A Margó-díj célja a kezdetektől változatlan: felfedezni és bemutatni azokat az új szerzőket, akik első könyvükkel új hangot és új történeteket hoznak a kortárs magyar irodalomba. Az elmúlt hónapokban Bakó Sára, Dobos Barna, Gáspár Sára, Vas Máté és Zsembery Borbála előzsűriként olvasta és értékelte a beérkezett pályaműveket. Munkájuk lezárult, döntésük alapján pedig összeállt az idei tízes shortlist. Most Horváth Adél mesél arról, milyen volt az orvosi egyetem mellett regényt írni, hogyan született meg a történet helyszíne, illetve különleges hiedelemvilága.
A Margó-díjat és a Margó x Erste HIGGY MAGADBAN különdíjat a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megrendezett Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon október 15-én 16 órakor adják át a Nemzeti Táncszínházban.
Horváth Adél első regénye (olvass bele!) egy fiktív partiumi faluban játszódik, ahol nyolc nap alatt teljesen elszabadul a pokol. De vajon az emberi gonoszság vagy a természetfeletti áll a borzalmasnál borzalmasabb tragédiák mögött? Ahogy hét könyve kritikánkban is írtuk, a Sok ördögök pillanatok alatt beszippant „a maga egyszerre sötét és humoros, távoli és ismerős világába”, ahol semmi nem az, aminek látszik. A szerzővel a könyvheti Flair podcastünkben is beszélgettünk – hallgasd meg az epizódot!
Mennyi időt töltöttél az első regényed írásával, és hogyan tekintesz vissza utólag erre a folyamatra?
Maga az aktívan írással töltött idő egy év volt, de nagyjából öt év kellett ahhoz, hogy minden kiforrja magát. Ebbe az öt évbe azt az időszakot is beleértem, amikor még csak sündörgött körülöttem az ötlet, amikor hangot kerestem, anyagot gyűjtöttem. Az egyetemi tanulmányaim miatt egy hosszú, terhelt időszak volt ez, se időm, se energiám nem volt írni.
Ennek ellenére, vagy pont emiatt, mire befejeztem az egyetemet, már minden porcikám vágyott erre a regényre.
Államvizsga után neki is álltam, igyekeztem kialakítani magamban azt a következetességet és rutint, amit egy ekkora szöveg megkövetel az embertől. Amúgy ez nem sikerült, hol írtam, hol nem (legtöbbször nem, egyébként összevissza). Ha a férjem nincs mellettem, valószínűleg még mindig a tizedik oldalt írnám újra és újra.
A kötet lapjain egy fiktív partiumi faluba viszed az olvasót, ahol bármi megtörténhet. Hogyan született meg ez a település, mi inspirálta?
Grécel bizonyos részeit egy létező településről, Lesuról (Coada Lacului) mintáztam. Egyetem alatt barátokkal sok időt töltöttünk azon a környéken, így pár részlet onnan származik.
Nagyrészt viszont tényleg fiktív.
Számomra az, hogy felépíthettem egy egész települést a fejemben, kisutcástól, nagylépcsőstől, termálforrásostól, nagyon fontos és izgalmas része volt az alkotásnak.
Fontos szerepet kapnak a cselekményben a babonák. Hogyan működnek ezek megküzdési mechanizmusként?
A gréceliek félnek, legalábbis tartanak attól, amit nem értenek. A babonák valamilyen szinten magyarázattal szolgálnak, kapaszkodót nyújtanak nekik, segítenek eligazodni a történésekben. Ráadásul amíg a sztrigojokkal vannak elfoglalva, nem kell önmagukba nézni.
Mennyire volt ismert számodra az ábrázolt hiedelemvilág? Milyen kutatásokat kellett végezned?
Teljesen idegen volt. Hiába vannak partiumi gyökereim, a Nyírség szélén nőttem fel, az én gyermekkoromat az ottani babonák, szóbeszédek határozták meg. A Lesun töltött idő, az ottani emberek, a miliő egyszerűen csak kíváncsivá tett: érdekelni kezdett, vajon ott miben hisznek. Akkoriban kölcsönkaptam egy néprajzi témájú kötetet, aminek a címére már nem emlékszem, és ezzel indult el a dolog. Aztán következett az interneten és könyvtárakban elérhető cikkek, források átnyálazásának időszaka.
Igyekeztem helyiekkel és elszármazottakkal is beszélgetni a babonákról, változó sikerrel.
Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy az újonnan megismert, izgalmas világ mely elemeit emeljem be végül a regénybe, de szeretném azt hinni, hogy jól választottam.
Ha te is gréceli lakos lennél, szerinted kivel lennél jóban a faluból?
Korunkból kifolyólag valószínűleg Erikával. Ha ez nem számít, akkor egyértelműen Kati nyanyával.
