Németh Róbert: Prága, 1990 

Bazmeg, gyere már! Elindul! Itt maradsz! Naaa, mi van már? Gyere! – kiabáltam Péternek, aki pár perccel korábban úgy döntött, hogy a csehszlovák-magyar határ környéke a legmegfelelőbb hely arra, hogy végre pisáljon. Igaz, már órák óta jöttünk a Nyugatiból, ráadásul egy postavagonban, ami egyébként hiába rettentően romantikus hely, ha rockzenéről, utazásról és korahuszonévesekről van szó, nincs vécé, így aztán ha úgy vesszük, logikus is, hogy amikor végre megáll a szerelvény, az, akinek nagyon kell már, leugrik és beszalad a sínek melletti bokorba. Igaz, hogy éjszaka van és csak körülbelül tudjuk, hogy hol vagyunk, de akkor is. A szükség nagy úr. 

A táguló idő

Németh Róbert újságíró, zenész, a Heaven Street Seven tagja, a Nincsen Mozgás Az Eseményhorizonton és A kibaszott végtelen űr című lemezeket szólóban jegyzi. A táguló idő című tárcasorozata havonta jelenik meg, itt lehet elérni.

Most megmutatom neked, hogyan kell hídon hugyozni! Megtanítalak! – ezt közel húsz évvel később Gyuszi bácsi mondta nekem egy prágai út során, miután megittunk pár sört egy közeli kocsmában és elindultunk bejárni a környéket. Azt mondta, menjek ki a híd szélére, valamelyik víz felé kiálló mellvédhez, aztán a messziről érkezők átszellemültségével nézzek el a távolba, közben pedig higgadtan és ütemesen engedjem ki a vizeletemet a betonra. 

A végrehajtás aztán nélkülözött mindenféle eleganciát, miközben a megigazultak bizonyosságával kémleltem a hömpölygő Moldvát, elképesztő méretű tócsa gyűlt össze a talpam alatt.

Péter végül nem maradt le a vonatról. Visszaért, felhúztuk a vagonba, berántottuk a tolóajtót, amit aztán nem sokkal később csehszlovák határőrök nyitottak ki, bevilágítottak a reflektoraikkal, megállapították, hogy a fiatalok illegálisan  tartózkodnak odabent, jelezték, hogy ennek vége. Leszálltunk, átmentünk, valamelyik folyosóra leterítettük a hálózsákjainkat - mert hely az már egyáltalán nem volt, nem csak akkor nem, már Budapesten az indulásnál sem, már akkor is mindenhonnan emberek lógtak, hogy úgy mondjam, még a csillárról is -, aztán hallgattuk, ahogy valaki dobozgitáron, közepesen hamisan pengeti az I can’t get no satisfactiont.  

Pedig igazság szerint szó sem volt arról, hogy majd postavagonban fogunk utazni. 

Nem terveztük előre. Nem találtuk ki, hogy mi majd kis közép-kelet-európai dharma-csavargók és beatnikek, Jack Kerouacok leszünk, vagy Bob Dylanek, és így jutunk el majd Prágába.

Megnézni a Rolling Stonest. 1990 nyara van, fél Budapest kocsikban ül vagy vonatokon, és a csehszlovák fővárosba megy, mert ez most kihagyhatatlan, mert most ott kell lenni. Minnyájunknak el kell menni, vagy mi. Történelmi együttállás, konstelláció, a szabadság édes mámora - vagy kék madara, esetleg szédítő fuvallata, a kívánt rész aláhúzandó -, közép-keleti európai ökumené: a Rolling Stones Prágában, Jagger és Richards, Spejbl és Hurvinyek, Hacsek és Sajó, Lolka és Bolka. A két Holovácz nem ismer lehetetlent!

Szóval semmi előzetes vagánykodás nem volt:  előre jegyet vásároltunk a másodosztályú kocsiba, az utazás napján időben megjelentünk a pályaudvaron, hogy elutazzunk ebből a városból egy másikba. 

Aztán elhajtottak minket a picsába. Néhány idősebb fazon - egyik sem volt öregebb harmincnál, kész férfiak, felnőttek - már bent ült azokon a helyeken, ahová a jegyeink szóltak. Rövid szóváltás után jelezték, hogy a pozíciókat feladni nem kívánják, nekik is oda szól a jegyük, és így tovább. Szóval alapvetően, hogy húzzunk. 

Végigkoslattuk az egész vonatot, mindenhol emberek, a kupékban, a folyosókon, a folyosók végén, az ajtóknál, végül egy hirtelen jött ötlettől vezérelve bevettük magunkat a postavagonba, ahol már mások is táboroztak.

Mindeközben egy másik kocsiban Őzike, a cigány Lou Reed az igazak, vagy inkább a nagyon részegek álmát aludta. Egy éve ismertük egymást, a Felszab téren, pontosabban a Curia utca elején – ahol a rendszerváltás előtti évek egyik legfontosabb budapesti hangszerboltja volt – kiragasztott zenekaros hirdetésre jelentkezett ő és egy másik Péter, a Szalay, aztán próbáltunk egy párat egy pasaréti pincében, de komolyabb dolog nem lett az egészből. 

Őz - tényleg így hívták. Hrabal találkozása Münchausen báróval, Hajnóczy Péterrel és Rejtő Jenővel. Mindez egy csepeli panelból. Közben meg matek-fizika-szak a pécsi egyetemen. Verekedett félkilós száraz kenyérrel Esztergom főterén, reggel hatkor. Tartott műúszás-bemutatót a betonon a Csónakház előtt a Szigeten. És mindig a legnagyobb átéléssel mutatta be legújabb, hibátlanul megható dalait, és mindig jó csajai voltak, és mindig mindent el lehetett hinni neki, még akkor is, amikor a mesélt történetnek semmi köze nem volt a valósághoz. De hát kit érdekel a valóság.

Ő mondta, hogy van Pécsen egy zenekar, aminek minden száma sláger, és az a nevük, hogy Kispál és a Borz. Később együtt dolgoztunk újságoknál, miközben ő meg a teljesen követhetetlen életét bonyolította: gyönyörű és szellemes számokat írt a Vidámpark zenekarral, amit már az első találkozásunk után, pont 1990-ben alakítottak, közben évről-évre egyre szarabbul lett, persze néha jobban, miután megfogadta, hogy mindent rendbe rak. De aztán nem rakott semmit rendbe. Pár éve meghalt.

Ám ekkor egy közeli kupéban feküdt, zokniban, a lábáról ugyanis lelopták a cipőt, vagy ő hagyta el őket, mindegy is. Az biztos, hogy pár óra múlva zokniban állt a Vencel téren, nem messze a Szent Vencel szobortól, akkor találkoztunk. És akkor még annyi minden nem látszott előre. 

Hiszen soha, semmi nem látszik előre.

Amikor óvodások voltunk, erre tisztán emlékszem, azt képzeltük, hogy 2000-ben, amikor majd huszonnyolc évesek leszünk, már egészen más lesz a világ. Repülni fognak az autók, ezt egészen biztosan tudtuk, és űrhajón szállítanak majd minket a Holdra minden hétvégén. A világ közben, bizonyos értelemben, teljesen ugyanolyan maradt: az autók az utakon járnak, nem megyünk a hétvégén a Holdra, Keith Richards még mindig él, viszont mobiltelefonokat hordunk a zsebünkben. Ez utóbbit még a homokozóban ülve sem tudtuk elképzelni. Soha, semmi nem látszik előre.

Hogy látszódna, ha tulajdonképpen idő sincs. Nem egyik pontból megy a másikba, nem egy számegyenesre helyezve megy a múltból a jövőbe. Telik, de nem múlik, ezt megtanultuk,  tekergőzik és kanyarog, néha visszatér önmagába, vagy körbe jár. De az is lehet, hogy minden egyszerre történik. Nem tudom pontosan megmondani, mi a különbség a jelen pillanat és aközött, amikor az óvodai homokozó szélén ültünk, vagy, amikor a Vencel téren álltunk 1990. augusztus 18-án, két nappal és pár órával az 1968-as bevonulás huszonkettedik évfordulója előtt.  

Abban a pillanatban nem az időre gondoltam, és nem arra, hogy minden egyszerre történik, hanem arra, hogy kellene venni egy pár sört. Vagy meg kellene nézni az Arany Tigrist. Az U Flekut. Aztán persze nem városnézés lett a dologból, nem kocsmamustra meg Hradzsin, hanem több órás ide-oda őgyelgés, aminek a végén buszokkal feljutottunk a „budai oldalon” a hegy tetejére épített szpartakiádstadionba, a Strahovba, ami egy valóságos betonszörnyeteg, egy kétszázötvenezer ember befogadására alkalmas teknő, amelynek az elődjét még a húszas években kezdték el építeni, s aztán 1937-ben duzzasztották a végleges méretére. Itt adta első prágai koncertjét a Rolling Stones – ami pár évvel korábban, az 1986-os Dirty Work című lemez körül, amikor Keith Richards és Mick Jagger kapcsolata éppen a mélypontra került, majdnem fel is oszlott –, s ehhez, mármint a koncerthez, minden bizonnyal a legendás cseh ellenzéki, az akkor már bő fél éve csehszlovák államelnök, rockrajongó Václav Havel személyes befolyására is szükség volt. 

Már akkor is utáltam előrenyomulni a tömegben, kicsi vagyok és kívülálló, szemlélődő alkat, a zenefogyasztásban is. Én egy VHK-koncertet is képes voltam elmélázva, a keverőpulttól végig nézni, amíg Pepe vagy Ákos bent pogózott a tömegben, sámán sámán hátán. Hátul álltunk, előttünk uszkve kétszázezer ember, mögöttünk egy kurva nagy betonfal, amiről valamilyen matematikai képlet alapján egész biztosan kiszámítható módon verődtek vissza a Rolling Stones hangjai, a zenekar meg valahol több száz méterre, hangyák a messzeségben, a szórakoztatóipar meg még nem volt olyan szofisztikált, hogy egy ilyen óriási tér bármelyik pontján hd-minőségben rakja eléd a valós időt.

Persze valójában ez a legkevesebb. Hogy mi történt. Hogy melyik szám jött melyik után. A Rolling Stones már akkor is egy nagyon távoli, nagyon megérinthetetlen, kevéssé átélhető valóság volt. Bácsik. Ahogy most már én is bácsi vagyok. Kvázi. A koncert után ugyanazok a buszok, amik felvittek minket a hegyre, levittek onnan, aztán valahogy eljutottunk a pályaudvarra, beraktuk a cuccainkat a csomagmegőrzőbe (lásd: szedd össze kis puha cuccaidat, Őz, Kispál, ilyesmi; mindegy), aztán még némi sör és céltalan lődörgés az indulás előtti fajtából, amikor még túl sok idő van – már megint az idő! – ahhoz, hogy ne csináljunk semmit, de túl kevés ahhoz, hogy bármi is történjen, ami túlmutat a bánatos toporgáson, a távozás szplínjén, aztán vonat, persze megint ülőhely nélkül, hálózsák, folyosó. Persze hogy másképp is lett volna a sehol se lét romantikája.  

 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Németh Róbert: Motorcycle Emptiness

"A dal saját naprendszer, beszippant, nem lehet kikeveredni belőle, átcsúszol egy intergalaktikus átjárón egy párhuzamos világegyetembe, aminek saját szabályai vannak és ahonnan nem lehet csak úgy visszajönni" - Németh Róbert A táguló idő című tárcasorozata folytatódik, színpadon a Manic Street Preachers.

...
Nagy

Németh Róbert: Balra nézek, Thom Yorke

Van, aki nem növi ki a rajongást, sőt ez lesz a saját valósága, ahova bármikor elmenekülhet. Németh Róbert A táguló idő címen kezdi el tárcasorozatát, amelyben felbukkan a Sex Pistols, Wilco és egy korszakos zseni a konténervécében.

...
Nagy

Lovasi András: Egy jó dalnak vannak megfejthetetlen rétegei

Még több olvasnivaló
...
Nagy

„Itt nincs történelmi igazságtétel” - Anna Politkovszkaja: Orosz napló

A 2010-es évek szerte a világon a demokratikus berendezkedések, ezzel együtt a szabad sajtó gyengüléséről, illetve a mindent elárasztó propagandáról is szóltak. Magyarországon különösen. Többek között erről beszélgettünk az orosz újságírót, Anna Politkovszkaját alakító Fullajtár Andrea színésznővel és az Orosz napló szerkesztőjével, Filippov Gábor politológussal. A darabot február végén mutatták be a Katonában, a pandémia miatti szünet után pedig jövő héttől ismét színre kerül.

...
Nagy

„A fennmaradó házasságokat boldognak tekintjük, még ha nem is boldogok” – Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban van

Taffy Brodesser-Akner Fleishman bajban van című regényével több cikkben is foglalkoztunk már. Ezúttal a könyvből vett kedvenc idézeteinket gyűjtöttük össze.

...
Nagy

Rubik Ernő nem akarta megírni a kocka történetét, mégis megmutatta, hogyan gondolkodik

Rubik Ernő szórakoztató és szerény megtaláló, aki a feltaláló szót nem szereti. A világon egymilliárdan játszottak már a kockájával, ami kulturális jelenséggé vált. 1983-ban már majdnem írt egy könyvet, de az végül nem jelent meg. Megjelent A mi kockánk.

A hét könyve
Kritika
Nick Hornby Brexit-regényben írta meg, hogyan szakadt szét Anglia
...
Nagy

Ezeket a könyveket jelölték idén a Margó-díjra (1.rész)

Idén immáron hatodik alkalommal dől el, hogy ki kapja a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A jelölt könyvek befutottak, mi pedig bemutatjuk, kik közül kerülhet ki 2020 Margó-díjasa.

Hírek
...
Hírek

Klasszikus meséket írt újra Natalie Portman

...
Hírek

Az elmúlt tíz évben ezeket a könyveket akarták a legtöbbször leszedetni a polcokról

...
Hírek

Az elmúlt tíz évben ezeket a könyveket akarták a legtöbbször leszedetni a polcokról

...
Hírek

Nemes Z. Márió kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

...
Nagy

Szegedet két nagy katasztrófa alakította - Vaktérkép // Szeged

...
Hírek

Tóth Kinga elnyerte a Pompidou Központ irodalmi díját

...
Hírek

Sofi Oksanen, Jonas Jonasson, Bereményi Géza és Háy János is részt vesz az őszi Margón

...
Hírek

Akunyin szeretné megérteni, hogy Oroszország miért olyan, amilyen

...
Hírek

J.K. Rowling új krimije a brit toplista élén

Olvass!
...
Beleolvasó

Egy apa, akinek az üldöztetés, a túlélés és az újrakezdés hármasa alakította az életét

Marianna D. Birnbaum édesapja történetét meséli el új kisregényében, akinek az életét úgy alakotta a történelem, hogy újra és újra előről kellett kezdenie mindent. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A dánok Zalában ismerkednek a magyar valósággal

Magyarország jó hely - főleg, ha dán vagy, fiatal és bulizni akarsz. Maros András hősei vidékre utaznak, ahol sokkal többet megtudnak, mint amit valaha reméltek. Mutatunk egy részt a Két-három dán című könyvből.

...
Beleolvasó

„Egész életem küzdelem azért, hogy ne maradjon félbe minden" [Térey 50]

Ma Térey Jánosra emlékezünk, aki ezen a napon ünnepelné 50. születésnapját.. Ebből az alkalomból jelenik meg hátrahagyott önéletírása, a Boldogh-ház, Kétmalom utca. Olvassatok bele!

...
Beleolvasó

Az éjszaka színesre fújt Budapestet mutatja be Szöllősi Mátyás új könyvében

Illegál címmel új kötete jelenik meg a Margó-díjas Szöllősi Mátyásnak. A könyvben két kisregény olvasható - az egyik a hatalom és a pénz viszonyára világít rá, a második pedig visszapörget jó húsz évet, és a graffitizők világát idézi meg. A kötethez készült egy trailer is - mutatjuk!

...
Beleolvasó

Szendi Nóra hőse a tekintet hiányába fog tönkremenni

Szendi Nóra új regényének perifériára szorul hősei a maguk módján igyekeznek alkalmazkodni kifordult hétköznapjaikhoz. Mutatunk egy részletet a készülő regényből és egy rajzot is.

Egy kiállítás képe
...
Egy kiállítás képe

Selyem Zsuzsa: Ne fázz! [Egy kiállítás képe]

...
Egy kiállítás képe

Finy Petra: Szerintem [Egy kiállítás képe]

...
Egy kiállítás képe

Tóth Krisztina: Taki [Egy kiállítás képe]