Kamaszkor körül című könyve idén, 34 évvel az eredeti kiadás után jelent meg újra a Kulcslyuk Kiadónál. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy meddig marad aktuális egy nevelési szemléletmód, főleg egy olyan világban, ahol minden rohamléptekben változik, a gyerekneveléshez pedig különösen mindenki ért. Hát, Vekerdy Tamás vagy meghaladta a korát, vagy örökérvényű gondolatai voltak, mert ha ugyan a szituációk, és a mai családokat és benne a fiatalokat érő környezeti ingerek változtak is, amit a szülő-gyerek kapcsolatról és a felnőtté válás lelki folyamatairól ír, azok, úgy gondolom, még mindig érvényesek.
A könyv alapja egy 1981-ben vetített televíziós sorozat, amiben a szakemberek egymással, szülőkkel, és ami kiemelten fontos, kamaszokkal beszélgettek a kamaszokról. A fiatalok először történeteket meséltek magukról, szüleikről, és az őket foglalkoztató kérdésekről, majd el is játszottak néhány olyan jelenetet, ami számukra fontos eseményről szólt. Majd ezekről a jelenetekről indult beszélgetés a nézőkkel, köztük gyerekekkel, szülőkkel, tanárokkal és más szakemberekkel. Az adások - majd később a könyv fejezeteinek - címe négy olyan “vádpont” lett, amit az elmesélt/eljátszott történetek alapján a kamaszok sokszor megkapnak:
- Hazudik
- Lusta
- Szemtelen
- Szerelmes
Ezek azért súlyos címkék, és bárki, aki volt kamasz (ugye), emlékezhet, hogy valamikor, valamilyen formában egyiket-másikat ő is megkapta. Ugyanakkor emlékezhet arra is, hogy ezek nem ilyen egyszerű és kizárólagos kategóriák, hogy jóval több lehet (van) a fiatal fejében, mint hogy arra elég legyen annyit mondani, hogy hazudik, lusta, szemtelen vagy szerelmes. Éppen ezért a fejezetcímekben a szavak kérdőjelet kaptak maguk mögé, kifejezve azt, hogy
nyitottan és elfogadóan forduljunk a serdülőkor zavaros lelki világa felé,
adjuk meg az esélyt, hogy a fiatalok nem csupán haszontalan lustaságok, hanem komolyabb lelki folyamatok is zajlanak bennük, amikkel néha nem is a szülőnek a legnehezebb megbirkózni, hanem nekik maguknak.
Vekerdy Tamás: Magyarországon folyton hazudunk a gyerekeknek - Könyves magazin
Fotós: Valuska Gábor Sokat szerepelt a televízióban, a rádióban, nyilatkozott számtalan lapnak, publikált megszámlálhatatlan könyvet. A nagyközönség elsősorban az aggódó vagy épp érdeklődő szülők leveleire válaszoló pszichológusként ismerte meg, aki szinte egy teljes szülői generációt vezethetett a gyereknevelés rögös útján.
Tehetetlen tehetségek és tehetséges tehetetlenek
A kamaszkor minden lehetséges értelemben a szélsőségek kora. Az identitás kialakulásának egy olyan időszaka, amikor az embert mind kívülről, mind belülről folyamatos, egymásnak ellentmondó ingerek érik, amik között próbál eligazodni, egyensúlyt teremteni, vagy legalább kibírni őket. “A kamasz átérzi hirtelen kibomló szellemi, testi-lelki képességeit, és ugyanakkor átéli azt is, hogy ezeket még nem tudja megvalósítani, nem tudja beleönteni az életbe. Tehetséges és tehetetlen…” Egyszerre akar láthatatlan lenni, beleolvadni a környezetébe és kitűnni abból, egyszerre teszi fel és ijed meg a kérdéstől, hogy normális-e, és örül a gondolatnak, hogy talán nem az, és ő más, mint a többiek. Egyszerre érzi magát a világ urának, bármire képes zseninek, és egy mindenben tehetségtelen, ügyetlen kisgyereknek. Egyszerre akar őszintének lenni, és csak az igazat hallani és mondani, és mindent azonnal elérni, ha kell, még hazugság árán is. “Ezekben a kettős vagy még több ellentétet sűrítő gondolatokban tulajdonképpen igazság fogalmazódik meg. Ahol élet van, ott ellentét van - egymásnak feszülő, feloldhatatlan ellentmondások vannak, melyeket el kell viselni, és újra és újra összhangba kell őket hozni, hogy aztán újra szétbomoljanak, és újabb erőfeszítéssel megint összhangba kerüljenek egymással.”
Élettani lustaság
Kamaszkorban rengeteg olyan változáson megy át az ember, ami nagymértékben megviselheti őt nemcsak lelkileg, de testileg is. “Ennek az életkornak - a kamaszkornak - van egy olyan fajta lustasága, heverészési igénye, pihenésvágya, alvásszükséglete, amelyik élettanilag indokolt, megalapozott”.
Amikor egy nyár alatt 15 centit nőnek a srácok, az szeptemberben az iskolába visszatéréskor persze vicces, de valószínűleg az a nyár cseppet sem volt fájdalommentes a számukra. Amikor a lányok havonta felmentést kérnek tesióráról, az nem feltétlenül azért van, mert nem akarnak mozogni és inkább beszélgetnének a folyosón. Aznap lehet, hogy még az ágyból kikelni és bejutni az iskolába is kihívás volt. Ez csak néhány igen konkrét példa, és a könyv is hoz hasonlókat, ugyanakkor azt is fontos megérteni, hogy vannak esetek, amikor nem ilyen egyértelmű a biológiai ok, a fiatal mégis fáradt, és motiválatlannak, lustának tűnik. Ez nem azt jelenti, hogy valóban az, nagy valószínűséggel áll valami mögötte, csak talán még ő maga sem tudja, hogy mi.
A másik, amivel gyakran összekeverjük a lustaságot, az a merengés.
Az, a gyerekben még meglévő képesség, amire egyébként a felnőttek lassan iparágakat építenek és kisebb vagyonokat költenek, például a mindfulness és a slow mozgalmak égisze alatt. Ők még tudnak látszólag nem csinálni semmit, és itt fontos szó a látszólag. “Ilyenkor olyan dolgot csinál, mint kisgyerekkorában, amikor mesét hallgatott, vagy játszott. Belső képeket készít, s ezekben merül el. Látja maga előtt, hogy mit is beszélgetett a barátjával vagy barátnőjével, hogy hogyan néztek rájuk a fiúk, erre ők mit szóltak, és hogy lehetett volna ő, ha már akkor eszébe jut, ami csak itthon jutott eszébe, hogy… A pszichológiában van egy szó erre a belső képkészítésre, erre a nappali álmodozásra. Ezt úgy hívják, hogy elaboráció. Ez a latin szó feldolgozást jelent. Nagy lelki feszültséget, indulatokat, vágyakat lehet újra és újra feldolgozni, értékes és hasznos munkaenergiát adó módon - így.”
Ilyenkor közel sem arról van szó, hogy a gyerek nem csinál semmit, mert nincs látható jele, hisz még egy könyv vagy telefon sincs a kezében. Épp ellenkezőleg, ilyenkor megpihen, befelé figyel, feldolgoz és tulajdonképpen gyógyítja magát.
Vitatkozom, tehát vagyok
A kamaszokra sokszor mondják, hogy csak a vita kedvéért vitatkozik, és hogy tiszteletlen, szemtelen és cinikus a felnőttekkel szemben. Valójában itt is többről van szó, mint egyszerű dackorszakról vagy lázadásról. A kamasz az értékekért és a véleményekért vitatkozik, oly módon keresi a sajátjait, hogy a másokét teszi próbára. “Azért kételkedik és azért vitatkozik, mert saját hitét keresi. [...] Ki akarja próbálni az érveket - ki akarja próbálni a hiteket -, ki akarja próbálni az embereket. Így érik meg majd önálló gondolkodásra.”
Vekerdy azt is hangsúlyozza, hogy az erőteljes testi változások mellett robbanásszerű szellemi érés is jellemzi ezt a korszakot. “A kamasz egyszer csak hihetetlenül élesen kezdi látni önmagát és környezetét.” Észreveszi a körülötte élő felnőttek tulajdonságait [...]. Ugyanakkor: őszinte. És tetszeleg ebben az őszinteségben. Megmondja, amit lát, szüleiről, tanárairól, és néha nem is csak egyszerűen élesen látja a környezetében élő embereket, hanem szinte karikatúraszerűen.”
Ez az éleslátás párosul az érték- és értelemkereséssel, így pedig máris megkapjuk a vitákat, megkérdőjelezéseket, és a talán néha helytelenül értelmezett szemtelenséget.
Az 5. fejezet
A könyv tartalmaz egy ötödik fejezetet, ami bizonyos értelemben az első négy “vádpontot” is magába foglalja, ugyanakkor sokkal inkább a kamasz szemszögéből teszi fel a kérdést: Ki vagyok én?
Az erre az életkorra jellemző felfokozott megismerés-igény talán mondhatjuk, hogy az önismeretben csúcsosodik ki. Ebbe futnak bele a kapcsolatok, akár szerelmi, akár baráti, ebbe fut bele az “állandó” vitatkozás és értékkeresés, ebbe fut bele a lustaságnak tűnő befelé figyelés, és ebbe fut bele a határkijelölés gyanánt használt hazugság is.
A könyv, és általában is a szerző igyekszik felhívni a szülők figyelmét arra, hogy hol van az ő felelősségük a gyermekük fejlődésében, és rávilágítani arra, hogy az éremnek mindig (minimum) két oldala van.
Szándékosan írtam fejlődést a nevelés helyett. Ugyanis Vekerdy szerint “a kamaszt csak kamaszkora előtt lehet és kell nevelni. Kamaszkorú gyerekeinkkel szemben mi, felnőttek, azt hiszem, már csak úgy viselkedhetünk, mint a jó tréner. A jó tréner, aki elengedi a sportolót, hogy most már egyedül ugorjon, egyedül lengjen, de azért még ott áll mögötte, mellette, és mielőtt lezuhanna, mielőtt karját törné, bokáját ficamítaná, el tudja kapni egy mozdulattal.”
Ugyanakkor nem gondolom, hogy kifejezetten a szülőknek és a felnőtteknek szól ez a könyv, sőt. Fontosnak tartom, hogy maguk a kamaszok is olvassák, vagy olvassanak hasonlót. Hiszen róluk szól, velük történik, és így az ő kérdéseikre is válaszolhat. A szülő-gyerek párbeszéd is tisztább, kiegyensúlyozottabb lehet, ha mindkét fél olvas “szakirodalmi hátteret”. A kamaszkorral nehéz mit kezdeni, olyankor is, amikor benne van az ember, és olyankor is, amikor bizonyos mellékszereplőként, szülőként, tanárként kíséri azt. De szerencsére van nekünk egy Vekerdy Tamásunk, akinek a könyvei ilyenkor segíthetnek minket.
