Stand up színháznak nevezett vulkáni kráter: kitörésre képtelen,
rég benőtte a civilizáció.
A színpad használt, de üres, mint a memória.
Asztalok körül ülnek a nézők,
és csak foglalt asztalok vannak szabadon.
Az egyik lefoglaló már nincs szabadlábon;
kinőtte a civilizációt, nem tudott eljönni.
Nevetni jöttél.
Egy egyszemélyes asztaltársaság zsebkendőt keres.
A szemüvege is keret nélküli, bepárásodik a várakozástól.
Ő is nevetni jött.
Mellette üres babakocsi, amit az előadás után a színház előtt
majd átad a gyerek anyjának, meg van beszélve.
Bepárásodott családi viszony.
...a probléma nem az egyenlőtlenség, hanem az igazságtalanság magas szintje.
Edmund Phelps
A kisestélyis ügyvéd is nevetni jött,
pedig évek óta strasszos sminktükörrel benéz a sarkon,
hogy előre lássa, ha a másik utcában nevetnek,
és haladéktalanul induljon a másik irányba.
A szeretője hozta nevetni, a mindenkivel kikezdő, balkezes török
a Deák téri kebabosból, titokban már egy évtizede tud magyarul.
Átnyúl az asztalon, és az apró bal kezét
az ügyvéd kezére rakja.
Az ügyvéd keze, ami tegnap a huszonöt éves fia
enyhén elálló jobb fülén csattant,
most finoman ökölbe szorul. A jegygyűrűjét sosem hordta.
Pár centivel följebb a térképen egy dromedár alakú jéghegynek
eközben már csak a púpja lóg ki a vízből.
Telente a zajló Dunán a kis jégtáblák nagyon igyekeznek;
mennének segíteni neki, de nem jutnak el a Jeges-tengerig,
és nem értik, hol tévedtek el.
A dromedár a púpja alatt lassan visszaadja magát a tengeri sivatagnak.
A backstage-ben a stand upos a telefonja fölött guggol:
a gólokat nézi vissza, elrontották a fiúk, de az meg rárúgta mégis,
les sem volt, ő pedig egész életében lesen érzi magát.
A nézőtéren rendelt kézműves hamburgerek szaga
felderítőket küld a színpad mögé is.
Odakint sötétedik a sötét, a stand upos már kinéz a függönyrésen.
A poénjait hajnalban találja ki; csak akkor jut eszébe vicc,
amikor senki se hallja.
20 év után először emelkedik a mélyszegénységben, vagyis a napi 1,9 dollárnál kevesebből élők aránya (Forrás: The World Bank)
Kezdődik: beáll a flashbackszínű reflektorba.
A külsejével is nevettetni tervez, alakra és arcra
kínzócölöpre kötözött leopárdgekkó.
A testtartásával vezeti fel a külsejét, mert fel kell vezetni a viccet,
hogy nagyobbat üssön.
„Jó estét! Nevetésragadozó vagyok!...” – kezdi az előadást.
Odakint mentőszirénák, két vadlúd a hangra összenézne,
de nem látják egymást a szmogtól, amiben készülődnek a költözésre.
Egy lazacszínű nyakkendős középvezető hangosan
rendel még egy üveg proseccót a hatszemélyes asztalához.
Az előadó lefagy, a hat személy felé fordul, és hirtelen a közös költségre gondol.
Az egész közönség a hat személyre néz.
A hat személy megijed; nem akartak ők figyelmet, csak egy kis proseccót;
ünneplik az időt, mindegy, melyikük szülinapját.
Az előadó, hogy ő jöjjön ki győztesen, gyorsan kigúnyolja az öregedést.
A kisestélyis ügyvéd érti a viccet, de nem nevet.
A hatszemélyes asztal is nevetni jött.
A színház előtti térre nem hallatszik ki a nevetés.
A hullámos dizájnpadon hullámosra hajtogatott testtel
két ember próbálja meg átaludni az estét,
de előre megírt viccek nélkül is folyton nevetniük kell saját magukon.
Én hazudtam: az egyszemélyes asztaltársaság nem is nevetni jött.
(Vagy ha igen, akkor miért sírja folyton el magát?)
Hosszú viccek és rövid nevetések úgy váltogatják egymást,
mint a féllábú kalóz léptei.
Valakinek megszólal a telefonja, és jé!, a valaki hirtelen
céltáblára fújt graffitivé változik.
A közönség lassan a vacsora végére ér.
A színházon ülő szmog is jóllakottan elheveredik.
A stand upos érzi, hogy fárad a nevetés,
gyorsan üvegházakról meg jövőtlenségről beszél,
és az emberek közös költségéről,
mindenki felkapja a fejét.
Az egyszemélyes asztaltársaság ekkor felugrik,
„fontosabb dolgokkal vicceljél inkább,
valódiakkal! Nem lakógyűlésre jöttünk!”
A közönség robban, vérre menő nevetésharc kezdődik,
ha már ennyit fizettek, nevessenek a pénzükért,
egy proseccóspohár feldől,
a dromedár csak egy púp marad a világ hátán,
az ügyvéd a stand uposra néz, az emberek közös költsége, bólint, érti,
de ráragad a nevetés, a török nem érti, de nevet,
odakint a hullámzó padon a két ember alszik,
egy vadlúd elfelejt leköltözni délre.
Nevetsz te is, és én is
röhögök.
Költő, író, slammer, Sophie Hard néven rapper: több albuma is megjelent. Jelenleg forgatókönyvírónak tanul. 2014-ben az Én még sosem című könyvével debütált regényíróként. Ezt a Nyílt láng használata című verseskötet, majd a Rabok tovább és a Kondor Vilmossal közös, Értetek teszem címmel megjelent regény követte. Fotó: Valuska Gábor
Törekszem arra, hogy megmutassam, milyen állapotban van a mai Magyarország: az ízlés, a morál, a jövőképek és a lehetőségek szempontjából. Döbbenetes, hogy milyen fokú a szegénység és a kilátástalanság, és hogyan dehumanizálják vagy kriminalizálják a szegényeket.
1
A fényszennyezés nincs annyira a felszínen, pedig a növények, az állatok és az emberek mindennapjait erősen befolyásolja. Felborítja az alvásciklust, a növények esetében a fotoszintézist, a lombhullatást, a rovarok esetében pedig a tájékozódást.
2
