Paul Auster: Baumgartner (részlet)  - 21. Század Kiadó - konyvesmagazin.hu

Paul Auster utolsó regényével arról üzent, hogyan küzdjünk meg a gyásszal – Olvass bele!

A tavaly kiadott Baumgartnerben  a néhány napja elhunyt, a könyv írásakor már nagybeteg Paul Auster az elmúlás, a halál és a mély gyász kérdéseivel foglalkozott. Most elolvashatsz belőle egy részt.

Könyves Magazin | 2024. május 04. |

Paul Auster jól sejtette, hogy a 2023 végén megjelent Baumgartner lesz az utolsó könyve. Az írónak tüdőrákja volt és április 30-án szervezete feladta a harcot. Halála után portrécikkben összegeztük nagy hatású életművét, összeegyűjtöttük, hogy híres barátai, pályatársai hogyan emlékeztek meg róla, és öt legfontosabb könyvét is ajánlottuk. Ezúttal a Baumgartnerbe olvashatsz bele.

PAUL AUSTER
Baumgartner
Ford. Pék Zoltán, 21. Század, 2023, 188 oldal
-

Kritinkánkban azt írtuk: a Baumgartner az öregedés, az emlékezés, a nosztalgia és a gyász regénye, melyben egy élete vége felé járó író idős főhősén keresztül, önéletrajzi elemek sokaságát felhasználva néz szembe a múlttal és készít egyfajta édesbús, nosztalgikus és sokszor fájdalmas számvetést.

Paul Auster: Baumgartner (részlet)

Fordította Pék Zoltán

Baumgartner új ötleten dolgozik. Június van, és mivel a Kierkegaard-ról írt vékony könyvet befejezte, sérült térde pedig ismét fájdalommentes, belemerült abba a bonyolult, kibogozhatatlan elme-test problémába, amely fantomvégtag-szindróma néven ismert. Gyanítja, hogy az ötlet még áprilisban fogant meg benne, amikor Rosita beszélt neki az apja körfűrészes balesetéről, mert még ha a kislány nem is ismerte a részleteket, Baumgartner magától kitöltötte a hézagokat, a következő pár órában fejben annyiszor lejátszotta a véres jelenetet, hogy úgy érezte, a saját szemével látta, amikor a penge átvágta az asztalos kezét. Szerencsére Mr. Flores levágott ujjait még aznap délelőtt visszavarrták, de Baumgartner azóta megtudta, hogy

szinte mindenki, aki elveszíti a karját vagy lábát, az amputáció után évekig úgy érzi, hogy a testrész továbbra is a testéhez kapcsolódik,

gyakran tapasztal éles fájdalmat, viszketést, önkéntelen görcsöt, támad az az érzése, hogy a végtag összezsugorodott vagy gyötrelmes pozitúrába csavarodott. Baumgartner a megszokott alapossággal rágta át magát a téma szakirodalmán, tanulmányozta Mitchell, Sacks, Melzack, Pons, Hull, Manchicant, Ramachandran, Collins, Barbin és számos más szerző műveit, noha tisztában van vele, hogy nem annyira a szindróma biológiai és/vagy neurológiai aspektusai érdeklik, mint inkább az, hogy az emberi szenvedés és veszteség metaforájául szolgál.

Baumgartner ezt a trópust keresi tíz éve, Anna hirtelen, váratlan halála óta, a leginkább meggyőző és lebilincselő analógiát arra, ami vele történt azon a forró, szeles délutánon, 2008 augusztusában, amikor az istenek úgy látták jónak, hogy ellopják tőle a még mindig fiatalos, ereje teljében lévő feleségét, és ezzel a végtagokat leszakították Baumgartner testéről, mind a négyet, karokat és lábakat egyszerre, és ha a fejét és a szívét meg is kímélték, csakis azért, mert a perverz, vihogó istenek engedélyezték neki azt a kétes kiváltságot, hogy tovább éljen Anna nélkül. Most csonkolt ember, félember, elvesztette azt a felét, ami éppé és egésszé tette, és igen, a hiányzó végtagok máig ott vannak és fájnak, annyira fájnak, hogy néha úgy érzi, a teste mindjárt tüzet fog, és ott helyben hamuvá ég.

Az első hat hónapot olyan zavarodott állapotban töltötte, hogy reggelre kelve néha el is felejtette, hogy Anna meghalt.

Mindig is a felesége kelt korábban, minimum negyven perccel vagy egy órával azelőtt, hogy ő nagy nehezen kinyitotta a szemét, így hát hozzá volt szokva, hogy üres ágyban ébred, és félálomban caplat be az üres konyhába, hogy kávét csináljon magának, gyakran kísérte Anna írógépének halk kopogása a földszint túlsó végén található kis szobából, vagy Anna lépteinek hangja, ahogy az emeleten járkál, vagy nem kísérte semmi hang, ami csak annyit jelentett, hogy Anna olvas, az ablakon bámul ki, vagy más hangtalan tevékenységet végez a ház valamelyik pontján. Ez a magyarázata azoknak a kora reggeli groteszk emlékezetkihagyásoknak, mielőtt teljesen magához tért volna, amikor kábán végezte a megszokott teendőket, ahogy az az Annával közös élet alatt szokása lett, ahogy tette ezt a temetés utáni tizedik reggelen is, amikor leült az egyik konyhaszékre a gőzölgő kávéval, és tekintete az asztalon kupacban heverő, nyitott magazinokra tévedt. Az egyik oldal kilógott a többi közül, a New York Review of Books egyik főcíme ragadta meg a figyelmét, ami így szólt: „Az időjárás mibenléte”. A recenzált könyv A világ vizei címet viselte, szerzője pedig Sarah Dry volt.

A világ vizei, írta Sarah Dry, azaz Száraz Sarah!

Olyan meglepő volt ez a kombináció, a gyermeteg szimmetriája olyan esetlen, hogy Baumgartner kurtán, meghökkenten felnevetett, az asztalra csapott és felállt.

Anna, ezt kapd ki, mondta, és a nappali felé indult. Be fogsz pisilni a nevetéstől.

Biztos a nappaliban van, okoskodott, mivel az írógép hallgatott, és fent sem recsegtek a padlódeszkák. Vagyis a kanapén összegömbölyödve könyvet olvas, ceruzával a jobb kezében, hogy bejelölje az érdekes részeket, és ha éppen nem használja a ceruzát, akkor biztos a szájába vette és szórakozottan rágcsálja azt a fémgyűrűt, ami a kis rózsaszín radírvéget tartja. Ezek a képek suhantak át a fején, ahogy a feledés homályában Anna felé tartott… aztán belépett az üres nappaliba, és eszébe jutott. Hirtelen maga előtt látta a temetést, és ott volt mindenkivel együtt, tíz nappal korábban, a nyitott sír mellett állt a fojtogató szélben, amit maga előtt tolt a trópusi vihar, amely egyre erősödő széllökésekkel nyomult előre a parton, olyan erős lökésekkel, hogy az egyik lekapta és a levegőbe emelte a húga kalapját, a pörgő fekete micsoda úgy cikázott az égen, akár egy eszét vesztett madár, míg végül megpihent egy fa felső ágain.

A gyásztanácsadó azt mondta: Maga el van zsibbadva. Még mindig nem fogta fel, ami magával történt.

Akármi történt, felelte Baumgartner, az nem velem történt, hanem Annával. Ő halt bele, és mivel láttam a holttestét a tengerparton, mivel a karomban vittem a holttestét, teljesen felfogtam, hogy mi történt vele. Csak az dühít, hogy még egyszer vissza akart menni a vízbe, pedig felerősödött a szél, és a víz már tajtékokat vetett, egyre nagyobb hullámok jöttek, kicsaptak a partra, de amikor szóltam neki, hogy késő van, vissza kéne mennünk a házhoz, kinevetett és a víz felé szaladt. Ilyen volt Anna, azt csinált, amit akart, akkor, amikor akart, és nem lehetett ellenszegülni neki, ösztönös, vidám ember volt, ráadásul remek úszó.

Magát hibáztatja, mondta a gyásztanácsadó. Úgy érzem, ezt akarja mondani.

Nem, nem hibáztatom magamat. Felesleges lett volna győzködnöm. Nem olyan ember volt, akinek lehetett parancsolni. Felnőtt volt, nem gyerek, és azt a felnőtt döntést hozta, hogy visszamegy a vízbe, én pedig nem állítottam meg. Nem is volt hozzá jogom.

Ha nem hibáztatás, akkor megbánás. Vagy akár bűntudat.

Ez sem talált. Látom az arcán, azt hiszi, dacból ellenkezek, pedig nem.

Csak tisztáznunk kell a helyzetet, mielőtt nekiállunk beszélgetni. Igen, még életben lenne, ha nem megy vissza a vízbe, de nem maradtunk volna együtt több mint harminc évig, ha olyanokat csinálok, hogy nem engedem bemenni a vízbe, amikor ő akar. Az élet veszélyes, Marion, bármelyik pillanatban bármi történhet velünk. Maga is tudja, én is tudom, mindenki tudja… és aki nem tudja, az nem figyelt, és aki nem figyel, az nem is él igazán.

Hogy érzi magát ebben a pillanatban?

Rettenetesen. Nyomorultul. Ezer darabra törve.

Más szóval tudathasadásosan. Mint aki nem egészen önmaga.

Mondhatjuk. De amennyire értem azt, amin most keresztülmegyek, őszintén mondhatom, hogy nem dagonyázom az önsajnálatban, nem nyögdécselem az égnek, hogy miért én? Miért nem én? Az emberek meghalnak. Fiatalon, öregen, ötvennyolc évesen. Hiányzik, ennyi az egész.

Ő volt az egyetlen ember a világon, akit szerettem, és most ki kell találnom, hogyan tudok élni nélküle.

Azon a tíz évvel ezelőtti estén, a Marionnal, a gyásztanácsadóval lefolytatott első és egyetlen beszélgetése után Baumgartner bement Anna kis, földszinti dolgozójába, és órákon keresztül böngészett a felesége papírjai és kéziratai között. A szekrény állmagasságig volt a megjelent fordításai vázlataival és levonataival, minimum tizenöt-tizenhat könyv az elmúlt huszonöt évben, főleg franciából és spanyolból, de néhány portugálból is, nagyjából egyenlő arányban regények és verseskötetek, Baumgartner mindegyiket olvasta kétszer-háromszor, alaposan ismerte őket, ezért becsukta a szekrényajtót, és a szoba sarkában álló iratszekrényhez ment, melynek négy mély és tágas fiókja tartalmazta Anna saját, különféle stációkban maradt írásait: egy vastag paksaméta vers a középiskolától egészen három héttel a halála előttig, két félbehagyott regény, több novella és tucatnyi könyvrecenzió kézzel javított gépirata, valamint külön, az alsó fiókban, önéletrajzi írások egy közepes méretű dobozban. Baumgartner kiemelte, az íróasztalhoz vitte, leült a székre, és levette a doboz fedelét. A kupac tetején lévő írást rozsdásodó gemkapocs fogta össze, ami azt jelentette, hogy

régi, sok-sok éve íródott, talán a házasságuk első napjaiban, vagy akár még korábban. Kézbe vette, és olvasni kezdte.

Auster vénülő fenomenológusa még él ugyan, de már elkezdett kicsekkolni a világból
Auster vénülő fenomenológusa még él ugyan, de már elkezdett kicsekkolni a világból

A Baumgartner az öregedés, az emlékezés és a gyász regénye, melyben Auster idős főhősén keresztül, önéletrajzi elemek sokaságát felhasználva néz szembe a múlttal és készít egyfajta édesbús, nosztalgikus számvetést. Ez a hét könyve.

Tovább olvasok

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Monumentális, melegszívű, szellemes – így emlékeztek híres írók Paul Austerre

A nagy amerikai író, Paul Auster halála az egész irodalmi világot megrendítette. Mások mellett IanMcEwan, Joyce Carol Oates és Richard Powers is megemlékezett róla, de magyar fordítóját is megkérdeztük arról, hogyan látta őt. 

...
Nagy

„Még mindig őrült vagyok, talán őrültebb mint valaha” – Paul Auster, az író, aki rábízta magát a véletlenre

Paul Auster életművének a teremtés, a megszállottság, az írás és az élet a legfontosabb motívumai. Összegyűjtöttük az április 30-án, 77 éves korában elhunyt szerző pályájának legfontosabb állomásait.

...
Nagy

5 könyv Paul Austertől, amit feltétlenül el kell olvasnod

A kedden elhunyt Paul Auster lenyűgöző életművet hagyott hátra. Ebben a cikkben öt könyvét ajánljuk, melyek segítségével megismerheted a munkásságát.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Az ember találmánya a szaporodáshoz való jog - Olvass bele a biológus könyvébe!

Litkai Gergely a Bookline Zöld podcastjének következő adásában Jordán Ferenc hálózatkutatóbiológussal beszélget Az ember vége a természet esélye című könyvéről. Olvass bele a kötetbe!

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

A hét könyve
Kritika
Nick Cave könyve megtört szívű elmélkedés hitről, zenéről és gyászról
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Csernus Imre: A magyarok zárkózottak, fosósak és félnek felelősséget vállalni

A megosztó pszichiáter, Dr. Csernus Imre bemutatta hamarosan megjelenő új kötetét, melyben azt próbálja megfejteni, mit jelent ma magyarnak lenni.

...
Nagy

K. Varga Bence: Újabb sejt születik

„Oldalra sandítva újra és újra szemügyre vehette a test vereségét, a hús halálának stációit” ‒ K. Varga Bence A csont és a csönd címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a harmadik rész.

...
Nagy

Így mutatta be Robert Capa Magyarország világháború utáni vörös fordulatát

A 70 éve elhunyt legendás fotós 17 éves korában menekült el Budapestről, 17 évvel később pedig másfél hónapot töltött idehaza. A Holidaynek írt, 14 fotóval illusztrált útibeszámolójában éjsötét börleszk-jelenetekként elevenednek meg a remények és a romok.

Olvass!
...
Beleolvasó

Az apa keresése egyben az én felkutatása is egy holland regényben – Olvass bele!

A borbély fia fordulatos regény a gyászról, az újrakezdésről, a családi kapcsolatok és a vágy erejéről. Nem csupán az én- és apakeresés, de az alkotás magával ragadó története is, amely elmossa a határt jó és rossz, igaz és hamis, valóság és fikció között. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Olvass bele Nádasdy Ádám új verseskötetébe!

Nádasdy Ádám versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Mutatunk kettőt.

...
Beleolvasó

Mit teszel, ha kiderül, hogy talán nem a barátod gyilkosát csukták le? - Olvass bele Rebecca Makkai új krimijébe!

Amikor a sikeres tanárt és podcastert visszahívják tanítani a régi gimnáziumába, egy régi gyilkosságban is új nyomra bukkan. Olvass bele Rebecca Makkai könyvébe!

...

Péterfi Judit: Kőkemény önismereti tréning kellett a túléléshez [Podcast]

...

drMáriás: Lehet 20 éves az ember, de 100 év történetét hordozza

...

Ezt senki nem mondta: Hallgasd meg a podcast első évadának összes epizódját!