Anyja férje nevét vette fel, bár a férfi nem adoptálta
Zsidó szőrmekereskedő családba született Susan Rosenblatt néven. Apját, akit Kínában folytatott üzletei miatt szinte alig látott, ötévesen vesztette el. Ezután ideges természetű, alkoholproblémákkal küszködő anyja nevelte, ráadásul nővérének asztmája miatt gyakran költöztek, előbb a melegebb éghajlatú Miamiban, azután az Arizona állambeli Tucsonban, végül Los Angelesben telepedtek le. Tizenkét éves volt, amikor anyja feleségül ment egy Nathan Sontag nevű katonatiszthez, akinek nevét felvette ugyan, de az nem adoptálta.
Boldogtalan tinédzserként Thomas Mannt kérdezgette
A boldogtalan gyermekkorban egyetlen vigasza az olvasás volt, tinédzserként felkereste a Los Angelesben élő Thomas Mannt is, akit A varázshegy című regényéről faggatott. Az erős akaratú, briliáns eszű lány 15 évesen fejezte be a középiskolát, ezután a Berkeley Egyetemen járt egy szemesztert, utána a Chicagói Egyetemen többek között irodalomtudományt és teológiát hallgatott. 17 éves korában házasságot kötött tanárával, a szociológus Philip Rieffel.
Sontag késve érkezett a professzor Kafka-előadására, tíz nap múlva férj és feleség voltak
- a házasságuk nyolc évig tartott. Egy fiuk született, David, később ő szerkesztette anyja könyveit.
Társszerzője lehetett a férje híres könyvének, aztán jött a válás
Azt korábban is lehetett tudni, hogy Sontag aktívan részt vett Philip Rieff híres műve, a Freud munkásságát vizsgáló Freud: The Mind of the Moralist című kötet összeállításában. 2019-ben Benjamin Moser életrajzíró a kutatásaira alapozva azt állította, hogy Sontag a kötet szerzője is volt. A szerzőségről Moser szerint a válási megállapodás keretében mondott le, cserébe nála maradhatott a közös gyerekük, és nem kellett attól rettegnie, hogy Rieff elpereli tőle a fiukat. Erről itt írtunk bővebben:
Párizsban talált önmagára
Már diplomával a zsebében a Harvard Egyetemen filozófiát hallgatott, itt Paul Tillich lett a mentora. 1957-ben egyéves oxfordi ösztöndíjat nyert, de gyűlölte a várost, mert szexistának tartotta, ezért inkább a párizsi Sorbonne-ra iratkozott át. Itt ismerkedett meg Robert B. Silversszel, aki később a New York Review of Books hasábjain korlátlan publikálási lehetőséget biztosított számára, s elmerült a francia filmművészet, filozófia és irodalom tanulmányozásában. Amerikába visszatérve elvált férjétől, s fiát magához véve a Commentary szerkesztőjeként kezdett dolgozni.
Ő fogalmazta meg a “szellemi rágógumizás” elvét
Első regénye 1963-ban jelent meg A jótevő címmel. Az 1964-es Jegyzetek a Campről című munkájában megfogalmazta a „szellemi rágógumizás” máig érvényes elvét, mely szerint a tömegkultúra szent ereklyéi
„olyan csúfak, hogy már szinte szépek”.
1966-ban jelent meg Az értelmezés ellen című tanulmánya, amelyben azt állította, hogy a művek kritikai vizsgálata tönkreteszi az alkotás varázsát.
Kritizálta az USA vietnami politikáját, Beckettet rendezett a háborús Szarajevóban
Folyamatosan aktív volt politikailag. 1968-ban Hanoiba utazott, ekkori írásaiban hevesen kritizálta az Egyesült Államok vietnámi politikáját.
Mikor 1989-ben Ruhollah Khomeini iráni ajatollah fatvát bocsátott ki Salman Rushdie-ra A sátáni versek miatt, Sontag volt a PEN American Center elnöke. Az, hogy akkor Sontag kompromisszumok nélkül kiállt Rushdie-ért, megalapozta, hogy az amerikai szerzők felsorakozzanak a brit író mellett.
Szarajevó ostroma idején nagy figyelmet kapott, amikor a háborús városban rendezte meg Samuel Beckett Godot-ra várva című darabját. Mivel a bosnyák fővárosban nem volt áram, gyertyákkal megvilágított színházban adták elő. A helyiek szemében ezzel a gesztusával szimbólummá vált, később teret neveztek el róla a városban:
Feminista ikon lett
Sontag rövid idő alatt a New York-i értelmiségi közélet egyik legérdekesebb egyénisége, feminista ikon lett. Szerelmi élete is társasági téma volt, mert soha nem titkolta biszexualitását, bevallása szerint kilencszer volt szerelmes, ebből ötször nőbe, egy évtizeden át fűzte romantikus kapcsolat a fotós Annie Leibovitz-hoz.
Szavak nélkül beszélt a fényképezésről
Az 1970-es évek elején kezdett fényképezéssel foglalkozni. Esszésorozatban elemezte, vajon betöltik-e a képek rendeltetésüket, tényleg az igazságot, a valóság egy szeletét ábrázolják-e? Az 1977-ben megjelent A fényképezésről című esszékötetének érdekessége, hogy illusztrációk nélkül, mégis izgalmasan tárgyalja ezt az alapjaiban látványon alapuló témakört. Rendezett filmet is, a Kannibál duett és Az ígéret földjei című írásait vitte szalagra. A betegség mint metafora című könyvében a betegség "nyelvét" tanulmányozta saját áttétes mellrákjának árnyékában. Az írónőt a 80-as évektől élénken foglalkoztatta az AIDS terjedésének veszélye, erről született Az AIDS és metaforái című kötete.
Szellemesen írt, és stílusosan tudta elmondani, ha valamiről változott a véleménye
Sontag 17 könyve között vannak regények, novellák, színművek, irodalomelméleti írások, de igazi nemzetközi ismertséget a társadalmi előítéletekről, illetve a tömegkultúra jelenségeiről írt, gyakran provokatív esszéivel szerezte.
Ha önmagáról írt, mindig zárkózott volt, életéről csak bizonyos távolságtartással vallott.
Még bírálóit is elkápráztatta szellemességével, ha valamiről megváltoztatta a véleményét, azt is stílusosan és meggyőződéssel tette.
Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el. 1999-ben megkapta a francia Művészeti és Irodalmi Rend parancsnoka kitüntetést, 2000-ben az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. 2001-ben a Jeruzsálem-díjat, 2003-ban a frankfurti könyvvásáron a német könyvszakma békedíját vehette át, s ugyanebben az évben kapta meg az Asztúria Hercege-díjat.
New Yorkban halt meg, Párizsban temették el
Susan Sontag 2004. december 28-án, 71 évesen halt meg leukémiában, New Yorkban. Hamvai a párizsi Montparnasse-i temetőben nyugszanak. Magyarországon legismertebb művei a Vulkán szerelmese és az Amerikában című regények, illetve A betegség mint metafora és A Szaturnusz jegyében című esszégyűjtemények.
(MTVA Sajtóarchívum, Könyves Magazin, New York Times, Vanity Fair)
