- Ott Anna azzal indította a beszélgetést, hogy kiemelte, a történetnek számos rétege van, hiszen a kötet nemcsak kutyás és Budapest-regény, de felnövéstörténet is egyszerre. Beregi elmondta, hogy a munka rövid gyászregénynek indult, és nem gondolta, hogy egyszer kiadja. “Nem akartam gagyi kutyás történetet írni, sokkal inkább azt akartam megmutatni, ahogyan a kutya és a gazda szimbiózisban élnek, együtt alkotnak egy lényt, elválaszthatatlanok, és egymás tükörképei. Ez adta a történet tengelyét.”
- Szó esett az alkotói folyamatról is, Beregi pedig elmondta, hogy neki produktívan telt a karantén, mivel a bezártság rákényszerítette, hogy csak az írásra koncentráljon, így született meg a könyv.
- A kötet főszereplőjét Ott Anna kölyökkarakterként jellemezte, és arról kérdezte a szerzőt, hogyan tudta hitelesen megalkotni Bertramot. Beregi azt mondta, önmagából indult ki, de meg kellett találnia a fikció és a valóság határait. A szerző így jellemezte a főhőst: “Bertram egy olyan karakter, aki a diákbérletét valószínűleg a nyugdíjas bérletére fogja lecserélni, és átugorja a felnőtté válást. A kutya azonban a jelenben létezik, ez ad a főszereplőnek egy biztos pontot. Az elveszett fiúnak a megtalált kutya lesz a stabilitás az életében, így egy paradox helyzet áll fenn kettejük között”.
- Ott Anna ezután a regényben szereplő budapesti helyszínekre terelte a szót és arra volt kíváncsi, hogy Beregi miért nem konkretizálta a kötetben szereplő helyeket, miközben olyan pontos leírásokkal találkozunk, hogy szinte megelevenednek előttünk a terek. A szerző azt mondta, így akarta időszerűtlenné tenni a regényt. “A könyv sokat foglalkozik az idő kérdésével, van benne egy örök körforgás. Szükségem volt rá, hogy kortalanná és időtlenné tegyem az egészet, miközben egy kutyánál sokkal jobban érzékeljük az élet mulandóságát”.
- Ott Anna kitért a címadó versikére, ami gyakran feltűnik a kötetben. A szerző elmondta, hogy az édesapja hívta fel a figyelmét a versre, ami tulajdonképpen egyfajta ciklikusságról szól, és jól kifejezi a könyv filozófiáját.
- Végül a könyv illusztrálása került szóba, Beregi elmondta, hogy először hazai művészeket keresett a regényhez, de végül a japán Kumi Obata mellett döntött. A szerző szerint az illusztráció hozzáad a szöveghez, és azt mondta, “Obata képeiben van egyfajta szürreális naivitás és melankólia, ami jól illik a történethez”.
- Ott Anna zárásként arról kérdezte a szerzőt, hogy saját kutyája elvesztése után hogy érzi magát, mire Beregi azt mondta, egy darabig nem szeretne még kutyát, de egyszer biztosan eljön az ideje.
