A beszélgetés kezdetén a háború ábrázolásának nehézségeiről esik szó. Jászberényi szerint nagyon nehéz az erőszakot megjeleníteni, mert nem lehet bemutatni a test vészhelyzeti reakcióit, az adrenalin emelkedését például. Aki nem volt részese, az egy "torz képzetben fantáziál arről, hogy ez hogy néz ki." A kultúránk az író szerint eleve elválasztja a fizikai és a szellemi énünket,
ez még nehezebbé teszi annak ábrázolását, hogy mi történik a testtel egy háborús vészhelyzetben.
Ehelyett az erőszakot és a háborút mitizáljuk, és ez már az irodalom kezdetén, az Iliászban elkezdődött. A haditudósítóként dolgozó szerző elmondja, hogy számok, adatok helyett írásaiban a személyes oldalát akarta megmutatni a háborúnak, méghozzá úgy, hogy praktikusan és pontosan fogja meg a témát, például arról ír, hogy a szoptatós anyáknak elmegy a teje a rakétatűzben.
Beszél továbbá arról, hogy "amit nem lehet megírni 12 sorban, azt nem éri meg megírni". Az ukrán fronton szerzett tapasztalatairól is beszámol, anekdotákban mesél az elbeszélhetetlenről, a háborúról, mely egy teljes generációt "tesz tönkre és nyomorít meg." Az ukrán kísértetfalvak, az automata aknavetők, a trauma elbeszélhetetlensége és a kiégés is szóba kerül. Jászberényi elmondja, hogy "a fronton senki sem ateista", és hogy ebben a háborúban kisiklott egy teljes nemzedék, és az ő sebeik már soha nem gyógyulnak be.
A kötetről korábban azt írtuk, "A háború nem esemény, hanem a létezés egyfajta állapota. A haditudósítás nem munka, hanem szembenézés a Gonosszal. Jászberényi Sándor a kegyetlenségben a sebezhetőséget, a kiszolgáltatottságban az ellenállást ábrázolja." A kritikát itt olvashatod el:
A Mindenki másképp gyászol a hét könyve, amiben a háború nem esemény, hanem a létezés egyfajta állapota. A haditudósítás nem munka, hanem szembenézés a Gonosszal. Jászberényi Sándor a kegyetlenségben a sebezhetőséget, a kiszolgáltatottságban az ellenállást ábrázolja.
Tovább olvasok
