Szigeti Kovács Viktor eddig elsősorban ifjúsági regények (többek között A táltos vagy a Lúna gyermekei) szerzőjeként volt ismert, most azonban egy vérfagyasztó gyilkosságsorozatról írt könyvet. A cinkotai rém egyébként nem az első könyv Kiss Béla rémtetteiről, hiszen Nagy Gabriella 2023-ban megjelent, Elviszlek Amerikába című regényében is foglalkozott a magyar bűnügyi történelem hírhedt sorozatgyilkosával.
Míg ő a középpontba azt állította, hogyan válik egy nőből áldozat, és elsősorban a meggyilkolt lányok, asszonyok felől világította meg az ügyet, addig a most megjelent könyv a gyilkos és az utána nyomozó rendőr perspektívájából mutatja be az esetet. A regényben egymást váltja a két szólam: az egyikben a cinkotai bádogos egyes szám első személyben előadott, a másikban a községi megbízott, Trauber Adolf mindentudó elbeszélő segítségével közvetített narratívája bomlik ki.
Megérthető-e egy sorozatgyilkos?
Az üldöző és az üldözött tudatába egyaránt betekintést nyerünk, a szituációban ráadásul egy csavar is van: a bádogos és a falu rendőre korábban jó barátok voltak, akik gyakran közös borozgatással és beszélgetéssel ütötték el az időt. A közöttük kialakuló macska-egér játék lesz a regény legfontosabb strukturáló elve – bár az, ahogyan egymásról gondolkodnak, folyamatosan változik, néha már nem is világos, ki ebben a játszmában a macska, és ki az egér. Sokszor utalnak egymás tetteire és igyekeznek a másik fejével gondolkodni, mint például Kiss Béla az alábbiakban:
Azt hitte, hogy a világ és ezen belül egy aprócska tett, például egy gyilkosság, megérthető.
Talán az is volna, de nem az ő, hanem az én perspektívámból. Ugyanazt a pontot ellenkező irányból szemléltük, az ő gondolkodása arrafelé igyekezett, ahonnan az enyém elindult. A végcélja az én kezdetem volt.”
A váltott nézőpont meghatározza a regény szerkezetét, és létrehoz egy olyan izgalmas, ellenpontozó dinamikát, mely nemcsak krimiszerűvé teszi a könyvet, hanem egyfajta lélektani mélységet ad neki azzal, hogy bemutatja az átlagember és a pszichopata nézőpontjának különbségeit, azt a paradoxont, melyben egy normális ember próbálja megérteni egy őrült elme indítékait, motivációját.
Az első világháború és a normalitás
Bár az, hogy mi a normális, és mi nem, elég hamar megkérdőjeleződik, mint ahogyan az üldöző rendőr is egyre inkább megszállottá válik, és kezdi elveszíteni korábbi józanságát és objektivitását. De maga a történelmi háttér is problematikussá teszi a normalitás fogalmának rögzítését, hiszen az első világháború közepén vagyunk, amikor az erőszak és a gyilkosság uralkodik, a világ kifordul a sarkaiból, feje tetejére áll minden, köztük a korábban mozdíthatatlannak hitt erkölcsi alapelvek is.
Mintha a cinkotai rém tettsorozata a háború metaforájaként állna a könyvben, megmutatva azt a világot, melyben az embereket körülvevő valóság az őrület színhelyévé, és néhány hónap alatt mészárszékké változott: „A lövészárkokból elszabadult valami, ami most az utcákon sétált. Ha itt megkéseltek vagy lelőttek valakit, akkor a többi ember csak hümmögött és a vállát vonogatta. Súlytalanná vált minden.”
A cinkotai rém által elkövetett gyilkosságok nem értelmetlenebbek, mint maga a háború, mely nem más, mint színtiszta téboly.
A regény egyébként legalább annyit szeretne mesélni az első világháborúról, mint a konkrét bűnesetekről. Megmutatja a huszadik század elejének miliőjét, a közlekedés változásaitól Budapest fejlődésén át a Freud-tanítvány Ferenczi Sándorig bezárólag. Kiválóan ábrázolja a korszakot, melyben a történet játszódik, de nemcsak Budapestet látjuk, hanem Bécs utcáit és Amerikát is. A háborút és a front rettenetét Kiss Béla tolmácsolásában ismerjük meg, hiszen ő az, aki 1914 augusztusában önkéntes népfelkelőként bevonul a hadseregbe, mert hol is lehetne jobban eltűnni, mint egy háborúban?
A cinkotai bádogos valószínűsíthetően 1915-ben szerb hadifogságba esett és tífuszban halt meg Valjevóban, a rendőrség azonban nem zárta le a nyomozást, mert feltételezték, hogy Kiss új személyazonosságot vett fel és eltűnt. Az újságokban megjelent fotókról már ország-, sőt talán világszerte ismert sorozatgyilkost halála után többen látni vélték és természetesen elindult a legendagyártás. Ezek közül a teóriák közül választ egyet a regény, és írja meg a gyilkos (és természetesen a nyomozó) további történetét, melyet a zárlatban szépen le is kerekít, de hogy pontosan hogyan, azt természetesen nem árulom el.
Krimi irodalmi nyelven
A nőket leggyakrabban zsinegeléssel megfojtó bádogos története azonban nem egyszerű krimi, mert láthatóan igyekszik, hogy nyelvileg és stilisztikailag felülmúlja a zsánert. Beszédmódja a klasszikus modernség történetmondói hagyományát idézi, talán nem véletlen, hogy több századfordulós, illetve huszadik század eleji író meg is jelenik a regényben, Kiss Béla műveltségének és olvasottságának bizonyítása kapcsán, vagy akár epizódszereplőként is, ahogy például Kosztolányi vagy Karinthy.
Utóbbiról viszonylag ismert, hogy amikor a hordóba zárt holttestek előkerültek, és a sajtó szárnyra kapta a korábban nem látott szörnyűséget, Hét bádoghordó címen cikket is írt az esetről: „Egyik ember tajtékpipát gyűjt, a másik rovarokat, a harmadik levélbélyeget. Kiss Béla női holttesteket gyűjtött. Különböző magasságú bádoghordók: egyformán lecinkezve, pontos, lelkiismeretes munkával.”
A rejtélyes motiváció
Arra a kérdésre, hogy miért követi el a gyilkosságokat Kiss Béla, homályos és szerteágazó válasz(oka)t kapunk. A regénybeli gyilkos gyakran reflektál erre, az egyik ilyen eszmefuttatásában például arról beszél, hogy nem szexuális indíttatásból ölt, hanem azért, mert közte és áldozata között a fulladás perceiben olyan közelség alakult ki, melynél közelebb soha, semmilyen körülmények között nem kerülhetnek egymáshoz az emberek. Máskor azt mondja, az motiválta, hogy nem tudta elviselni a világban tettenérhető jóságot.
A gyilkolás ráadásul egyfajta hatalmi szituáció is volt számára, melyet már házasságszédelgőként (az elkövetett gyilkosságok mellett rengeteg nővel levelezett és csalt ki tőlük pénzt a házasság ígéretével) megismert, és mindig is foglalkoztatta a „játék”, melyben a másik alárendeli magát neki.
Ezt a játékot játssza a nyomozóval is, aki próbálja megérteni azt az embert, aki még önmagát sem érti teljesen.
A közismert teóriák impotenciát, nőgyűlöletet, gyerekkorban elszenvedett szexuális abúzust emlegetnek, de Szigeti Kovács Viktor ennél filozofikusabb szintre emeli a kérdést, nem racionális válaszok után kutat, hanem éppen a gonosz borzongató és félelmetes irracionalitását igyekszik megmutatni egy regényben, mely lélektani analízis, fordulatos krimi és izgalmas korrajz is egyben.
