Jánossy Lajos felvezetőjében nemcsak a magyar, de a világirodalom egyik kiemelkedő és egyedi alkotásának nevezte a Kitelepítést, melyről a beszélgetés folyt a népes és kíváncsi olvasóközönség előtt. A pályatárs kérdéseire válaszolva Visky András elmondta, hogy meglepetés volt számára a könyv népszerűsége, de nem a piaci siker érdekli, hanem azok a beszélgetések, amiket a könyve generált és generál azóta is. Hozzátette, hogy nagyon sok levelet kap az olvasóktól és igyekszik ezek mindegyikére válaszolni is. A visszajelzésekből pedig az a legfontosabb számára, hogy nagyon sokan érzik úgy, hogy személyesen őket szólítja meg a könyv.
A szerző a regény keletkezéséről is beszélt, elmondta, hogy 17 évig írta, „kiráztam a kisujjamból”, fogalmazott önironikusan. Hozzátette, hogy színházi pályája, darabjai és dramaturgiai tapasztalatai nagy segítséget jelentettek számára, mert megtanították arra, hogy teret kell adnia az olvasónak. Ahhoz, hogy a befogadó átélhesse például a magányt, nem megmagyarázni kell neki, hanem „engedni kell, hogy belelépjen”. De nemcsak a színház, hanem a líra is fontos ihletforrás volt számára, a versolvasást tartja a Kitelepítés legfontosabb előzményének. Úgy gondolja, hogy a
„kortárs vers frissíti fel legradikálisabban a nyelvet”,
és olyan elementáris erővel szólal meg, hogy képes kiragadni a saját nyelvünkből. Az író számára a versek nem szövegként, hanem felolvasott, hangzó anyagként fontosak elsősorban. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a beatköltők verseit például a mai napig édesapja hangján hallja, és felszólította a közönségét, hogy minden nap olvassanak kortárs verseket.
Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját – hét gyermekükkel együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe, majd a Lăteşti lágerbe. Kitelepítés című regényének alapját az otthon és az apa elvesztése, valamint a gyerekkori lágerbeli emlékei adják, melyben biblikus narratíva keveredik az elbeszélő hangján testvérei, valamint az édesanya történeteivel.
Tovább olvasokHegedűs D. Géza első felolvasása után Visky András többek között a képzelet és az emlékezet viszonyáról beszélt, és elmondta, hogy a közvélekedéssel ellentétben „a valóság nem hitelesíti a szöveget, a szöveg hitelesíti a valóságot”. Ennek kapcsán részletesen beszélt arról, milyen problémákba ütközött, amikor a személyes emlékezetén kívül eső tényanyagokban kezdett kutatni, és édesanyja Három kereszt című memoárját is említette, melyből, az emlékezet különös működése folytán, szerinte nagyon fontos részek maradtak ki.
Jánossy ezek után azt firtatta, hogy egy vallásilag ennyire amuzikális korban, hogyan lehet egy ilyen könyvet írni. Olyan könyvet, melynek a mai kultúrában egyáltalán nincs kontextusa. A Kitelepítés egy Biblia-átírás, mondta Visky, így posztmodern szövegirodalom, de közben lineáris történetmesélés is. Az erdélyi író ugyanis elmondása szerint hisz a „nagy történet lehetőségében”, méghozzá azáltal, hogy beleírja magát a történetbe. Amikor Jánossy a regénybeli figurák modelljéről kérdezte, az író elmondta, hogy egytől egyig valóságosak és különösen hosszan foglalkozott Balotă bölcsész alakjával, aki a regényben egy kifejezetten szerethető figura, és akiről Visky felnőttként tudta meg, hogy az egyik legnagyobb besúgó lett a későbbiekben. „Nincs magyarázat arra, hogyan szakad be egy ember lelke” – mondta a férfiról, akire úgy emlékszik, hogy felnőttkori találkozásaikkor
„mindig belepte az arcát egy mélyen gomolygó szomorúság”.
Az ő életét szeretné feldolgozni egy könyvben, melyen már munkálkodik is, és aminek a Gyávaságom története munkacímet adta. Ennek kapcsán elmondta, hogy kb. 1400 oldalas anyag van róla a Securitate archívumában, melyben többek között az olvasható, hogy Visky András azért „veszélyes, mert integratív személyiség”.
A szerzőt Valuska László kérdezte hitről, diktatúráról, száműzetésről, szeretetről és családról. Most a teljes beszélgetést meghallgathatod.
Az író beszélt még arról is, hogy magát, ellentétben például Nádassal vagy Esterházyval nem professzionális, hanem zsigeri írónak tartja, valamint arról, hogy a Kitelepítés szerkesztője, Nagy Boglárka hogyan vette rá finoman, mégis határozottan, hogy írja meg az apa hazatérésének fejezetét is. Ez volt a legnehezebben megírható rész, erről sokáig azt hitte, nem is képes rá, félt attól, hogy ezzel „hollywoodi lesz a befejezés” és termékké válik a könyv, és tartott attól is, hogy lapos lesz, de legjobban „nem a giccstől félt, hanem a hazugságtól.”
