Még két hét, és felkelnek a márciusi ifjak

Még két hét, és felkelnek a márciusi ifjak

Megérkezett az utolsó előzetes Rákay Philipék Petőfi-filmjéhez.

sa | 2024. február 29. |

Lassított vonulás, elszánt tekintetek, frontális beállítások, sok akció és Nemzeti dal-idézetek – ezekkel pakolták tele a Most vagy soha! előzetesét.

A 6,8 milliárd forintból készült filmet március 14-től vetítik a mozik, a rendező Lóth Balázs, a forgatókönyvet Szente Vajk, Rákay Philip és Kis-Szabó Márk írta. Petőfit Berettyán Nándor alakítja.

Rákay nemrég interjút adott az nlc-nek, amiben többek között arról beszélt, hogy nem húzta ki a sajtószabadságot a 12 pontból és elárulta, szerinte miben hasonlítanak egymásra Petőfivel:

Rákay Philip: Petőfi a maga korában szintén megosztó ember volt
Rákay Philip: Petőfi a maga korában szintén megosztó ember volt

Most vagy soha! producere, Rákay Philip az nlc-nek adott interjúban beszélt kurzusfilmezésről, elmondta a véleményét az elmúlt 34 év magyar filmjeiről, és azt is kifejtette, hogy antihősök helyett miért hősökről kell filmet forgatni.

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Rákay Philip: Petőfi a maga korában szintén megosztó ember volt

Most vagy soha! producere, Rákay Philip az nlc-nek adott interjúban beszélt kurzusfilmezésről, elmondta a véleményét az elmúlt 34 év magyar filmjeiről, és azt is kifejtette, hogy antihősök helyett miért hősökről kell filmet forgatni.

...

Hétszáz pályamű született a Petőfi-versek megzenésítésére

Hétszáz pályaműből kétszáz kapott díjat a Petőfi Kulturális Ügynökség Felhők című pályázatán, amelyre egy-egy Petőfi-vers zenei feldolgozásával lehetett jelentkezni.

...

Nényei Pál új könyvében a Petőfi-közhelyek mögé néz

Nényei Pál Az irodalom visszavág című sorozatából már jól ismert szakmai alapossággal és felkészültséggel gondolkodik és ír a skatulyákba gyömöszölt költőről, a Petőfi-jelenségről, és az ismert vagy épp kevésbé ismert a Petőfi-szövegekről.

Kiemeltek
...

Hogyan mesélhető el Albert Camus klasszikusa a rasszizmus felől? – Az idegen című filmről

Melankolikus, fekete-fehér filmen tért vissza Camus klasszikusa: megnéztük Az idegent.

...

Grecsó Krisztián 50: tíz érdekesség az íróról a „sztárcsináló gépezettől” a családregényig

Hogyan érkezett meg az irodalomba Grecsó Krisztián? És melyik a legjobb könyve?

...

Jár-e megbocsátás a pedofiloknak? – Böszörményi Márton Fenevad című regényéről

Meg lehet előzni a bűnt, ami minden más bűnnél rosszabb? Böszörményi Márton Fenevad című kötete a hét könyve.

Olvass!
...

„Az apám lányát akarták hallani mindig” - Olvass bele Tüdős Klára legendás divattervező memoárjába!

A 20. század legendás divattervezőjének memoárja, amely 20 éven keresztül íródott. Olvass bele!

...

A 19. század Lisszabon csillogása mögött egy hanyatló korszak bújik meg – Olvass bele a portugál irodalom klasszikusába!

A századforduló öröme és gazdagsága láthatatlanul teszi tönkre egy család életét. Olvass bele!

...

Mit kezdesz az életeddel, ha még 25 nyár van hátra belőle?

Irodai lét kontra egy gazda életbölcsessége.

Hírek
...

Ali Smith sír a boldogságtól, ha elképzeli a mostani Magyarországot

...

Nick Hornby, a Fociláz írója Budapestre látogat a BL-döntőre

...

Krasznahorkai László ezt az üzenetet hagyta az MTA-n

...

Félreértették a Nobel-díjas Olga Tokarczuk AI-jal kapcsolatos kijelentését

...

Iratmegsemmisítő Gogol tragikomikus főszereplője egy új darabban

...

Krasznahorkai Szentendre díszpolgára lett

A hét könyve
Kritika
Jár-e megbocsátás a pedofiloknak? – Böszörményi Márton Fenevad című regényéről
Krasznahorkaizás: Út a leégett gyulai háztól a Nobel-díjig

Krasznahorkaizás: Út a leégett gyulai háztól a Nobel-díjig

200 oldal krasznahorkaizás, bolyongás a Nobel-díjas életműben: itt a Könyves Magazin új kiadványa!