Előző nagyjátékfilmje, a Tenet utolsó forgatási napjainak egyikén Robert Pattinson megajándékozta egy könyvvel Christopher Nolant. A kötet J. Robert Oppenheimer előadásaiból és beszédeiből közölt válogatást, és könnyen lehet, hogy ez volt az a pillanat, amikor a rendező rátalált a következő témára, amit vászonra vihet.
Az atomfegyvereket előállító Manhattan-terv kutatásait irányító, cigaretta- és pipafüstbe burkolózó elméleti fizikus eddigi legteljesebb és legrészletesebb életrajzát Kai Bird és Martin J. Sherwin írták meg. Kettejük 2005-ben megjelent, egy évvel később Pulitzer-díjjal elismert American Prometheus: The Triumph and Tragedy of J. Robert Oppenheimer című, magyarul egyelőre még nem olvasható kötete alapján készült Nolan filmjének forgatókönyve.
A civilizáció és az atombomba atyjai
Ahogy a kötet címe is mutatja, diadalok és tragédiák kísérték Oppenheimer életét, és ami azt illeti, a róla szóló biográfia elkészítése sem volt egyszerű. A történész végzettségű, korábban többek között Hirosima és Nagaszaki örökségéről is könyvet író Sherwin 1979-ben kezdett dolgozni a tudós életrajzán. A Knopf kiadóval kötött szerződése értelmében 1985-re kellett volna lezárnia a kéziratot, amelyhez száznál is több háttérinterjút készített Oppenheimer egykori munkatársaival, barátaival, és mintegy ötvenezer oldalnyi levelezést, naplót, titkosítás alól feloldott dokumentumot, valamint FBI-dossziét gyűjtött össze, amelyeket hatalmas dobozokban tárolt a háza pincéjében, padlásán, valamint az irodája különböző szegleteiben. Csakhogy – úgy fest – elveszett a rengeteg forrás között. Már a biográfia kiszemelt szerkesztője is nyugdíjba vonult, Sherwin azonban még mindig nem fejezte be a könyvet. A szerző még csak az elképesztő méretű forrásanyag rendszerezésénél tartott. Aligha készült volna el a grandiózus kötet, ha nem csatlakozik a projekthez Sherwin régi barátja, Kai Bird, aki két politikai életrajz szerzőjeként is letette addigra a névjegyét, és akit Sherwin 1999-ben vett rá arra, hogy segítsen befejezni az Oppie munkacímű, húsz éve készülő,
Oppenheimer fiatalságát, kutatói pályáját, ambícióit, tudományos és politikai elképzeléseit, más fizikusokkal való kapcsolatát, illetve a bolygónkra és az emberiség történetére tett hatását tárgyaló kötetet.
A könyvtervet alighanem addigra már eltemető Knopf kiadó ezúttal Birddel is szerződést kötött, Sherwinnel pedig megújították a korábbi kontraktust, aztán négy év intenzív munka következett, mely során Bird vázlatokat írt, amelyeket Sherwin átdolgozott és itt-ott kiegészítgetett, és melynek eredményeként elkészült végre a nagy mű – már csak a címét kellett lecserélniük. A szerkesztőjük elutasította ugyanis, hogy a főhős beceneve álljon a címlapon, hogy aztán Bird feleségének javaslatára az istenektől tüzet csenő görög titán alakját válasszák az Oppie helyett ‒ így kötve össze a civilizáció atyjaként tisztelt Prométheuszt és az „atombomba atyjaként” emlegetett elméleti fizikust.
A csodagyerek, akinek a háza előtt hat FBI-ügynök őrködött
Joseph Robert Oppenheimer 1904-ben született egy jómódú New York-i zsidó család sarjaként, Frankfurtból az Újvilágba érkezett édesapja sikeres ruházati üzletet vezetett, és szenzációs modern festménygyűjteménye volt. Robert csodagyereknek számított. A Harvardon végezte el a kémia szakot, Cambridge-ben fizikát hallgatott, majd Göttingenben szerzett doktori fokozatot, hogy aztán a Berkeley fiatal professzoraként ő mutassa be a kvantumfizika friss kutatási eredményeit a nyugati part legtehetségesebb hallgatóinak. A gazdasági világválság idején aktívan politizált, számos kommunista barátja volt; 1940-ben pedig feleségül vette Kitty Pueninget ‒ egy spanyol polgárháborús veterán özvegyét ‒, aki egykor maga is a párt tagja volt, akárcsak Oppenheimer bátyja, Frank.
J. Robert Oppenheimer (jobbra), és az őt megformáló Cillian Murphy Christopher Nolan filmjében. Fotók: Wikipedia, Universal Pictures
A hozzá közel állók szerint a legtöbb kommunista elméletírónál jobban eligazodott a marxizmus klasszikusainak szövevényes szövegei között, ám annyira elkötelezett hazafi volt, hogy az európai kollégái néha sovinisztának tartották a háta mögött. Albert Einstein, aki barátja, a Princetonon pedig a munkatársa volt, azt mondta egyszer: „Az a baj Oppenheimerrel, hogy olyan nőt szeret, aki nem szereti őt viszont ‒ az Egyesült Államok kormányát”.
Oppenheimernek egyébként – főként baloldali kapcsolatai és elkötelezettsége okán ‒ tényleg meggyűlt a baja az amerikai vezetéssel, és mivel azt gyanították, szovjet emigrációba készül, hat FBI-ügynök őrködött a princetoni háza körül. Hogy emiatt-e, nem tudni biztosan, de végül nem indult útnak. Szabadidejében koktélozgatott, a szomszédaival piszlicsáré ügyeken veszekedett, olykor tengerre szállt, mígnem hatvankét éves korában tüdőrák vitte el.
A fizika és Új-Mexikó
Talán ennyiből is sejthető, hogy a tudományos fejlődés következményeivel szembesülő modern ember dilemmáit megtestesítő J. Robert Oppenheimer élete páratlanul gazdag témát szolgáltatott biográfusainak. Zseniális volt, furcsa, szenvedélyes és elképesztően sokoldalú. Ráadásul nem csak a saját tudományterületén jeleskedett. A francia és brit irodalomnak is rajongója volt, verseket írt,
annak érdekében pedig, hogy eredetiben olvashassa a kedvenc hindu szövegeit, megtanult szanszkritul.
„A két nagy szerelmem ‒ írta 1929-ben ‒ a fizika és Új-Mexikó. Kár, hogy nem lehet őket valahogy egyesíteni.” Később ez is sikerült neki, hiszen Leslie Groves tábornok őt választotta a Manhattan-terv tudományos csoportjának élére, így aztán Oppenheimer hatezer munkatársa segítségével Los Alamosban, egy egykori bentlakásos iskola helyén építhette meg az atombombát. A nukleáris szuperfegyvert, amely élete végéig kísértette őt.
Christopher Nolan társadalmi méretű Rorschach-tesztjei
„Nem hiszem, hogy valaha is belefogtam volna a forgatásba Kai és Martin könyve nélkül” – idézi a The New York Times Christopher Nolan nyilatkozatát. A 180 perces filmet a premiervetítések előtt megtekintő Kai Bird pedig „lenyűgöző művészi teljesítménynek” nevezte az Oppenheimert. A szaklapok közül többen felvetik, hogy a brit rendező filmjei gyakran nyugtalanító jóslatként határozzák meg a kort, amelyben elkészülnek. A Dunkirk például a Brexit utáni nyáron került a mozikba, míg a 2012-es A sötét lovag ‒ Felemelkedés a populista retorika eszközeivel kettészakított Amerikát láttatta lázálomszerűen.
Most pedig mintha az orosz-ukrán háború kölcsönözne hátborzongató kulisszát a nukleáris technológia megszületését bemutató alkotásnak.
„Nem azért készítek filmeket, hogy valami markáns állítást fogalmazzak meg általuk” ‒ nyilatkozta pár napja a Telegraphnak Nolan. „Inkább amiatt, hogy izgalmas kérdéseket tegyek fel, amelyekkel megpróbálom szórakoztatni a közönséget, és ezáltal izgalmas ‒ remélhetőleg maradandó ‒ élményt nyújtani nekik. Azt hiszem, amikor valaki az Oppenheimer vagy a Dunkirk témájának feldolgozásába fog, ideális esetben egy társadalmi méretű Rorschach-tesztet szeretne készíteni. Ezek a filmek – ha jól végeztük a munkánkat ‒ a legkülönbözőbb módon értelmezhetők, és a legkülönbözőbb érzelmeket váltják ki a közönség tagjaiból.”
„Jó napot, doktor Oppenheimer!”
Christopher Nolan új filmje július 20-án debütál a mozikban olyan sztárokkal, mint Emily Blunt, Matt Damon, Florence Pugh és Robert Downey Jr., a címszereplőt pedig Cillian Murphy formálja meg.
Kai Bird egy alkalommal ellátogatott a forgatásra. Két jelenet között, a szünetben odalépett hozzá Murphy, és bemutatkozott. „Doktor Oppenheimer – köszöntötte az American Prometheus társszerzője –, évtizedek óta várom a találkozást!” A színész erre elmosolyodott, és azt válaszolta: „Mindnyájan ismerjük a könyvüket, kötelező olvasmány volt a stáb tagjainak!”
Forrás: The New York Times, Guardian, Telegraph, thebestbiographies.com, Variety.
