Aaron Taylor-Johnsont kérhetik fel az új James Bondnak

Aaron Taylor-Johnsont kérhetik fel az új James Bondnak

Várhatóan már a héten bejelentik, hogy kit láthatunk majd James Bond ikonikus szerepében, amivel sok éves tippelgetés végére tesznek pontot.

sa | 2024. március 21. |

Évek óta megy a találgatás, ki lesz az új James Bond, Daniel Craig ugyanis a Nincs idő meghalniban játszotta el utoljára a 007-es ügynök szerepét.

Iparági forrásokra hivatkozva a Sun azt írta, hogy a Bond-filmekért felelős Eon Productions hivatalosan is ajánlatot tett Aaron Taylor-Johnsonnak, akit a nézők láthattak már a Ha/Verben, a Bosszúállók: Ultron korában és a 2012-es Anna Kareninában is.

A lap úgy tudja, a 33 éves színész a napokban aláírhatja a szerződést, a forgatókönyvön pedig már dolgoznak és idén el is kezdődhet a forgatás.

A BBC azóta rákérdezett az Eon Productionsnél, hogy tettek-e ajánlatot Taylor-Johnsonnak, amire a cég nem válaszolt, arra hivatkozva, hogy nem kommentálnak spekulációkat. Egy belsős forrás viszont cáfolta a Sun értesülését.

Kiket hoztak hírbe, mint az új James Bond?

A találgatások során nemrég még az Oppenheimerrel Oscar-díjat nyert Cillian Murphy neve merült fel. Róla a korábban szintén Bondot alakító Pierce Brosnan is azt nyilatkozta, hogy szerinte tökéletesen tenné a dolgát Őfelsége szolgálatában.

A sorban ott találjuk még Tom Hiddlestone-t (Loki), Tom Hardyt (Birmingham bandája, Venom), Luke Evanst (A hobbit-filmek), Henry Cavillt (Az acélember, Vaják) és Idris Elbát is (Luther, Drót). Sőt, emlékezetes volt az is, mikor felmerült, hogy esetleg színésznő játszhatná a 007-est, hiszen az egy titkosügynöki státusz, amit bárki arra alkalmas személy betölthet.

Őfelsége szolgálatában

Nem a James Bondot játszó színész lesz az egyetlen változás a következő filmben, hanem az is, hogy az ügynök immár a királyt és nem a királynőt szolgálja.

Az első James Bond-regény a Casino Royale volt, 1953-ban jelent meg, az első film Sean Conneryvel a főszerepben az 1962-es Dr. No. A két éve elhunyt II. Erzsébet uralkodása így végigkísérte az ügynök történetét az oldalakon és a vásznon is.

Sőt, még egy olyan nagyszerű pillanatra is sor kerülhetett, amikor a 2012-es londoni olimpia megnyitója előtt levetítették a kisfilmet, amiben James Bond (Daniel Craig) kíséri a stadionba a királynőt:

III. Károly koronázása alkalmából pedig már rendeltek is egy új James Bond-sztorit.

(Sun, 24.hu)

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Új James Bond-sztorit rendeltek III. Károly koronázása alkalmából

Az új 007-es történetben, amely a jelenben, a koronázás előtt két nappal játszódik, Bondnak a szertartás megzavarására tett kísérletet kell megakadályoznia.

...
Hírek

A James Bond-regények újrakiadásából törlik a rasszista kifejezéseket

A "cenzúra" a James Bond-regényeket is utolérte: több változtatás is lesz az újrakiadásban, elsősorban a feketékkel kapcsolatos kifejezésekben. 

...
Hírek

Kim Sherwood fogja kibővíteni a James Bond-univerzumot

Engedélyt kapott az Ian Fleming-rajongó író, Kim Sherwood, hogy regényeivel tovább bővíthesse a 007-es univerzumot, csak épp maga James Bond nem szerepel majd a könyvekben.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.

A hét könyve
Kritika
Jesmyn Ward rabszolgalányról szóló története a test nyelvén mesél pokoljárásról és felemelkedésről
...
Hírek

Martin Luther King, polgárháború, true crime – Ezek a könyvek nyerték a Pulitzer-díjat 2024-ben

Kihirdették a világ egyik legrangosabb újságírói és irodalmi elismerésének idei díjazottjait. A Pulitzert kapó kötetek között van egy monstre Martin Luther King életrajz is.

...
Kritika

Ebben a horrorban a kutya minden, csak nem az ember legjobb barátja

Ken Greenhall klasszikus horrorja egy szociopata kutya ámokfutásáról mesél, mi pedig megkérdőjelezzük az addigi biztonságba vetett hitünket.

Szerzőink

...
Sándor Anna

Jesmyn Ward rabszolgalányról szóló története a test nyelvén mesél pokoljárásról és felemelkedésről

...
Vass Norbert

Az embernek kötelező boldognak lenni [Géczi János 70]

...
Ott Anna

Sérült és meg nem született gyermekek – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Hírek
...
Alkotótárs

Bánkövi Dorottya: Eljutottam a fikció birodalmába, ahol szabaddá váltam a megszólalásra [Alkotótárs]

...
Beleolvasó

Hogyan zajlott az ügynökök beszervezése a Kádár-korszakban? Olvass bele Takács Tibor könyvébe!

...
Hírek

Százával érkeznek az Orwell-kötetek a skót fővárosba

...
Nagy

Puskás Panni: Mélypont – avagy magamat üldözöm a Bocskain [A mi utcánk]

...
Hírek

Martin Luther King, polgárháború, true crime – Ezek a könyvek nyerték a Pulitzer-díjat 2024-ben

...
Hírek

5 könyv, ami Puzsér Róbert Metafizikáját inspirálhatta

...
Nagy

3 új kortárs magyar könyv, amit mindenképp olvass el

...
Hírek

Sofi Oksanen: Oroszországban a nők azt mondják, amit az elnyomóik várnak tőlük

...
Nagy

Erdős Virág és Krusovszky Dénes versesköteteit is bemutatják a Tavaszi Margón

Természetesen olvasok
...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

...
Zöld

Sofi Oksanen könyve rávilágít, hogy Putyin milyen brutális eszközökkel harcol a nők ellen – Olvass bele!

...
Zöld

3 új könyv az egészséges étrendről májusban, ha szakítanál az extrém diétákkal

...
Zöld

Peter Wohlleben új könyvében megtanít beszélni a fák és az erdő nyelvén – Olvass bele!

...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

...
Zöld

10 dolog, amit jó, ha tudsz a pszichológusodról

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

...
Zöld

Ebből a sűrű, sötét erdőből csak hetekkel később bukkan fel a hajód - Olvass bele a Mitágó-erdőbe!

...
Zöld

5 friss könyv az önismeretről, amik segítenek elfogadni önmagad

Legjobb Romantikus Könyvek

A romantikus regények az egyik legnépszerűbb irodalmi műfaj, és különleges vonzerővel bírnak az olvasók számára. Ezek a regények általában a kifinomult kapcsolatok, a romantika és az érzelmek ábrázolására összpontosítanak. A romantikus irodalom számos formát ölthet, beleértve a klasszikus romantikát, a kortárs romantikát, a történelmi romantikát vagy a fantasy romantikát. A romantikus irodalom sikere részben annak köszönhető, hogy képes az olvasók érzelmeire hatni, és a szerelem örömét, fájdalmát és izgalmát közvetíteni.

Az olvasók gyakran azonosulnak a szereplőkkel, és élvezik a történet izgalmas alakulását és a köztük lévő szenvedélyes kapcsolatokat. Erős, magával ragadó karakterek, szenvedélyes szerelmi történetek, izgalmas kalandok és érzelmi hullámvasutak, és gyakran happy end, amely megnyugtatja és kielégíti az olvasót. A romantikus könyveket mindazoknak ajánljuk, akik szeretik az érzelmileg gazdag és izgalmas történeteket, és akik szeretik a kapcsolatok ábrázolását. Azok számára, akik szeretnének kikapcsolódni a mindennapok rohanó tempójából és elmerülni az ábrándozásban, szerelmi történetekben, ezek a könyvek ideális választásnak bizonyulnak.


Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

A természettel és az emberi érzelmekkel foglalkozó lenyűgöző mű. A történet a Dél-Karolinai mocsárvidék szépségében gyökerezik, ahol a természet varázslatos és néha kegyetlen arcát is megismerhetjük. A regény középpontjában Kya Clark áll, akit a helyiek mocsári lánynak hívnak. Ő egy olyan fiatal nő, aki magányosan nő fel a mocsár elhagyatott részében, távol a társadalomtól, ezért megvetéssel tekintenek rá.

Owens mesterien ötvözi a krimi elemeit, miközben Kya élettörténetét meséli el, amelyben a szerelem, a magány, a túlélés és az emberi kapcsolatok állnak a középpontban. A mű mondhatni a legjobb romantikus könyvek egyike, ráadásul izgalmakkal teli. A történet időben előre-hátra ugrál, fokozatosan tárja fel a főszereplő életének különböző szakaszait és azt a rejtélyes gyilkossági ügyet, amely a közösség figyelmének középpontjába helyezi őt.

Hidas Judit: A kisbolt a sétányon

Mindazoknak ajánljuk, akik szeretik az érzelmekben gazdag, izgalmas történeteket és az emberi kapcsolatok ábrázolását. Az írás hangulata és a szereplők kötődésének mélysége ugyanúgy magával ragadja az olvasót, mint a legtöbb romantikus irodalom. Ez a könyv nem világmegváltó eszmékről szól, hanem a kapcsolatok mélyebb értelméről és humoráról. Az olvasó szinte azonnal részévé akar válni a könyv által elképzelt világnak, és összebarátkozni a szereplőkkel.

A könyv könnyed és romantikus, mégis tele van élettel és komoly üzenetekkel. Bár kissé túlromantizált, mégis a való életet ábrázolja, és ez teszi annyira vonzóvá. A könyv kiválóan ábrázolja a nőiességet és az élet különböző útjait. A cselekmény pontosan felépített, a szereplők pedig könnyen érthetőek és szerethetőek. A főszereplő Éva például olyan karakter, akivel az olvasók könnyen azonosulni tudnak. Aki szereti az őszinte és bensőséges történeteket, az imádni fogja ezt a könyvet!

Karády Anna: A füredi lány

21. századi jogászlány váratlanul visszautazik az időben 1763-ba, és szembesül a középkori világ szigorú szabályaival. Kénytelen beolvadni ebbe a régi közösségbe, ahol a földbirtokosok teljes hatalommal bírnak, és hamarosan felfedezi, hogy a múlt sötét árnyai a szerelem erejét is rejtik. Amikor megismerkedik a fiatal földbirtokossal, Oroszy Mihállyal.

Társadalmi különbségeik és eltérő világnézetük ellenére szenvedélyesen vonzódnak egymáshoz. Karády Anna debütáló regénye egyszerre történelmi kalandregény és romantikus utazás, amely megmutatja, hogy a szerelem még a múltban is képes átlépni az idő és a tér korlátait.

Elena Armas: Spanyol szerelmi csalás

Főhőse Catalina, egy magányos spanyol nő. Egy nagy szakítás utáni újra egyesüléstől tartva a családja nyomására hazugsághoz folyamodik. Amikor ez kiderül, munkahelyi ellenfele, Aaron felajánlja, hogy a barátjának adja ki magát. Catalina eleinte vonakodik elfogadni, mivel Aaron a múltban megbántotta őt, de fokozatosan rájön, hogy a férfi mögött érzelmek és titkok rejlenek.

Az együtt töltött idő alatt Catalina és Aaron közelebb kerülnek egymáshoz, és rájönnek, hogy mégsem ellenségek. A történet egy romantikus és szórakoztató vígjáték, amelyben a két főszereplő fokozatosan megismeri egymást, és felfedezik, hogy látszólag ellenséges kapcsolatuk mögött valami mélyebb és értékesebb rejlik.

Julie Caplin: Románc az Adrián

A regényén középpontjában Maddie Wilcox áll, aki egy luxusjachton élvezi az Adria nyújtotta mesebeli tájakat. Maddie gyakorlatias és földhözragadt, de a tenger hullámain való vitorlázás lehetősége megragadja a fantáziáját. Amikor a hajón találkozik Nina bátyjával, Nickkel, Maddie el sem hiszi, hogy a férfi Nina rokona. De ahogy együtt fedezik fel a horvát tengerpart szépségeit, rájönnek, hogy a második benyomás nagyon is különbözhet az elsőtől. Miközben Maddie és Nick egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és rájönnek, hogy az első benyomás gyakran félrevezető, a regény romantikus kalandokat és meglepetéseket kínál festői környezetben.

David Nicholls: Egy nap

Emma és Dexter történetét meséli el, akik az egyetemen találkoznak. Barátságuk tele van nevetéssel és érzelmekkel, és követhetjük életüket a fordulatokon keresztül. A regény során megismerjük szerelmüket, küzdelmeiket és fájdalmaikat, és követjük, ahogy szenvedélyes szerelmesekké, vagy egyszerűen csak lelki társakká válnak. Nicholls sikerül a klisés fordulatok helyett meglepetéseket szőnie, így aki beleveti magát a történetbe, számos érzelmi hullámvasútra számíthat.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Régi darab amely először 1813-ban jelent meg. A történet középpontjában Elizabeth Bennet áll, akit okosnak és szellemesnek ábrázolnak, és aki öt nővérével együtt él az angliai Hertfordshire-ben. A regény az ő és Mr. Darcy, egy gazdag és büszke férfi kapcsolatának fejlődését követi nyomon. A regény fontos témái közé tartozik a társadalmi osztály, az előítélet, a család és a házasság fontossága az akkori Angliában.

Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai

A regény 1996-ban jelent meg, és azóta számos nyelvre lefordították, köztük magyarra is. A film népszerűvé vált 2004-ben, de minden könykvedvelő tudja, hogy az egy egészen más médium. A történet egy idős férfiról szól, aki egy idősek otthonában elmeséli az élettörténetét a beteg feleségének, hogy emlékezetét frissen tartsa. A történet visszatekint a múltba, amikor a férfi és a felesége fiatalok voltak, és szerelmük egy kisvárosban kezdődött. A regény számos olvasót meghatott és elbűvölt a romantikus történetével és az élet megpróbáltatásaival való őszinte szembenézésével.


Ezek a történetek emlékeztetnek minket arra, hogy a szerelem túlléphet az idő és a tér korlátain, és hogy mindannyian vágyunk az igazi kapcsolatokra és az öröm pillanataira. A romantikus regények legfontosabb tanulsága, hogy soha ne adjuk fel a boldogság reményét.

Bármikor, bárhol, bárki beléphet az életünkbe, megváltoztathat mindent, és igazán boldoggá tehet minket. Ezért fontos, hogy mindig legyünk nyitottak a szerelemre és az élet különböző lehetőségeire. A romantikus regények tapasztalatai és tanulságai segítenek abban, hogy elhiggyük, mindig találhatunk valakit, aki igazán különleges és pótolhatatlan a boldogsághoz vezető utunkon.