Csók, Drága! - Maradj otthon #25

Csók, Drága! - Maradj otthon #25

Életem első moziélménye a Mary Poppins volt. 4-5 éves lehettem, emlékszem, fent ültünk a keszthelyi mozi karzatán, a vajszínű kis télikabátomban voltam, a moziból kilépve hideg köd fogadott, én pedig hazáig sírtam és zokogtam. Teljesen felzaklatott a film vége, és hiába mondták, hogy ez happy end, totál magam alá kerültem attól, hogy Mary Poppins elment. Nem értettem, miért dönt valaki így, ha egyszer jó neki ott, ahol van? A leginkább az bántott, hogy még csak el sem köszönt: kinyitotta ernyőjét, váltott pár szót a papagáj-nyéllel, kilépett a szélbe és már repült is. Idővel persze megértettem Mary Poppins működésének logikáját (illetve a könyveket is elolvasva kiderült, visszatér még azért párszor a Cseresznyefa utcába), mégis, bárhányszor újranézem a filmet, a végén sokkal inkább az foglalkoztat, hogy teszik túl magukat a Banks gyerekek a csalódáson, hogy Mary nincs és nem is lesz már velük.

Szeder Kata | 2020. április 14. |

Bruno Bettelheim gyermekpszichológus-író A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyvében elég érzékletesen kifejti, milyen érzelmi hullámvasút veszi kezdetét egy “elhagyott” gyerek lelkében: a kezdeti sokk után, hogy nélküle mentek el, először még az izgatottság dominál, a gondolat, hogy milyen boldog lesz, ha visszatérnek hozzá, és a tervezgetés, hogy mi mindennel szerezzen majd örömöt a másiknak. Ha viszont nem történik semmi, akkor a várakozást felváltja a düh, ami egészen odáig fajul, hogy nekikezd egy bosszúhadjárat startégiájának megtervezéséhez. Jobb esetben itt végre betoppan a várva várt. De mi lesz, ha nem tér vissza soha? 

Erről is szól  F. Várkonyi Zsuzsától a Férfiidők lányregénye. Többször lamentálunk már itt róla mi is, hogy a járvány, mint egy szűrő, teljesen új tónust és hangsúlyt ad mindennek - egyszeriben mást üzennek a jól ismert dalok, könyvek, filmek, és átértelmeződnek a hétköznapok egyszerű gesztusai, rituáléi is. Pár hete, mikor belekezdtem Aldó és Klára történetébe, még nem így olvastam, de visszagondolva rá, már ezen a szűrőn át látom. Nem csak a túlélésről, a bizonytalanság szülte örlődésről, a valakihez tartozás fontosságáról szól, hanem arról is, mennyire nehéz elfogadni, ha valaki végleg elmegy. Megemészteni, hogy elhangzott már az utolsó szó, nincs több találkozás, érintés, beszélgetés... és mindezt úgy, hogy akkor és ott nem tudtuk, többé nem lesz ilyen alkalom.  Úgy elengedni valakit, hogy elköszönni tőle már nélküle kell. Ezek mind benne voltak a könyvben elsőre is, én váltottam csak fókuszt és lettem erre érzékenyebb.

F. Várkonyi Zsuzsa
Férfiidők lányregénye
Libri Könyvkiadó, 2020

Gyerekként talán a köszönés az első, amit megtanítanak nekünk a társas érintkezés szabályai közül. Az üdvözlés lényege az időzítés, illetve, hogy alkalomhoz illő, jól artikulált, szép és hangos legyen - itt most nem csak a szándék a fontos, hanem az is, hogy akinek szánjuk, értse, meghallja, fogadja és viszonozza. Kiskoromban, ha olyan jött szembe velünk az utcán, akinek köszönni illett, Apukám mindig megszorította picit kezem, hogy időben fel tudjak készülni fogadására. Aztán ha leállt beszélgetni, ugyanígy szorongattam kezét én is, hogy menjünk már, köszönjön végre el. Azóta megtanultam, hogy illendően búcsút mondani mindig sokkal macerásabb és sokszor, bármennyire is szeretnénk is, nincs rá lehetőség. Ezt most világszerte százezrek élik át.

Az elmúlt pár hétben minden napom azzal kezdődött, hogy megnéztem a járvány hivatalos oldalának adatait: számok, számok, számok és különféle betegségek listája - magas vérnyomás, érszűkület, veseelégtelenség, szívritmuszavar, illetve “adat feltöltés alatt”... mintha ezzel meg lehetne indokolni mindazt, ami történt. Navid Nuurnak, az iráni származású kortárs képzőművésznek van egy olyan grafika-sorozata, aminek darabjai messziről csak színes, bekeretezett lapoknak tűnnek. Közelebb lépve viszont látszik, hogy mindegyiket egyenként, ceruzával satírozta ki nagy műgonddal, a keretek tetejére rá is erősítette a színezéshez használt ceruzát. A képek közepén ugyanaz a felirat áll: Please free also this color from Pantone prison (Kérlek szabadítsd ki ezt a színt is a Pantone-börtönből).

 

A sorozat 2013-ban készült, nagyjából ekkor találkoztam vele én is. Akkor már nagyon régóta szerettem volna egy Pantone-palettát, mert mindig is gyönyörűséggel töltött el, hogy ennyiféle szín és árnyalat létezhet, és ez kézzelfoghatóan mind megtalálható egy legyező alakúra nyitható könyvben. Csak a képeket nézve jöttem rá, hiába a Pantone-tarkaság, ha közben a színek elveszítik személyiségüket, nincs kukoricasárga, eperszín, Tiziano-vörös, smaragdzöld vagy van Gogh-féle kobaltkék, csak egyszerű sorszámok: 7549 C, 19-4052 és 17-5641 TCX. 

“...Szivünk, mig vágyat érlel, / nem kartoték-adat.”

- József Attila verssora jutott róla eszembe, ahogy a mostani statisztikákról is. Esterházy Péter írta a Hahn-Hahn grófnő pillantásában, hogy "Nekem minden családtörténet.". Szeretem így nézni a világot én is: egy házban nem csak az épületet, egy kiszuperált fotelben nem csak az ócska bútort, egy régi fényképben nem csak a múlt időt látni. Érthetőbb és szerethetőbb is lesz így minden, de egyben szomorúbb is, ha úgy adódik - mint ahogy adódott most is. Mert a sokasodó számok mögött nem csak egy ember van, hanem családok, barátok, ismerősök, munkatársak - viszonyok, érzelmek, rengeteg ki nem mondott és már sosem hallható szó, mondat, kérdés, bocsánatkérés, vallomás, köszöntés. Legyen bármennyire is az élet velejárója a gyász, a halál, nehéz elfogadni, hogy milyen könnyen lesz a jelen időből múlt. Sokszor csak egy telefon, és máris változik az igeragozás.

Anyukám, azon kívül, hogy hihetetlen közösségszervező, rengeteg mondással, házi és univerzális bölcsességgel vértez fel minket folyamatosan. Ezek között vannak klasszikus igazságok - “a kevesebb néha több” vagy “lassan járj, tovább érsz” -, praktikus tanácsok, mint “csak minőségit és soha ne keverd”, illetve olyan irányelvek, attitűdök, amik akarva-akaratlan is beépültek személyiségünkbe. Ilyen a “bármi van, megoldjuk” és “az élet túl rövid ahhoz, hogy haragudjunk egymásra”. Sokszor gondolok most erre, és arra is, hogy ha már az egész ország elsajátította a helyes kézmosás mikéntjét, itt az ideje a következő leckének, és megtanulni rendesen meg- és elköszönni. Nemcsak azért, mert járvány van, hanem azért is, mert hosszú távon ugyanolyan fontos ez is, mint a személyes higiénia ápolása. Minden egyes találkozást, kapcsolatot kerek egészként kezelni: üdvözölni egymást, a fontos és kevésbé fontos dolgokat is átbeszélni, kimondani, hogy aztán hiányérzet és tüskék nélkül  lehessen elbúcsúzni. Mert szépen elköszönni nem csupán illem kérdése, hanem a továbblépés egyik alapfeltétele.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Esterházy Pétert soha nem korlátozta a család

Hogyan élték meg az Esterházy-gyerekek az apai hírnév súlyát, mi a titkos beceneve Esterházy Marcellnek és mikor szerzett tudomást a család a Javított kiadásról? Felidézzük a Margó Rokonok-estjét.

...
Nagy

Versterápia: „Kopár szobám – kopárabb négy fala”

A versek csökkentik a szorongást és a stresszt, éppen ezért költészeti „gyógyszertárat” nyitottunk arra az időszakra, amíg tart a járvány. A mai napra József Attila Falak című versét választottuk, ami tökéletes karantén-költemény is lehetne. 

...
Összekötve

Nem a kötet hossza, hanem a gondolatok súlya számít - Összekötve Széchenyi Ágnessel

Széchenyi Ágnes irodalomtörténésszel, az Aegon Irodalmi Díj zsűritagjával Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című kötetről, az egyes verseken keresztül pedig az elmúlás és az őszinteség tematizálásáról is beszélgettünk Összekötve műsorában.

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

...
Nagy

Katonatisztnek szánták, humanista író lett belőle - Ottlik Géza 110

Száztíz éve, 1912. május 9-én született Budapesten Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az Iskola a határon alkotója, többszörös magyar bridzsbajnok.