Nemi erőszakért és bántalmazásért ítélték 30 évre Böjte Csaba otthonainak volt nevelőjét

Nemi erőszakért és bántalmazásért ítélték 30 évre Böjte Csaba otthonainak volt nevelőjét

A Csíkszeredai Bíróság első fokon minden vádpontban bűnösnek találta Böjte Csaba erdélyi gyermekotthonainak egyik volt nevelőjét, írja az Azonnali. A 15 sértett mind fiú, akik kiskorúak voltak az abúzusok idején. Könyvek hírek mellé.

sa | 2022. június 29. |

A bíróság a maximálisan kiszabható 30 éves börtönbüntetésre ítélte a 35 éves K. Sz.-t, emellett eltiltotta a köztisztviseléstől, valamint tilos kapcsolatba lépnie az áldozataival és résztvennie olyan eseményen, amit gyermekvédelmi otthonok vagy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szervez, írja az Azonnali alapján a 24.hu.

A vádirat szerint a gondozó 2007 és 2017 között kegyetlenkedett a gyerekekkel, akik közül a legkisebb 8 éves sem volt, a legidősebb 16.

A Transtelex írta meg, hogy a 36 bűncselekmény közül a legsúlyosabb a többrendbeli nemi erőszak, de a vádiratban szerepel szexuális bántalmazás, “megrontás”, fizikai bántalmazás és a testi épség veszélyeztetése is. A gondozó ezeket abban az időszakban követte el, amikor a Szent Ferenc Alapítvány alkalmazottja volt.

Az Azonnali felidézi korábbi interjúját is Böjte Csabával, amiben arról kérdezték a szerzetest, mi történik azokkal a traumatizált gyerekekkel, akik "nem tudnak szabadulni a problémáktól, például akit esetleg szexuálisan bántalmaztak, az atya válasza az volt, hogy »akkor a társadalom előbb-utóbb keresztül lép rajtuk és leírják őket. Fonnyadt alma. Abból pálinkát főznek. De a te életed a te kezedben van, és te kell küzdj. Az a jó, ha az ember megtanul a saját lábán járni«." A lap megfogalmazása szerint a válasz akkor "sok, a szakmában dolgozónál, de sok civilnél is bekapcsolta a vörös lámpát a gyermekotthonokat illetően".

A katolikus egyházon belüli szexuális visszaélésekről és bántalmazásokról átfogóan magyarul Perintfalvi Rita teológus írt könyvet.

PERINTFALVI RITA
Amire nincs bocsánat - Szexuális ragadozók az egyházban
Pesti Kalligram, 2021, 422 oldal
-

Az Amire nincs bocsánat a hét könyve volt nálunk. Recenziónkban azt írtuk, a kötet “a világegyházi statisztikákra és nemzetközi szakirodalomra támaszkodva tárja fel azokat az okokat és működéseket, amik miatt az egyházon belüli szexuális erőszak rendszerszintűvé válhatott. És ami még fontosabb, hangot ad a magyar áldozatoknak, akiket titoktartásra kértek.” Perintfalvi Ritával interjúban is beszélgettünk többek között arról, miért veszélyes a feltétlen engedelmességre nevelés, miért nem megoldás a cölibátus eltörlése, miért jelent problémát, hogy pszichoszexuálisan éretlen fiatalok lépnek papi pályára, és miért többszörös tévút a homoszexualitás démonizálása.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Pion István író és slammer a második, aki névvel vállalta, hogy egy pap zaklatta

Pion István író, költő, újságíró és slammer esetéről a 444 számolt be. Könyvek hírek mellé.

...

Több mint kétszázezer gyereket zaklathattak a katolikus egyház tagjai Franciaországban

1950 óta 216 ezer gyerek lehetett a katolikus egyház képviselői által elkövetett szexuális zaklatás áldozata Franciaországban– írta a BBC. Könyvek hírek mellé.

...

Perintfalvi Rita nem egyházellenes könyvet írt, az egyház megtisztulását szolgálja

Sorsfordító könyvvé válhat az Amire nincs bocsánat, ha bátorságot ad az egyházon belüli szexuális visszaélések magyar áldozatainak, hogy megszólaljanak, segítséget kérjenek. A könyv hasznos és alapos kézikönyv azoknak is, akik a bántalmazás univerzális működését is jobban meg akarják érteni, ebben az esetben a spirituális visszaéléssel együtt.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Polc

Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

...

Miért fáj ennyire nőnek lenni? – A Nacu nyara című bestseller regényről

...

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

...

Megtalálni a halálban az életet – Szentesi Éva új regényéről

...
Hírek
...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

...

Vér és csont gyermekei: A szerző nem kíváncsi a fantasy regényéből készült filmre

...

A könyveladások szerint a Z-generációt egyre jobban érdekli a vallás

...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard–Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (4. rész)

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

Kiemeltek
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.

...

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

Miért aktuális ma is A Dűne, és miért váltak unalmassá a „megmentős” történetek? Interjú.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán.