Fotó: Valuska Gábor
Lovasi András koncertjével zárult a Margó Irodalmi Fesztivál és ő volt tegnap a Margó Extra vendége is, ahol kedvenc gyerekkori könyveiről, élete legjobb magyarórájáról és a fiókban dugdosott magyar nótáiról beszélt, de azt is kifejtette, miért tartja a zenészpálya mértékegységének a dalt.
A Margó egyik legszórakoztatóbb Extrája a vasárnapi volt, ahol Lovasi Andrást látta vendégül Ott Anna. A pécsi énekes, zenész először arról beszélt, milyen fontos szerepe volt az olvasásnak a családjukban, és hogy a korlátozott anyagi lehetőségek ellenére is megkaptak gyerekként minden könyvet, amit szerettek volna. Lovasi számára a könyv a képzeletbeli utazás élményét adta, a kalandregényekkel el tudott menni onnan, ahol volt. Az Olajkirály volt az egyik könyv, ami akkoriban beszippantotta, illetve a Karl May-könyvek, később pedig a kalózos történetek tudták messze vinni Magyarországtól. Hozzátette, Jókait sose szerette, ellentétben Rejtő Jenővel. Utóbbin visítva nevetett.
Aztán elmesélte, hogy a Micimackót édesanyja 6-7 évesen hozta be neki, de akkor nem tetszett neki, évekkel később kicsit megkésve ugyan, mégis élvezte. A versekről is kérdezte Ott Anna, és kiderült, nem szerette őket, mert úgy érezte, az iskolában nem megfelelő módon foglalkoztak velük. Majd hozzátette, ez valószínűleg tanárfüggő, mert mikor jó tanárja volt, megszerette a tantárgyat. A József Attila-verseket például nagyon szerette és tudta őket kívülről. Elmesélt egy történetet Meliorisz Béla pécsi költőről, aki az iskolájukban tanított, és bejött hozzájuk egyszer helyettesíteni. A költő felolvasott egy Ady-verset az osztálynak, majd megjegyezte: „Ugye, milyen szép? Na, menjenek focizni!" Emlékei szerint ez volt a legjobb magyarórája.
Áttérve a dalszövegekre Lovasi András elmondta, hasonló módszertannal készülnek, mint a versek.„Azt szokták mondani, a versben, ha van egy rossz sor, az rossz vers. A dalszövegben, ha van egy jó sor, az egy jó dalszöveg.” Hozzátette, a dalszövegek azért jók az oktatásban, mert, ha hibásak, jobban felfeslik, jobban látszik a váz, emiatt könnyebben is taníthatók.
„Egy jó dalnak már elsőre is vannak olyan rétegei, amik megfejthetetlenek, egy nagyon jó dalnak, később is vannak megfejthetetlen rétegei.”
Lovasi aztán Bob Dylan irodalmi Nobel-díjáról beszélve elmondta, hogy azok a bástyák, amelyek az angolszász kultúrában vannak a popzene és a magas kultúra között, nem most dőltek le, hanem a 60-as, 70-es évek körül, és azóta is jól elvannak egymás mellett. Bob Dylan annak köszönheti a Nobel-díjat, hogy megkerülhetetlen alapköve volt az angol szövegcsinálásnak az utóbbi ötven évben. Aztán Lovasi kiemeltea nagy szövegíró példaképeit, Bródy, Bereményi, Vígh Mihály és Sztevanovity Dusán nevét említve. Majd az együttes alakulásáról elmondta, hogy azt tudták, milyenek nem akarnak lenni. Egy fesztiválon az Első Emeletet hallgatta például, és azt gondolta, hogy nagyon rossz. Hozzátette ugyanakkor, hogy Magyarországon rétegzenének számít a zene, amit ő hallgat.
Ott Anna jelezte, hogy Lovasi a szöveg végét elharapja, és nem ott van vége a gondolatnak, ahol a sornak, amely stílusjegyet először ő kezdte használni, de Lovasi szerint ebben remek Bereményi is. Van olyan téma, amiről nagyon szeretett volna írni és nem tudott hozzányúlni még? – kérdezte később a műsorvezető. A zenész pedig elmondta, hogy ő nem ilyen görcsös, hanem ha valami eszébe jut, leírja és majd egy idő után felhasználja, vagy beteszi a fiókba. Például rengeteg magyar nótát írt önmaga szórakoztatására, de ezeket nem adja ki, mind kidobja.
„A zenészpálya egyetlen mértékegysége a dal" – írja Lovasi András a könyvében, ehhez kapcsolódóan azt kérdezte Ott Anna, melyik volt az az első dal, aminél azt érezte, hogy sikerült. Erre az volt a válasza, hogy amikor a Kispál 1987-ben megalakult, akkor az együttes első 5-6 számánál már azt gondolta, hogy nagyon jó dalok, „ez megvan”. Ezután a színpad vonzásáról beszélt, amely szerinte kábítószer, és nagyon kell vigyázni vele. Az emberben kialakul egy kettősség: a színpadon azt hiszi, ő a világ ura, miközben a tükörbe belenézve nem úgy látja.
A Kossuth-díjáról azt mondta, hogy az értesítés kézhezvételekor körbeérdeklődött néhány barátjánál, mit gondolnak erről, és érezte, hogy ez megosztó dolog. Úgy gondolta, hogy fiatal ehhez, és a Kossuth-díj sok szempontból nem jó. Nem érezte úgy, hogy ettől jobb lesz neki. Ezután arról is beszélt, milyen apukaként otthon lenni a kisfiával, hogyan csinálta meg az első önálló lemezét, valamint elárulta, hogy ha egy hangszert kipróbál és hallja, hogy abban van egy-két dal, akkor megveszi: „Visszajön a jogdíjakból az ára”.
Végül felmerült a kérdés, hogy melyik könyvet ajánlaná. Erre A Titán szirénjeit említette, majd az új lemezéről esett szó, amelyből két számot a Margó esti programján is el szeretett volna játszani, de az Extra közönsége olyan szerencsés volt, hogy Lovasi András elővette a gitárját és eljátszotta nekünk a dalt.
Szerző: Rátkai Zsófia
