolgairól is másképpen gondolkodnak, és elképzeléseiket egész másképp is kommunikálják. És talán ezek a világnézeti különbségek alkotják a könyv legizgalmasabb részét. Elsőként azért, mert láthatóvá teszik, hogy a római katolikus egyház feje és az őt megelőző vezetője nem gondolkodnak ugyanúgy. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehet akkor egyáltalán arról az abszolút igazságról beszélni, mely egy pápa hatalmát igazán legitimálhatja? Mert nagyon úgy tűnik, hogy nem lehet, mégpedig éppen azokban a kérdésekben nem, melyek lassan lemorzsolják a katolikus hívőket, s melyek a nem katolikus embereket is rendkívüli módon foglalkoztatják. Mi a helyzet például a homoszexualitással? Vagy a nagy számban napvilágra került, papok által elkövetett szexuális visszaélések kezelésével? Míg a homoszexualitás Benedek pápa szerint a „mélyen gyökeredző gonosz”, addig Ferenc pápa „az egyház nevében bocsánatot kért a homoszexuálisoktól, ex cathedra. Kijelentette, hogy nem az egyház dolga ítélkezni a homoszexuálisok felett. Sőt, dokumentáltan azt mondta egy meleg férfinak, Juan CarlosCruznak (aki szexuális bántalmazás áldozata volt), hogy „«Isten tett téged ilyenné, és ő ilyennek is szeret, engem pedig nem érdekel. A pápa ilyennek szeret téged»”.
Ferenc pápa az egyházon belüli szexuális bántalmazások esetében is sokkal radikálisabb Benedeknél. Szeretné láthatóvá tenni, és kibogozni a szálakat, az áldozatok szenvedését mindennél többre taksálja, még ha ezzel rengeteg érdeket sért is meg. Ugyanígy nagy a feszültség kettejük között a papi cölibátus kapcsán is, Benedek nem tud elképzelni mást, Ferenc sokkal megengedőbb - nagyon aktuális téma, hetek óta megosztja az egyházat, és arra is rámutat, mekkora feszültséget okoz két pápa párhuzamos regnálása. Látható, hogy Ferenc pápa nem csak szabadabban értelmezi egyháza tanításait, de sokkal jobban kommunikál, kevesebb diplomáciai zavart okoz. A menekültkérdésben és a környezetvédelem tekintetében is egyértelmű álláspontja van, kiválóan rezonál az elmúlt évek és napjaink legfontosabb társadalmi kérdéseire. Ez persze nem véletlen, hiszen éppen azért választották őt, mert képesnek érezték arra, hogy megállítsa az egyháztól elpártoló hívők számának gyarapodását, és új alapokra helyezze a Vatikán kommunikációját.
Bár McCarten könyve valószínűleg nem hibátlan, mégis nagyon érdekes akár egy laikus, nem gyakorló katolikus számára is, hiszen a pápaság intézményének működését teszi láthatóvá. Bepillantást enged például a pápaválasztások menetébe, megmutatja a legutóbbi két konklávé esélyes bíborosait (köztük kitér Erdő Péter bíborosra is). Nem titkolja el azt sem, hogy a Vatikán feje rengeteg problémával néz szembe, nemcsak vallási kérdésekbe, de gazdasági bűncselekményekbe, kiszivárogtatásokba, belső feszültségekbe is könnyen beleütközhet. Nyilvánvalóvá teszi, hogy a pápai hatalom birtokosára nem mindennapi nyomás hárul, szinte lehetetlen nem hibázni ebben a szerepben, és egészen biztos, hogy lehetetlen mindenkinek megfelelni. Ferenc pápa egyelőre bírja a nyomást, igazi „sztárpápa”, velejéig szociális lény, nagyon erős karizmával.
A könyv olvasása során végig érzékelhető, hogy a szerző Ferencet jóval megértőbben kezeli, sok esetben szimpatikusabbá teszi Benedeknél (bár ezzel kapcsolatban valószínűleg nincs nehéz dolga). A legvégén azonban egy különleges csavarral visszahelyezi ez utóbbit is az őt megillető helyre, és egyfajta kölcsönös egymásra utaltságot feltételez a két pápa között. A kérdést, hogy az egyházat újjá tudja-e építeni Ferenc, a kötet természetesen nyitva hagyja, de nagyon sok adalékot szolgáltat ahhoz, hogy alaposabban elgondolkodhassunk ezen a kérdésen. Mint ahogy abban is segít, hogy kellő empátiával legyünk képesek kezelni a tőlünk távolabb álló személyiségű vezetőt is, meglássuk mindkét pápa hibái mögött az egyértelmű jó szándékot. Mert bár lehet, hogy az érem két oldala ők ketten, de ellentétük mögött valószínűleg ugyanaz a cél munkál: megóvni a római katolikus egyházat a további veszteségektől.
„A pápaság címere két kulcs keresztben: az egyik a bezárásra, a másik a nyitásra szolgál; a bűn és az engedélyezett cselekedetek meghatározására. Míg Ratzinger féltve óvta és sokat használta az elsőt, most úgy tűnhet neki, hogy Ferenc pápa elszaladt a másodikkal, és eszeveszetten nyitogat vele mindent. Kinek van igaza?”
Szerző: Kolozsi Orsolya
