20/20

"Nézzed, Menyus, micsoda verda, én ilyet hajtanék, pitty-patty felgyorsul százra, mire a rendőr bekapcsolja a vijjogóját, én már mint a füst, szevasztok, anyátok!"

"Amikor titokban, az ablakon kihajolva / amit elhagyatott helyeken /amikor a nyílt utcán / amikor a napjaid része lett / amit írás közben".

"Az út szélén álltunk, / néztem a fémtáblán átvizesedett plakátokat. / Foszlottak, / és foszlottam én is belülről, / pergett ki ujjaim közül az idő."

"Úgy bámultam, mintha egy bűvészmutatványt lestem volna ki. Vártam, hogy lelepleződjön a szemfényvesztés, vagy amit addig annak hittem, ha hittem egyáltalán bármit bárminek. Vagyis gondoltam-e, hogy a látvány mögött van egy másféle értelem. Bocsánat, kicsit össze vagyok zavarodva."

"Fiatal koromban tévéshopok slágerterméke volt / a parabolaantenna-külsejű, / ám értelemszerűen csak a hazai adók vételére képes / kültéri antenna".

"Maradj csendben! Próbálok ugyanoda lépni, ahova Réka lép, jobb lábammal a jobb lábnyomába, bal lábammal a balba. Elmegyünk egy félig csukott ajtó előtt, csak egy pillanatra nézek fel, sötétített szoba, cigiszag."

„Valami csöpög, mondja, és hallgatózik. Mindig így kezdődik, felfedez egy apróságot, és beakad neki, mintha a cipőjéből nem bírná kirázni a talpát bökő kavicsot. Most is a csöpögést keresi.”

„Gyakran utaztam arra, Siófók és Szárszó között, a Balaton kacér tájain. A félálomban kuporgó nyaralók mellett úgy kanyargott az öreg piros vicinális, mintha hegyeken kígyózna föl. Pedig a déli parton sima a táj, mintha Isten vonalzóval rajzolta volna meg. Biztos mert így kalandosabb, gondoltam kamaszként, biztosan azért köt annyi hurkot az a vonal, hogy emlékezzünk rá, ha már jártunk arra.”

„Az első kint töltött éjszakán / az a vastag pulóver járt a fejemben, / amit anyám kötött, / de nem tetszett a fakó kék színe, / és néhány éve direkt elhagytam/ valamelyik távolsági járaton, / talán azóta is kering az állomások között, / mint az életem nélkülem.”

„Anna szerette az elhagyott állomásépületet, biztonságban érezte magát. Mióta a telep elnéptelenedett, úgy érezte, ez az egyetlen hely, ahol nem érheti semmi veszély. Persze azt is tudta, hogy csak addig maradhat, amíg az elásott konzervek engedik. Vagy addig, amíg a kormány nem engedi el az utolsó szolgáltatását is: hogy a kiemelt kutaknál még fel lehet venni a heti vízadagot.”

"Most még jó, mert nem fagy. A január a legrosszabb, akkor vannak a legnagyobb hidegek. Engem többször is ezek a kutyák mentettek meg. A Lizzi már tizennégy, a Lajka csak kilenc. "

„Nem kiejteni, hanem vigyázni rá. / De nem tartogatni, hanem használni. / Nem tervezgetni, remélni, / hanem élni, megélni. / Nem összekutyulni, hanem megszámolni. / Nem elengedni, hanem összeszedni.”

„Felfelé szállna a lélek, ha alhatnék végre. Rohadt dolog a fagy, mindenhol érzem, fázik az orrom és a lábujjam, a hajam a csuklya alatt, a vesém a hálózsák alatt.”

„Létezik ennek egy olyan verziója, ahol / egyszerűen csak visszaváltoztál rókává, / mint a mesében, a tuják között állva, / a hátsó kertben, a tűzfal előtt, remegve, / sápadtan, csukott szemmel, hófehér, kilenc / farkú rókává, aztán eltűntél, én maradtam / csak itt az orgonabokor mögött, és a szellemek.”

„Képtelenül hamar sötét van, / a cvíder kivilágosodásra/ azonnal rányomul a szmoghomály. / Félretúrt paplan paplanon, alatta járda,/ mögötte masszív üvegtábla, / nem tudni, honnan, ki felől nézve akvárium, / hogy ki tátog kinek, /pontypárbeszéd üvegen át.”

"Stand up színháznak nevezett vulkáni kráter: kitörésre képtelen, / rég benőtte a civilizáció."

„Követni az érdi bőtermő meggy botrányos karrierjét március / közepén, ahogy az ágvégeket a kert fagyasztójából idő előtt / kiolvasztja egy tőlem független akarat. Sejteni, hogy a húsa így nem / lesz félkemény, festőlevű, enyhén édes-savas. Már önmagában is / szelíd vádaskodás.”

„Idegen lények elrabolták Budapest lakóit, / hogy egy űrben lebegő mesterséges városban/ tanulmányozzák az emberi érzelmeket. / A magyaroknak sok érzelme van, de emlékeik / mind műviek. Egy Schreber nevű osztrák doktor / tervezte őket, és éjfélkor kicseréli minden / városlakó múltját, ezért a magyarok egymás életeit / élik át újra meg újra.”

„Húzz el innen, cica! Végignéztek ezen a padon. / Túl sokan is. Végére értek az észnek, / és csak egy focipálya volt,/ ami a fejükben elnyúlt. / Fejecskéjükben.”

„Még a te pénzed is kifogy/ Senki leszel. // Százszor fizeted a csöndet a csöndet – / Százszor kapod a földbe azt a szót – / Százszor szívod be százszor nyírod le – / Százszor gyújtod fel százszor oltod el – / Százszor ölelgeted százszor lopod –”