Ahány regény, annyi nézőpont, szereplő, világnézet, Schein szerint azonban minden műben találunk legalább egy közös nevezőt. Az elbeszélő csakis a saját szemüvegén keresztül látja a világot, és
az igazán nagy művekben az elbeszélő tudata és nézőpontja ellentétes az olvasó tudásával és nézőpontjával.
Ezáltal kérdéseket vet fel és elgondolkodtat.
Schein Kertész és Nádas regényein keresztül magyarázta el, min és hogyan gondolkodik az író, mielőtt nekilát a munkának. Hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt különbséget kell tennünk az elbeszélő tudata és nézőpontja között. Honnan tudja az író, hogy mi a legjobb elbeszélői szempont? A Sorstalanságban összemosódik a kettő, Köves Gyuri tudatát egy gyermeki nézőponton keresztül ismerjük meg. A főszereplő felnőtt fejjel meséli el, hogy min ment keresztül tizenöt évesen. A regény 1975-ös megjelenésének idején, a társadalomban már többféle és markáns véleménny élt a holokausztról. Az olvasó tisztában van vele, hogy mi történt a haláltáborokban, és mivel sokan érintettek, erős érzelmi kötődés fűzi őket a szöveghez.
Köves Gyuri nézőpontjához azért nehéz kapcsolódni, hiszen a tizenöt éves fiú nem tudja, hova érkezett és milyen borzalmak várnak rá.
“Legelőször még csak amúgy, mondhatnám, vendégként éreztem magam a rabságban” - áll a regényben, Kertész a barakkról pedig így ír: “Szemlátomást ez lesz az otthonunk.” Vendégség, otthon, a holokausztot sok szóval illethetjük, ám ez a kettő egész biztosan nem lenne köztük. Ezek egy olyan kamaszfiú szavai, akinek fogalma sincs róla, hova érkezett. Az olvasóval ellentétben nincs előzetes tudása.
Mindannyian fel tudunk idézni olyan emléket, amikor az iskolában arra kérte az osztályt a tanár, hogy maradjon síri csendben. Természetesen valaki mindig megszólalt, aki miatt végül az osztály nem mehetett ki az udvarra játszani. Ő a bűnbak. Schein szerint ezzel arra készítik fel a gyerekeket, hogy elfogadják a hatalom által rájuk erőltetett helyzeteket, ezért fogadja el Köves Gyuri is azt, ami a táborban történik vele. “Ha Kertész olyan szempontot választott volna, aki fentről néz le az egészre, nem lenne ennyire sikeres a regény” - mondta Schein, majd azzal folytatta, hogy Nádas a Párhuzamos történetekben abból indul ki, hogy nem létezik egyféle igazság. A regényben több szempont és tudat bontakozik ki, amelyek végül nem keresztezik egymást, és a szereplők nem találnak közös nevezőt. Ágost és Gyöngyvér tudata egymás szöges ellentéte. Köves Gyurihoz hasonlóan, Ágost is olyan emléket próbál megértetni Gyöngyvérrel, amit gyerekként élt át. Tízévesen nem értette, hogy a szülei miért küldték egy normandiai intézetbe, a felnőtt énje pedig csak a gyerekkori én élményeit mesélheti el, amit Gyöngyvér az ő felnőtt tudatával nem ért meg.
Schein végül feltette a kérdést, amire talán nincs egyetlen egyetemes válasz: hogyan lehet regényt írni? Az írók évszázadokon keresztül abból indultak ki, hogy minden regény alapvető és legfontosabb tulajdonsága az, hogy van eleje és vége. Nádas a Párhuzamos történetekben lerombolta ezt az elgondolást, Schein szerint ugyanis a szerző újragondolta a könyv fogalmát.
Nádas nem ad teljes tudást, csak alternatívákat mutat, amivel Kertészhez hasonlóan elbizonytalanítja az olvasót.
Schein Gábor Ó, rinocérosz című kötete tavaly a hét könyve volt nálunk, Kávészünet című videósorozatunkban pedig Ott Anna beszélgetett a szerzővel.
Borítóképünkön: Nádas Péter (Fotó: Valuska Gábor)
