Tóth Krisztina Akváriumában hogyan préselődnek bele saját sorsukba az emberek? [Budapesti nők]

Tóth Krisztina Akváriumában hogyan préselődnek bele saját sorsukba az emberek? [Budapesti nők]

Tóth Krisztina első regénye, a 2013-as megjelenésű Akvárium lesz a Budapesti nők című olvasókör márciusi olvasmánya a Tompa17-ben. Gangos bérházakba, fullasztó lakásbelsőkbe, a Lehel tér környékére vezet ezúttal irodalmi utunk, amelynek során szó lesz hétköznapi kilátástalanságról, a szebb élet reményét hordozó akváriumról, és persze a kötet lapjain tetten érhető szolidaritásról is.

Könyves Magazin | 2024. március 14. |

2013-ban a Könyves Magazin az év legjobbjait összesítő listáján az előkelő kilencedik helyen végzett Tóth Krisztina első regénye, amely három generáció történetén keresztül mesél kiszolgáltatottságról, az ötvenes évek levegőtlenségéről, az egymásnak feszülő sorsok kilátástalanságáról. Az Akvárium hőseinek egyhangú, örömtelen napjai „úgy süppednek bele a sivár kádári valóságba, mint az intézetis Vera a dunyhák közé, amikor Edit néni és Jóska bácsi az első éjszaka maguk közé fektetik a nagyágyban” – írtuk róla kritikánkban.

Tóth Krisztina
Akvárium
Magvető, 2013, 322 oldal
-

Tóth Krisztina annak idején a könyvbemutatón azt mondta, hogy alapvetően nem szegény emberekről akart írni, hanem az érdekelte, hogy a szereplői „hogyan vannak belefojtva saját sorsukba, és miért nem tudnak kilépni belőle”. Éppen ezért az Akvárium a nemtörténés regénye, hiszen az emberek ugyanazok maradnak, az új nemzedék is viszi tovább a meghatározottságot: „Nem sorsfordulatok, hanem külső változások történnek, és bár a szereplők látják maguk előtt a kitörési pontokat, mégsem tudnak kitörni. A maguk elfojtott életében mégis elégedettek, fel sem merül bennük, hogy létezhet másfajta élet is”.

Budapesti nők olvasókörben egy-egy klasszikus vagy kortárs művön keresztül vizsgáljuk meg a nők és a főváros kapcsolatát.

Kik voltak azok a nők, akik rajta hagyták kéznyomukat a városon? Melyek a tipikus női terek, milyen szabályok voltak sokáig érvényesek a nőkre, és hogyan próbálták az évek folyamán ezeket a szabályrendszereket szétfeszíteni, lazítani? Kik voltak a mindennapi élet láthatatlan mozgatói, meghatározó női művészei, alkotói, a város valós és fiktív femme fatale-jai, és nagyon is látható hősei? Beszélhetünk-e nők közötti szolidaritásról az elmúlt 150 év történelmi és társadalmi változásainak tükrében? Ilyen és ehhez hasonló kérdések is szóba kerülnek a Budapesti nők című olvasókörben, ahol a következő hónapokban mindig más könyvvel merülünk alá a város és a benne élő nők történetében.

Az olvasókört vezeti: Ruff Orsolya és Szeder Kata.

A februári olvasókör témája Tóth Krisztina Akvárium című regénye lesz.

Mikor? 2024. március 19. 18.30-kor.

Hol? Tompa 17 (1094 Budapest, Tompa u. 17/a)

A részvétel ingyenes.

Az esemény Facebook linkje ITT található.

A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mit árul el Szabó Magdáról a „nagy gyónásként” emlegetett Az ajtó? [Budapesti nők]

Mit tud Az ajtó több mint 35 évvel a megjelenése után, mit árul el a női szerepekről, és mi fejthető meg belőle a Kádár-kori Magyarország viszonyairól? Szabó Magda regénye lesz a Budapesti nők februári olvasmánya.

...

Milyen volt az igazi Édes Annák élete?

Budapesti nők címmel új olvasókör indul a Tompa17-ben. Az első olvasmány Kosztolányi Dezső egyik leghíresebb regénye, az Édes Anna lesz.

...

Tóth Krisztina: Tényleg van ma Magyarországon száz olyan női szerző, akit érdemes olvasni?

Tóth Krisztina száz magyar női szerzőt ajánl figyelmünkbe nőnapon, hogy olvassunk tőlük.

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

Olvass!
...

A történelem kísért a Nobel-díjas Han Kang új regényében – részlet

Olvass bele a Nem válunk szét című regénybe. 

...

Egy reménytelen apáca titokban terhességről és a csepeli lakótelepről álmodik

A szerzetesek és apácák élete sokkal jobban hasonlít a hétköznapi emberekére, mint elsőre gondolnánk. Olvass bele!

...

Anna-bál a diktatúra árnyékában: Olvass bele Fábián Janka legújabb regényébe!

Részlet A remény szerelmesei kötetből.

A depresszió bárkit magával ránthat – megnéztük a Bruce Springsteen-filmet

A depresszió bárkit magával ránthat – megnéztük a Bruce Springsteen-filmet

A Szabadíts meg az ismeretlentől életrajzi film nem karaokeparti, hanem megrázó vallomás az összeomlásról.

Szerzőink

Kolozsi Orsolya
Kolozsi Orsolya

A diktatúra árnyékai között is lehet varázslatos a gyerekkor

Bakó Sára
Bakó Sára

Visky András: Ez a regény az élők feltámadásáról szól

Hírek
...

Az Egyesült Államokban nagyon veszik a Bibliát Charlie Kirk halála óta

...

Így kért 130 év után bocsánatot Oscar Wilde-tól a British Library

...

Netflix-sorozat készül a Kennedy-családról

...

Röhrig Géza is feltűnik Timothée Chalamet új filmjében

...

Még halloween előtt piacra dobtak egy vámpírregényt, aminek szaga is van

...

Nézd meg, hogyan restaurálnak egy Jókai-könyvet!