Temesi Ádám fotójára
„Nem kiejteni, hanem vigyázni rá.
De nem tartogatni, hanem használni.
Nem tervezgetni, remélni,
hanem élni, megélni.
Nem összekutyulni, hanem megszámolni.
Nem elengedni, hanem összeszedni.”
A Mesélő itt elakad.
Könnycsatornáiba túl sok hulladékot dobtak,
vagy úgy is mondhatnánk, arcába szétégett almás pitét.
Nyögdös, hasa hullámzik, arca eltorzul, nem tudni,
röhög, fulladozik vagy agyvérzése van.
Végül ránk néz, szennyezett, égett hangján mond valamit,
de mi rögtön elfelejtjük.
Később előveszi újra a fotót,
figyelünk, mintha mi sem történt volna.
Ha mindegyikünk hozzáteszi a magáét, akkor mindannyian tehetünk a szegényekért.
II. János Pál pápa
„Nem túlpakolni, de berakni mindent.
Nem túlsodorni, de berakni mindent.
Nem túlhúzni, de berakni mindent.
Mindent, mert a test belázasodik, kihűl, kidob magából,
kidobja a lelket, és az elme magára marad.
Felejt, alkalmazkodik, behugyozik, kiköp, krákog, vigyorog.
Nem túlkáromkodni, de belerakni mindent.
„
A Mesélő maszkot cserél, ami eddig volt rajta,
azt teleköpködte, teleizzadta.
Feláll, ránk néz, arca megkövült almás pite.
Villamosra száll, tudjuk, hogy bliccel,
tudjuk, hogy le fog bukni.
Elindulunk, szétszéledünk, számoljuk őket,
mintha ezért küldött volna minket el.
Mindegyik előtt megállunk.
Látjuk, a zsebeikben mennyi érme van.
Sorra vesszük, a szatyrokban mi a vagyonuk.
Elnevezzük a hajuk, a bőrük, a szakálluk színét.
Befogadjuk a testük hőmérsékletét.
Ha egy kihűlt előtt állunk, lemegy a vérnyomásunk,
de mi túléljük.
A világon ötből egy, összesen 400 millió gyermek nem jut biztonságos ivóvízhez.
A huszadiknál megállva végre rájövünk,
hogy a Mesélőt keressük, mondja el nekünk
a megoldást.
A huszadikak ránk vigyorognak,
adunk egy-egy érmét minden hiányzó fog helyett,
a testek szaga egymáshoz préselődik.
Halljuk a Mesélő krákogását magunkban.
Nem akarjuk elfogadni, hogy felmondott,
nem akarunk emlékezni rá, hogy valamit elfelejtettünk,
amit nem volt kedve megismételni,
mert belefáradt a sulykolásba.
„Nem, hanem”, ismételgetjük,
aluljárókban, utcákban, tereken, kapualjakban.
Kivesszük a farzsebünkből, kihajtogatjuk a fotót,
amiből mindenkinek másoltattunk egyet.
Nem hunyorítani, hanem jól megnézni.
Nem túlexponálni, de belerakni mindent.
Nem kiejteni, hanem vigyázni rá.
Első verseskötete tavaly jelent meg, Várunk címmel a Fiatal Írók Szövetségénél. 1945 utáni magyar irodalomból doktorál. Fotó: Bokor Krisztián
Valami furcsa statikusság a lépcsőn félúton felfelé elhúzta jobbra a tekintetem, de időm nem volt felfogni, mi történik, már a szemem előtt volt a gép, és exponáltam. Ahogy érkeztem, úgy tűntem is el. Szerintem az igazi streetfotó varázsa abban rejlik, hogy felbukkan a semmiből, és azonnal szertefoszlik. Hogy tényleg megvolt-e, azt magam sem tudom.
