Női írók és főhősök, akiknek ott lenne a helyük a kötelezők közt (1. rész)

Női írók és főhősök, akiknek ott lenne a helyük a kötelezők közt (1. rész)

Ha egy gyerek ma Magyarországon a kötelező olvasmányokon nő fel, akkor szinte csak olyan könyvet fog a kezébe venni, amelyeknek a szerzői férfiak, és amelyekben a főszereplők is fiúk. De milyen női szerepmintákat láthatnak ma a lányok, ha a kötelezőkben alig találkoznak nőkkel? Milyen reményekkel, lehetőségekkel indulhat el az írói pályán később egy nő, ha azt tanulja meg az iskolában, hogy az írók alatt csak férfiakat értünk és az irodalomban az ágensek csak fiúk lehetnek? Ezekről a kérdésekről pár hete Bán Zsófiával beszélgettünk, aki éppen erről a Hézagról mesélt, illetve arról, miért káros a minta, az előkép hiánya, és miért lenne szükség rendszerszintű változtatásra. Mivel szeptemberben a kötelező olvasmányokkal foglalkozunk, most olyan történeteket szeretnénk ajánlani, amelyeknek a szerzői és/vagy főszereplői lányok, és amelyeknek a kötelezők közt lenne a helye. Elsőként az általános iskolások számára gyűjtöttünk össze könyveket.

Forgách Kinga | 2020. szeptember 29. |

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Astrid Lindgren
Harisnyás Pippi
Ford.: Tótfalusi István, Móra, 2020, 118 oldal
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Harisnyás Pippi, minden idők legnépszerűbb lázadója éppen az idén ünnepelte 75. születésnapját. Az évforduló arra is alkalmat adhat, hogy újra a gyerekek kezébe adjuk Astrid Lindgren fantáziadús történetét, amelyet annak idején sokan még a Pöttyös könyvek sorozatban ismerhettek meg. A gyerekirodalom egyik legvagányabbja, Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra generációknak szolgált példaképül, és az egyik első az olyan lány főhős volt, aki magabiztos, okos és mindig tele van jobbnál jobb ötletekkel. Pippi születésének évfordulóján ezt írtuk: „Messze megelőzte korát, és már akkor fittyet hányt a társadalmi elvárásokra, amikor a lázadó lányok toposza még sehol sem volt a mainstream gyerekirodalomban. Egy önazonos, a saját képességeiben okkal bízó gyerek, aki unalmas iskolai magolás helyett a világ legjobb kalandjaiba ugrik fejest.” 

Frances Hodgson Burnett: A titkos kert

Frances Hodgson Burnett
A titkos kert
Ford.: Kopácsy Margit, Manó Könyvek, 2020, 320 oldal
F. H. Burnett: A titkos kert

Frances Hodgson Burnett kultregénye, A titkos kert 1911-ben jelent meg és azóta generációk nőttek fel rajta. A híres gyerekkönyv kalandos, fordulatos, és megvannak benne azok az elemek, amelyektől egy történet mostanában is sikeres, például a titkok és a varázslatosság. Szóval, ha az a cél, hogy a gyerekekkel megismertessük az olvasás varázsát, ez a történet különösen alkalmas rá. A történet két elhanyagolt, magányos gyerekről szól, akik együtt fedezik fel, hogy mit jelentenek a valódi csodák. Burnett igazi úttörőnek számított, amikor Mary Lennox személyében olyan lány főhőst álmodott meg, aki bátor, akaratos és nem fél szembemenni a felnőttek utasításaival, ha tudja, hogy igaza van. A könyvből az idén film is készült.

Roald Dahl: Matilda

Roald Dahl
Matilda
Ford.: Totth Benedek, Kolibri, 2016, 296 oldal
Roald Dahl: Matilda

Roald Dahl Matildája szintén nagyon inspiráló főszereplő, tipikusan az a karakter, aki sokak számára különcnek tűnhet, de valójában sokkal inkább különleges. A szülei nem igazán tudnak rajta kiigazodni, főleg azt nem értik, hogy mit szeret annyira a könyvekben és a tanulásban. Az iskolában sem egyszerű az élete, sokszor magányosnak érzi magát, az igazgatót pedig igazi szörnyetegnek tartja. Közben azonban olyan képességek birtokában van, mint senki más. A Matilda Roald Dahl egyik leghíresebb könyve, amelyből világszerte 17 millió példányt adtak el. A könyv címszereplője az elmúlt években igazi szépirodalmi ikon lett, az okos, talpraesett gyerek, aki nemcsak a maga igazáért állt ki, de darabokra törte az összes klisét azzal kapcsolatban, hogyan is kellene ábrázolni a lányszereplőket az ifjúsági és gyerekirodalomban.

Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami

Janikovszky Éva
Velem mindig történik valami
Móra, 2015, 32 oldal
Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami

„Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszéni akar velem, hanem mindjárt beszél…” Janikovszky Éva könyvei is megérdemelnék, hogy többet foglalkozzunk velük az iskolában, mert nemcsak humorosak, hanem tele vannak olyan problémákkal, amiket minden gyerek (és szülő) jól ismer. A Velem mindig történik valami a szerző egyik legviccesebb könyve, ami ráadásul szuperül tematizálja, hogy mi is történik, amikor egy gyerek iskolás lesz.

Fehér Klára: Mi, szemüvegesek

Fehér Klára
Mi, szemüvegesek
Ciceró, 2006, 234 oldal
Fehér Klára: Mi, szemüvegesek - Hetedhét tengeren

Az iskolás életnek vannak nehézségei, az egyik például kirekesztés és a bullying. Egy osztályközösségbe beilleszkedni nem mindig könnyű, apró dolgok – például egy szemüveg – is elég lehet ahhoz, hogy egy gyereket kiközösítsenek az osztálytársai. Erről szól Fehér Klára regénye, a Mi, szemüvegesek, amelynek főszereplője Kerekes Évi, a mintatanuló, aki a legalacsonyabb az osztályban és így a csúfolódások céltáblája. A mindennapokkal való megküzdésben a képzeletbeli barátai segítenek neki, Világoskék Testvér, Fagylaltos és Oroszlán. Egy nap új osztálytárs érkezik az iskolába, Szabó Zsuzsi, aki hatalmas szemüveget visel, és emiatt rögtön a gúnyolódások céltáblája lesz. Évi hamarosan döntési helyzetbe kényszerül, hogy beáll-e ő is azok közé, akik másokat bántanak. A Mi, szemüvegesek elfogadásra és befogadásra tanít, és minderről lány főszereplők szemüvegén keresztül mesél.

P. L. Travers: A csudálatos Mary

P. L. Travers
A csudálatos Mary
Ford.: Benedek Marcell, Ciceró, 2010, 160 oldal
Pamela Lyndon Travers: A csudálatos Mary

Mary Poppinst talán senkinek nem kell bemutatni, az egyik legvarázslatosabb, mégis leggyakorlatiasabb női karakter az ifjúsági irodalomban. Nála lenyűgözőbb dadája nem is lehetne senkinek: tud repülni, beszél az állatok nyelvén és káprázatos tudás birtokában van, ugyanakkor szigorú és következetes is. A csudálatos Mary története 1934-ben jelent meg, és már akkor óriási sikere volt, így több folytatást is kapott. A könyvből több film, színdarab és hangoskönyv is készült.

Gergely Márta: Szöszi

Gergely Márta
Szöszi
Könyvmolyképző, 2006, 240 oldal
Gergely Márta: Szöszi

Gergely Márta 1958-ban megjelent könyvének főhőse a tizennégy éves Varga Elvira, azaz Szöszi. A kiskamasz lánynak sok mindennel meg kell küzdenie, főleg a családi helyzete zűrös, de ennek persze más területeken is megvannak a következményei. Az iskolában rosszul teljesít, semmihez sincs kedve, gyakran durcás és dacos, ami nem is csoda, mert sok igazságtalanságnak esik áldozatul. Senki sem figyel rá igazán a felnőttek közül, bár ő csak arra vágyna, hogy végre szeresse valaki. Miközben Szöszi önmagával és a környezetével küszködik, kitör az 1956-os forradalom. Gergely Márta könyve visszavisz az 50-es évekbe, megmutatja, milyen lehetett akkor gyereknek lenni, és közben mesél a kamaszkorról, a barátságról, a szerelemről és a felnőtté válásról is.

Kertész Erzsébet: Gyönyörű nyár

Kertész Erzsébet
Gyönyörű nyár
Móra, 2006, 172 oldal
Kertész Erzsébet: Gyönyörű nyár

A Gyönyőrű lány egy fantasztikus ifjúsági regény, amelyben hatodikos lányok hosszú vakációjának történetét ismerhetjük meg. A Rozgonyi Cicelle Leánygimnázium diákjai két hónapra elutaznak a Mátrába egy nyári táborba, ahol szép szövetség születik közöttük, annak ellenére, hogy korábban sokkal inkább a féltékenység és a rivalizálás határozta meg a közös mindennapjaikat. Kertész Erzsébet 1934-ben megjelent könyve nagyon kedves és aranyos, és egy olyan internet előtti világba röpítheti vissza a mai gyerekeket, amit ők ma már másképp nem tudnak megismerni, csak könyvekből.

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál

Lucy Maud Montgomery
Anne otthonra talál
Ford.: Szűr-Szabó Katalin, Könyvmolyképző, 2011, 330 oldal
Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál

Lucy Maud Montgomery klasszikusának főhőse a hatalmas képzelőerővel megáldott árva kislány, Anne (szigorúan e-vel!).  Az Anne otthonra talál főhőse egy olyan eszes, szókimondó és tehetséges személyiség, akit csak csodálni lehet. Anne-t egy nap elhozzák az árvaházból, mondván, hogy egy család örökbe fogja fogadni őt. Amikor azonban megérkezik Avonlea-be, kiderül, hogy tévedés történt: Matthew és Marilla egy fiút szeretett volna. Anne összeomlik a csalódástól, ugyanakkor mindent elkövet, hogy rábeszélje a testvérpárt, fogadják be őt. A vöröshajú lány annyira szeretnivaló és annyira eredeti egyéniség, hogy végül lehetetlen visszaküldeni őt, a kalandok azonban csak ezután kezdődnek. L. M. Montgomery regénysorozata messze megelőzte a korát, ha meg szeretnénk tudni, milyen a századfordulón lánynak lenni, majd nővé válni, Anne inspiráló történeténél alig találni jobbat. A könyvből több szuper adaptáció készült, nemrég a Netflix készített belőle sorozatot.

Marjane Satrapi: Persepolis

Marjane Satrapi
Persepolis
Ford.: Rády Krisztina, Libri, 2019, 352 oldal
Marjane Satrapi: Persepolis

Az utóbbi idők egyik legsikerebb képregénye a Persepolis, amelynek a teljes kiadása tavaly jelent meg a Libri gondozásában. Marjane Satrapi kultikus története a tízéves Mardzsi szemszögéből meséli el, mit él át, amikor a nőket kendőviselésre kötelezik, bezárják a kétnyelvű „világi iskolákat", majd Irak ledobja az első bombát Teheránra. A szabadelvű családban nevelkedő kislány próféta akar lenni, tüntetésekre jár, és hősnek tekinti börtönviselt bácsikáját. A szülők látják, hogy ebben a nyomasztó légkörben az ő szabad szellemű lányuk nem tud kiteljesedni, ezért Ausztriába küldik tanulni, ott azonban beilleszkedési nehézségei támadnak, így végül visszatér Iránba. Bár a Persepolis nehéz témákat boncolgat, ezeket nagyon találóan, sokszor humorral meséli el. Satrapi saját gyerekkorából táplálkozó története ráadásul sok szempontból nagyon tanulságos. 2007-ben elkészült a filmváltozata is, ami még abban az évben elnyerte a zsűri különdíját Cannes-ban.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Tíz kortárs alternatíva a kötelező olvasmányokra

Gimnazista koromban nagy hatással volt rám, hogy az irodalomórán gyakran olvastunk a kötelezőkhöz kapcsolódó kortárs szövegeket, parafrázisokat. A módszert követve ebben az összeállításban tíz olyan mai könyvet ajánlok, ami felkeltheti az érdeklődést a kötelezők iránt, vagy csak egyszerűen jó kiegészítő olvasmány. 

...
Nagy

A kötelező olvasmány jó, csak ne rontsák el

Elindult a tanév, visszatérnek a kötelező olvasmányok. A tudás átadása vagy az olvasás megszerettetése a cél? Az biztos, hogy az olvasóvá válás, az irodalomhoz való viszonyunk az érettségiig eldől. Mi a viszonyunk a kötelezőkhöz? 

...
Nagy

Bán Zsófia: A nyelv sohasem ártatlan, mindig hordozza a kultúrát, amelyben működik

Bán Zsófia az Élet és irodalomban közölt esszét a nők és az irodalom viszonyáról, strukturális problémákról, illetve arról a Hézagról, ahol a nők megjelenhetnek. Az interjúban közoktatásról, olvasói szocializációról, nemzetközi trendekről kérdeztük az írót.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

Polc

A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról

...

Kemény Lili harcai: az önéletírás mint felszámolás és teremtés

...

Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt

...

Jon Fosse a banalitáson át talál utat a természetfelettihez

...
Olvass!
...
Beleolvasó

Az Emberszemlélet humanista filozófiába öltöztetett kézikönyv a fenntarthatóságról

Gazsi Zoltán első könyve életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv cégvezetésről, fenntarthatóságról, a hétköznapok vidámságáról és a nehéz élethelyzetek túléléséről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A PTSD-s detektív egy megfojtott nő ügyét próbálja felderíteni ebben a mágikus krimiben

Kocsis Gergely A varjúszellem című regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Kovács ikrek regényében az élők gürcölnek, a holtak mulatnak – Olvass bele!

Tovább vinni az évtizedek óta épített családi gazdaságot, vagy meglépni előle? Többek közt erről szól a Kovács ikrek különleges humorú, mágikus realista családregénye. Olvass bele a Lesz majd minden című könyvbe!

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Tarolt az apa a TikTokon, aki telefon helyett könyvet adott a gyereke kezébe

A pár másodperces videó egy elmerülten olvasó fiúról rövid idő alatt a TikTok kedvencévé vált.

...
Gyerekirodalom

Hogyan lehet elmagyarázni egy gyereknek, hogy mi a háború?

Az ukrán házaspár, Romana Romanisin és Andrij Lesziv képeskönyve érzékenyen, de bátran mesél nehéz, mégis fontos témáról gyerekeknek, arról, hogy mit jelent, ha valahol háború van.

...
Gyerekirodalom

Mi lesz, ha kevered Tolkient a magyar népmesékkel?

A Tolkien-féle fantasy és a népmesék hangulata keveredik Magyar Katalin különleges könyvében, a Jeripuszban, melyben a gonosz legyőzése a cél.