Németh Róbert: Prága, 1990 

Bazmeg, gyere már! Elindul! Itt maradsz! Naaa, mi van már? Gyere! – kiabáltam Péternek, aki pár perccel korábban úgy döntött, hogy a csehszlovák-magyar határ környéke a legmegfelelőbb hely arra, hogy végre pisáljon. Igaz, már órák óta jöttünk a Nyugatiból, ráadásul egy postavagonban, ami egyébként hiába rettentően romantikus hely, ha rockzenéről, utazásról és korahuszonévesekről van szó, nincs vécé, így aztán ha úgy vesszük, logikus is, hogy amikor végre megáll a szerelvény, az, akinek nagyon kell már, leugrik és beszalad a sínek melletti bokorba. Igaz, hogy éjszaka van és csak körülbelül tudjuk, hogy hol vagyunk, de akkor is. A szükség nagy úr. 

A táguló idő

Németh Róbert újságíró, zenész, a Heaven Street Seven tagja, a Nincsen Mozgás Az Eseményhorizonton és A kibaszott végtelen űr című lemezeket szólóban jegyzi. A táguló idő című tárcasorozata havonta jelenik meg, itt lehet elérni.

Most megmutatom neked, hogyan kell hídon hugyozni! Megtanítalak! – ezt közel húsz évvel később Gyuszi bácsi mondta nekem egy prágai út során, miután megittunk pár sört egy közeli kocsmában és elindultunk bejárni a környéket. Azt mondta, menjek ki a híd szélére, valamelyik víz felé kiálló mellvédhez, aztán a messziről érkezők átszellemültségével nézzek el a távolba, közben pedig higgadtan és ütemesen engedjem ki a vizeletemet a betonra. 

A végrehajtás aztán nélkülözött mindenféle eleganciát, miközben a megigazultak bizonyosságával kémleltem a hömpölygő Moldvát, elképesztő méretű tócsa gyűlt össze a talpam alatt.

Péter végül nem maradt le a vonatról. Visszaért, felhúztuk a vagonba, berántottuk a tolóajtót, amit aztán nem sokkal később csehszlovák határőrök nyitottak ki, bevilágítottak a reflektoraikkal, megállapították, hogy a fiatalok illegálisan  tartózkodnak odabent, jelezték, hogy ennek vége. Leszálltunk, átmentünk, valamelyik folyosóra leterítettük a hálózsákjainkat - mert hely az már egyáltalán nem volt, nem csak akkor nem, már Budapesten az indulásnál sem, már akkor is mindenhonnan emberek lógtak, hogy úgy mondjam, még a csillárról is -, aztán hallgattuk, ahogy valaki dobozgitáron, közepesen hamisan pengeti az I can’t get no satisfactiont.  

Pedig igazság szerint szó sem volt arról, hogy majd postavagonban fogunk utazni. 

Nem terveztük előre. Nem találtuk ki, hogy mi majd kis közép-kelet-európai dharma-csavargók és beatnikek, Jack Kerouacok leszünk, vagy Bob Dylanek, és így jutunk el majd Prágába.

Megnézni a Rolling Stonest. 1990 nyara van, fél Budapest kocsikban ül vagy vonatokon, és a csehszlovák fővárosba megy, mert ez most kihagyhatatlan, mert most ott kell lenni. Minnyájunknak el kell menni, vagy mi. Történelmi együttállás, konstelláció, a szabadság édes mámora - vagy kék madara, esetleg szédítő fuvallata, a kívánt rész aláhúzandó -, közép-keleti európai ökumené: a Rolling Stones Prágában, Jagger és Richards, Spejbl és Hurvinyek, Hacsek és Sajó, Lolka és Bolka. A két Holovácz nem ismer lehetetlent!

Szóval semmi előzetes vagánykodás nem volt:  előre jegyet vásároltunk a másodosztályú kocsiba, az utazás napján időben megjelentünk a pályaudvaron, hogy elutazzunk ebből a városból egy másikba. 

Aztán elhajtottak minket a picsába. Néhány idősebb fazon - egyik sem volt öregebb harmincnál, kész férfiak, felnőttek - már bent ült azokon a helyeken, ahová a jegyeink szóltak. Rövid szóváltás után jelezték, hogy a pozíciókat feladni nem kívánják, nekik is oda szól a jegyük, és így tovább. Szóval alapvetően, hogy húzzunk. 

Végigkoslattuk az egész vonatot, mindenhol emberek, a kupékban, a folyosókon, a folyosók végén, az ajtóknál, végül egy hirtelen jött ötlettől vezérelve bevettük magunkat a postavagonba, ahol már mások is táboroztak.

Mindeközben egy másik kocsiban Őzike, a cigány Lou Reed az igazak, vagy inkább a nagyon részegek álmát aludta. Egy éve ismertük egymást, a Felszab téren, pontosabban a Curia utca elején – ahol a rendszerváltás előtti évek egyik legfontosabb budapesti hangszerboltja volt – kiragasztott zenekaros hirdetésre jelentkezett ő és egy másik Péter, a Szalay, aztán próbáltunk egy párat egy pasaréti pincében, de komolyabb dolog nem lett az egészből. 

Őz - tényleg így hívták. Hrabal találkozása Münchausen báróval, Hajnóczy Péterrel és Rejtő Jenővel. Mindez egy csepeli panelból. Közben meg matek-fizika-szak a pécsi egyetemen. Verekedett félkilós száraz kenyérrel Esztergom főterén, reggel hatkor. Tartott műúszás-bemutatót a betonon a Csónakház előtt a Szigeten. És mindig a legnagyobb átéléssel mutatta be legújabb, hibátlanul megható dalait, és mindig jó csajai voltak, és mindig mindent el lehetett hinni neki, még akkor is, amikor a mesélt történetnek semmi köze nem volt a valósághoz. De hát kit érdekel a valóság.

Ő mondta, hogy van Pécsen egy zenekar, aminek minden száma sláger, és az a nevük, hogy Kispál és a Borz. Később együtt dolgoztunk újságoknál, miközben ő meg a teljesen követhetetlen életét bonyolította: gyönyörű és szellemes számokat írt a Vidámpark zenekarral, amit már az első találkozásunk után, pont 1990-ben alakítottak, közben évről-évre egyre szarabbul lett, persze néha jobban, miután megfogadta, hogy mindent rendbe rak. De aztán nem rakott semmit rendbe. Pár éve meghalt.

Ám ekkor egy közeli kupéban feküdt, zokniban, a lábáról ugyanis lelopták a cipőt, vagy ő hagyta el őket, mindegy is. Az biztos, hogy pár óra múlva zokniban állt a Vencel téren, nem messze a Szent Vencel szobortól, akkor találkoztunk. És akkor még annyi minden nem látszott előre. 

Hiszen soha, semmi nem látszik előre.

Amikor óvodások voltunk, erre tisztán emlékszem, azt képzeltük, hogy 2000-ben, amikor majd huszonnyolc évesek leszünk, már egészen más lesz a világ. Repülni fognak az autók, ezt egészen biztosan tudtuk, és űrhajón szállítanak majd minket a Holdra minden hétvégén. A világ közben, bizonyos értelemben, teljesen ugyanolyan maradt: az autók az utakon járnak, nem megyünk a hétvégén a Holdra, Keith Richards még mindig él, viszont mobiltelefonokat hordunk a zsebünkben. Ez utóbbit még a homokozóban ülve sem tudtuk elképzelni. Soha, semmi nem látszik előre.

Hogy látszódna, ha tulajdonképpen idő sincs. Nem egyik pontból megy a másikba, nem egy számegyenesre helyezve megy a múltból a jövőbe. Telik, de nem múlik, ezt megtanultuk,  tekergőzik és kanyarog, néha visszatér önmagába, vagy körbe jár. De az is lehet, hogy minden egyszerre történik. Nem tudom pontosan megmondani, mi a különbség a jelen pillanat és aközött, amikor az óvodai homokozó szélén ültünk, vagy, amikor a Vencel téren álltunk 1990. augusztus 18-án, két nappal és pár órával az 1968-as bevonulás huszonkettedik évfordulója előtt.  

Abban a pillanatban nem az időre gondoltam, és nem arra, hogy minden egyszerre történik, hanem arra, hogy kellene venni egy pár sört. Vagy meg kellene nézni az Arany Tigrist. Az U Flekut. Aztán persze nem városnézés lett a dologból, nem kocsmamustra meg Hradzsin, hanem több órás ide-oda őgyelgés, aminek a végén buszokkal feljutottunk a „budai oldalon” a hegy tetejére épített szpartakiádstadionba, a Strahovba, ami egy valóságos betonszörnyeteg, egy kétszázötvenezer ember befogadására alkalmas teknő, amelynek az elődjét még a húszas években kezdték el építeni, s aztán 1937-ben duzzasztották a végleges méretére. Itt adta első prágai koncertjét a Rolling Stones – ami pár évvel korábban, az 1986-os Dirty Work című lemez körül, amikor Keith Richards és Mick Jagger kapcsolata éppen a mélypontra került, majdnem fel is oszlott –, s ehhez, mármint a koncerthez, minden bizonnyal a legendás cseh ellenzéki, az akkor már bő fél éve csehszlovák államelnök, rockrajongó Václav Havel személyes befolyására is szükség volt. 

Már akkor is utáltam előrenyomulni a tömegben, kicsi vagyok és kívülálló, szemlélődő alkat, a zenefogyasztásban is. Én egy VHK-koncertet is képes voltam elmélázva, a keverőpulttól végig nézni, amíg Pepe vagy Ákos bent pogózott a tömegben, sámán sámán hátán. Hátul álltunk, előttünk uszkve kétszázezer ember, mögöttünk egy kurva nagy betonfal, amiről valamilyen matematikai képlet alapján egész biztosan kiszámítható módon verődtek vissza a Rolling Stones hangjai, a zenekar meg valahol több száz méterre, hangyák a messzeségben, a szórakoztatóipar meg még nem volt olyan szofisztikált, hogy egy ilyen óriási tér bármelyik pontján hd-minőségben rakja eléd a valós időt.

Persze valójában ez a legkevesebb. Hogy mi történt. Hogy melyik szám jött melyik után. A Rolling Stones már akkor is egy nagyon távoli, nagyon megérinthetetlen, kevéssé átélhető valóság volt. Bácsik. Ahogy most már én is bácsi vagyok. Kvázi. A koncert után ugyanazok a buszok, amik felvittek minket a hegyre, levittek onnan, aztán valahogy eljutottunk a pályaudvarra, beraktuk a cuccainkat a csomagmegőrzőbe (lásd: szedd össze kis puha cuccaidat, Őz, Kispál, ilyesmi; mindegy), aztán még némi sör és céltalan lődörgés az indulás előtti fajtából, amikor még túl sok idő van – már megint az idő! – ahhoz, hogy ne csináljunk semmit, de túl kevés ahhoz, hogy bármi is történjen, ami túlmutat a bánatos toporgáson, a távozás szplínjén, aztán vonat, persze megint ülőhely nélkül, hálózsák, folyosó. Persze hogy másképp is lett volna a sehol se lét romantikája.  

 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Németh Róbert: Motorcycle Emptiness

"A dal saját naprendszer, beszippant, nem lehet kikeveredni belőle, átcsúszol egy intergalaktikus átjárón egy párhuzamos világegyetembe, aminek saját szabályai vannak és ahonnan nem lehet csak úgy visszajönni" - Németh Róbert A táguló idő című tárcasorozata folytatódik, színpadon a Manic Street Preachers.

...
Nagy

Németh Róbert: Balra nézek, Thom Yorke

Van, aki nem növi ki a rajongást, sőt ez lesz a saját valósága, ahova bármikor elmenekülhet. Németh Róbert A táguló idő címen kezdi el tárcasorozatát, amelyben felbukkan a Sex Pistols, Wilco és egy korszakos zseni a konténervécében.

...
Nagy

Lovasi András: Egy jó dalnak vannak megfejthetetlen rétegei

Még több olvasnivaló
...
Kritika

James Patterson és J.D. Barker első közös krimijükben rögtön bevágják az olvasót a mélyvízbe

A madártollas gyilkosságokban a nyomok minduntalan egyfelé mutatnak, és a mocskos kis titkok szép lassan mind napvilágra kerülnek.

...
Nagy

Királynak lenni sosem volt életbiztosítás

Király! – A magyar uralkodók véresen komoly históriája címmel írt könyvet a magyar királyokról Benedek Szabolcs. Interjúnkban szóba került az uralkodással járó kockázat, a nők szerepe és a Trónok harca, és kiderült az is, vajon melyik királyunkat mellőzi az utókor emlékezete.

...
Nagy

A pandémia alatt csak a pandémiáról lehet írni?

Milyen lesz az életünk, ha egyszer vége lesz a pandémiának? Mennyire lesz hangsúlyos a vírus és a karantén témája az irodalomban később? Ezeket a kérdéseket járták körbe a Dekameron-projekt című novelláskötet bemutatóján. 

...
Kritika

Jü Hua regénye megmutatja, milyen volt az élet fél évszázada Kínában

Kína egyik legismertebb kortárs írójának könyve egy kínai parasztember tragédiákkal teli életének bemutatása. Az Élni az elmúlt idő, a vissza nem térő ifjúság, az elherdált lehetőségek, az elveszített családtagok, a keserves tapasztalatok derűs, belenyugvó, mégis torokszorító összegzése.

...
Nagy

Simon Stålenhag: A technológia a túlélés eszköze lehet, de meg is ölhet minket

Kérdeztük a műveiben fellelhető gyerekkori emlékekről, arról, hogy lehet valami egyszerre retro és futurisztikus, hogyan kapcsolódik könyve az E.T-hez és azt is megtudhatjuk, szerinte mi kell ahhoz, hogy megbirkózzunk a klímaváltozással. Interjú.

...
Nagy

Sorsválasztás az irodalomban – Könyves válaszok Popper gondolataira

Az életünk determináltságát, az irányításban nekünk jutó részt vizsgálta Popper Péter Hogyan választunk magunknak sorsot? című könyve, a témában ugyanakkor rengeteg szépirodalmi mű is íródott, ezek közül mutatunk meg most párat!

A hét könyve
Kritika
Az undor kitörölhetetlenül ott van férfi és nő kapcsolatában
...
Nagy

Tizenegyes - Mit olvas az író? Halász Rita

Tizenegy kérdés az olvasásról. Ezúttal Halász Rita (Mély levegő) válaszolt.

Hírek
...
Alkotótárs

Mastercard® Alkotótárs: új alkotói ösztöndíj indul el

...
Hírek

Ottlik-másolattal és fantasztikus családi fotókkal érkezik az Esterházy-különszám!

...
Hírek

Törőcsik és Pilinszky - Csak úgy lettek egymás életében

...
Hírek

Putyinnak ajánlaná az új könyvét Ken Follett

...
Hírek

David Attenborough elmeséli, mi történt a természettel, míg mi karanténban ültünk

...
Hírek

Bookline: Orvos-Tóth, Kepes és Matthew McConaughey a top3-ban

...
Hírek

Jól halad az Esterházy-könyvek feldolgozása

...
Beleolvasó

Az osztálytalálkozónál hazugabb műfaj nem létezik

...
Hírek

Egy felmérés szerint a többség nem ért egyet Tóth Krisztinával Az arany ember ügyében

Olvass!
...
Beleolvasó

A kutya és az ember kapcsolata egyszerre különleges és ősi

Van valami igazi, valami ősi, bölcs és gyönyörű az állat és az ember kapcsolatában - állítja Tor Age Bringsvaerd Vau című könyvében, amely a kutyát övező mítoszokra, mesékre és különös hagyományokra koncentrál - mutatunk egy részt belőle!

...
Beleolvasó

Ilyen volt Magyarország 2008-ban

Mesterházi Mónika új versekötete, a Nem félek a rendszerváltás után újabb rendszerbe zökkenő magyar viszonyokról mesél. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Egy nyakék még a 19. században is fel tudta forgatni az ember életét

Rose Tremain új könyvében egy fiatal nő változtatni akar az életén, és ki akar törni a kisvárosi közegből, mert azt gondolja, többre és másra hivatott. Olvassatok bele A kegyelem szigetei című regénybe!

...
Beleolvasó

Steven Spielberg megvette Richard Osman krimijének filmjogait

Május elején érkezik magyarul Richard Osman debütáló regénye, A csütörtöki nyomozóklub, amely 2020 egyik legnagyobb krimi szenzációja volt. 

...
Beleolvasó

Egy közszereplőnek tudomásul kell vennie, hogy foglalkoznak vele

Görög Ibolya könyve a közéleti szereplők megkerülhetetlen műve, és azoknak biztosít támpontokat, akiknek a mindennapjait a nyilvános szereplés tölti ki.

...
Beleolvasó

Boccaccio klasszikusa ihlette a modern Dekameron-projektet

Margaret Atwood, Mona Awad, Tommy Orange, Edwidge Danticat vagy David Mitchell - csak néhány név azok közül, akik igent mondtak a New York Times felkérésére, és vállalták, hogy történeteket írnak a koroanvírus-járvány idején. Ez lett a Dekameron-projekt - mutatunk belőle egy részletet!