„Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság! Hanem nyomorúságra születik az ember, a mint felfelé szállnak a parázs szikrái.”
Felfelé szállna a lélek, ha alhatnék végre. Rohadt dolog a fagy, mindenhol érzem, fázik az orrom és a lábujjam, a hajam a csuklya alatt, a vesém a hálózsák alatt, hiába kötöttem rá a pótpulóverem, amit tegnap hozott a zöld kabátos lány, egymásra mosolyogtunk, amikor ideadta, egy másik életben akár a barátnőm is lehetne, lehetett volna, de ő most otthon van, én meg itt fekszem a kövön, mert itt látnak, és a hülyegyerekek nem tudnak csak úgy nekifutásból megrugdosni, mint a múltkor ott a híd alatt az az arctalan, mutálva fröcsögő kamasz, szerencse, hogy csak a vállamat találta el, mielőtt sikerült begurulnom a susnyásba, oda már nem jöttek utánam a vaksötétben, ahhoz túl gyávák, kificamodott bokával már nem lennének olyan vitézek, hogy csoportosan támadjanak meg egy alvó embert. Ha nem léteznének a tiszta szívűek, a segítők, akik ételt hoznak, és jó szót, már rég meggyűlöltem volna az emberiséget. Pedig én szeretni akarok.
Azt mondják, az életben két dolgot nem lehet elkerülni: a szegénységet és a háborút.
Roy Jacobsen
Herótom van már ettől az egésztől, az utcai létet nem nekem találták ki, csodálom azokat, akik évek óta bírják, van, aki már jó fél életet lehúzott itt, de nekem ez elfekvő, elfekszem itt, amíg ki nem hűlök, amíg el nem hülyülök, mert a fagyban olvasni se lehet, megpróbáltam a kesztyűs kezemet kidugni a könyvvel a pokróc és a hálózsák alól, de öt percig bírtam tartani fekve a Világirodalom Remekei-sorozatból a Jane Austent, amit a kukára kitéve találtam, sajnos röhögnöm kellett az úri népek problémáin, hangosan röhögtem, és közben folyt a könnyem, a hidegtől nyilván, nem tudtam koncentrálni, inkább betettem a fejem alá, legalább jól szigetel. Elszigetelem magam egy ideig a könyveimmel, napközben be szoktam húzódni valamelyik fűtött váróba, és ott olvasok, ha nincs szagom és meg vagyok rendesen borotválkozva, a bőröndöm miatt utasnak hisznek és békén hagynak, nem megyek kétszer egymás után ugyanoda. Olvasni mindig szerettem.
Hétből egy gyerek számára nem biztosított az egészségügyi ellátás.
Amikor váratlanul kaptam az utcán egy bibliát, és elhívott az Úr, és kijöttem a legmélyebb depresszióból, amin egy negyvenéves férfi csak átmehet, akinek se anyja, se senki vérrokona, még kutyája-macskája sincsen, akkor nagylelkűségi rohamomban otthagytam a lakást az asszonynak, jó, főleg ő fizette addig is, de nekem nemcsak a pénzem, de hatévi munkám is benne volt, mégis eljöttem, mert a tiszta szívű adakozót szereti az Isten, kiléptem a laptopommal és a bőröndömmel, akkor még volt pénzem, betétem, mindenem, mégse kerestem albérletet, mert az Úr arra hívott el engem azon a nyáron, hogy az utcán éljek, ahol tőle a Könyvet kaptam. Az utcán aludtam, és blogolni kezdtem, két-három naponta, ha találtam épp netet valahol, névtelenül, mert nem akartam, hogy a régi munkatársaim felismerjenek, és hogy az asszony megtaláljon és el tudjon válni tőlem, akkor még kicsit reménykedtem, hogy csoda történik, hogy ő is megtér, és rájön, hogy mit csinált velem. Eleinte egyenesen élveztem, hogy megalázhatom magamat, hogy azokkal élek, akiknek semmije sincsen. Könnyű dolgom volt, forró és szinte teljesen száraz volt a július és az augusztus.
Aztán egy éjjel ellopták a laptopomat, a fejem alól húzták ki, és nem ébredtem fel rá, mert az előző éjjelt átimádkoztam, akkor éltem át életem első hitbéli válságát. Erre az Úr megüzente: mindig van rosszabb. A bőröndömet is kipakolták, a ruháimat megtaláltam szétdobva, de a bélés alá becsúsztatott tárcámat bezzeg elvitték. A rendőrségre nem mehettem, úgyhogy azóta nincs semmim. Csak az Úr, meg a hideg. És egyre nehezebb viselni ezt a kivetettséget, azt, hogy ez talán mindig így lesz, hogy ez most már a sorsom. Hogy eleve elrendeltetett.
Lassan már minden éjszaka megkísért a gonosz. Éhes vagyok, egy kicsi melegre vágyom. Arra, hogy ne az legyen a törvény, hogy Isten a tűz, és én csak a felé szálló, de őt soha el nem érő szikra, kihamvadóban. Nem is a fagy bánt a legjobban: ez a gondolat se hagy elaludni.
Költőként számolatlanul sok kötetet jegyez, rendszeresen fordít. Szabadulógyakorlat címmel jelent meg harmadik novelláskötete: történetei ott kezdődnek, ahol az elhallgatások. Fotó: Valuska Gábor
A mélyszegénység és a digitális leszakadás a szememben ugyanannak a problémakörnek a részei, hiszen a szegénység a legfőbb oka annak, ha valaki nem tud lépést tartani a fejlődéssel. Városi emberként pedig a legszembetűnőbb dolog számomra a légszennyezés és a szemetelés - ezek egyszerűen mindenhol szembe jönnek.
