„S ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra!” – kívülről fújjuk ezt a verssort, van, aki az egész verset. A Ki viszi át a Szerelmet? a ma 100 éve született Nagy László legismertebb költeménye, ami egy egész korszakot határozott meg, sorai kis túlzással szállóigévé váltak. Mit jelent embernek lenni? Miért a szerelem a legfontosabb érték? Mi marad utánunk, ha már nem leszünk?
A vers ezekre a kérdésekre keresi a választ közel 70 éve.
Nagy László 1925. július 17-én, dunántúli parasztcsaládban született. Gyerekkorában a képzőművészet érdekelte, de idővel a költészet magához vonzotta. 1947-ben kezdett el rendszeresen publikálni, első kötete 1949-ben jelent meg Tünj el fájás címen, egy évre rá József Attila-díjat kapott. Az ’50-es években fél tucat verseskötete jelent meg, illetve műfordítóként is dolgozott, a bolgár népköltészettől Frederico Garcia Lorcáig számos író magyar hangja volt. 1966-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1978 januárjában szívinfarktusban halt meg. Felesége Szécsi Margit költő volt.
Nagy László költészetét már szinte a kezdetektől a népköltészet és a magyar folklór határozta meg, verseit a látomásos-metaforikus képek dominálják, írásaival szorgalmazta a költészet cselekvőképességét és az erkölcsi szerepvállalást.
Máig a közösségi, képviseleti költészet egyik kiemelkedő alkotója.
Mi lakozik a túlsó parton?
Legmeghatározóbb verse a Ki viszi át a Szerelmet?, ami egyben a magyar költészet egyik kiemelkedő alkotása is. Szerkesztettsége, motívumrendszere, tömör szerkezete mind hozzájárul ahhoz, ami miatt ma is olvassuk és beszélünk róla.
A vers alapja a léttel való szembenézés, az elhallgatás és az elnyomás elleni küzdelem, a költői (és emberi) léttapasztalat megőrzése a romlás ellenében. A verset javarészt a költői kérdések sora dominálja, amik tudatosan épülnek fel a természeti képektől az emberi környezetig. A vers a tücsök-hegedűtől indul (halljuk benne Szabó Lőrinc Tücsökzenéjére való utalást is), és megérkezik a nyelv (káromkodás) és a fejlett civilizáció (katedrális) terébe.
Közben olyan kérdéseket állít elénk, amik látszólag megválaszolhatatlanok, a lényegük mégis ugyanaz: mi marad, ha mi már nem leszünk?
Hajdú-Bihari Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
Ezekre ad egyfajta választ a vers utolsó négy sora, amelyben már a kérdőjelet egy óhajtásra vagy felszólításra sarkalló felkiáltójel helyettesít. A szerelem itt a nagybetűs Szerelem: nem hétköznapi érzések halmaza, hanem maga a létezés.
A szocializmusban nem maradt senki, akinek fontos a Szerelem
A vers először 1965-ben a Himnusz minden időben című kiadványban jelent meg, ám már korábban megszületett: Nagy László maga nyilatkozta, hogy 1954-ben írta meg, de akkor még nem volt vele teljesen megelégedve, csak három év múlva öltött teljes formát.
Forrás: Fortepan / Hunyady József
„Sokszor egyetlen szóból is tudok verset írni. Köréje rántok sok mindent. Kosztolányi szerint a legszebb magyar szavak: vér, gyöngy, kard, szív... Én minden ilyen szóból tudnék külön verset írni. Egyetlen szóból, egyetlen felötlött verssorból is lehet költemény. Egy-egy sort sokáig hordozunk magunkban, egyszer csak megérjük, hogy a vers építkezik. Példát mondok: a Ki viszi át a Szerelmet? című versemet először 1954-ben próbáltam megírni, nem sikerült. Csak később, talán három év múlva volt olyan, hogy versnek nevezhettem” – nyilatkozta a szerző 1975-ben Kormos Istvánnal készített televíziós interjújában.
Tehát joggal gondolhatjuk, hogy a versre nagy hatással volt az 1956-os forradalom, amit a költemény recepciója is kiemel az életmű vizsgálatában:
A vers hibátlan, öntörvényű teremtett világ (...). Élmény és kifejezés tökéletes harmóniája valósul meg benne. Ennek a remény elvét perlő nagy küzdelemnek összegző érvényű remekműve ez az 1957-ben keletkezett kis »dal«”
– vezeti fel Görömbei András 1975-ben, az író 50 éves születésnapján. A küzdelem nem általánosan értendő, a forradalom bukására utal.
A „kis dal” pedig később az egész korszak kulcsversévé válik. Nagy László a szocializmus tapasztalatát fogalmazta meg, a hallgatástól, az elnyomástól való félelmét. Ha jól figyelünk, a verset úgy is olvashatjuk, mint a költői pozíció féltését. A „Létem ha végleg lemerült” sor – ami az elején kérdésként, a végén pedig felszólításként tér vissza – a költő szó szerinti beszéde.
Ki mondja el, milyen a világ, ha megszűnnek a költők?
A kérdések sora a reménytelenségbe taszít; a szocializmus árnyékában élő költőnek nem marad más lehetősége, csak hallgatni. Nagy László ebben a szövegben azzal szembesül, hogy az ’50-es években már nincs senki, akinek fontosak az igaz értékek (Szerelem), ezáltal azt sugallja, hogy passzivitással és tehetetlenséggel az emberi mivoltunkról mondunk le.
Kilencvenöt éve született Nagy László költő, grafikus, akinek több verssora is örökre beégett a magyar köztudatba, szállóigeként él velünk. A hetvenes években az egyik legnépszerűbb magyar költő volt, legismertebb költeményét, a Ki viszi át a szerelmet címűt beválasztották a 12 legszebb magyar vers közé. Most öt versével emlékezünk rá. 
A legtöbbet szavalt vers egy vitatott életműből
A vers a korszakon túl az életmű megértéséhez is kulcsként szolgál. Nagy László megítélése igen eltérő volt a 20. század közepén és a ’70-es évek végén. Költészete kevésbé tartozott a hazai nagy irodalmi irányzatokhoz, leginkább az „újholdasok” (Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes) és a lírafordulat (Petri György, Tandori Dezső) közé helyezhető el. Előbbi a személytelenebb, tárgyiasabb lírát követte, utóbbi a nyelv teljes újragondolására törekedett – Nagy a kettőtől függetlenül a képviseleti költészetet erősítette, aminek ebben az időszakban nem volt nagy tábora.
„Nagy László viszont külön utat jár be – (azóta is) példa nélkül álló módon megpróbálja a kifejezés helyett a magára-vállalást, még ha ez nyilvánvalóan lehetetlen és eleve kudarcra ítélt is.
Viszont ezzel a próbálkozásával (…) létrehozva a huszadik század egyik legnagyobb hatású magyar irodalmi életművét, amely a maga egyediségével leginkább a szerzőknek mutatott addig ismeretlent.
Műveiben (melyek közül kétségtelenül egyik legismertebb a Ki viszi át a Szerelmet) olyan, sokszor látens alkotásesztétikai problémákat vet fel, amelyek mellett lehetetlen szó nélkül elmenni, és amelyekkel (legalább is ez idáig) még a posztmodern szerzők sem tudtak fenntartások nélkül mit kezdeni” – írja Bodnár Zsolt egy konferenciakötetben 2010-ben.
Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán
A ’70-es évek lírafordulata után már teljesen más fényben olvasható Nagy László költészete. A lírai nyelv átalakulása és a képviseleti költészet visszaszorulása miatt az életmű idővel más megvilágításba került. A korabeli megítélés és a posztmodern irodalomkritika eltérő véleményt alkotott róla.
Ilyen tekintetben is igen beszédes a Ki viszi át a Szerelmet?, mert a korszak politikai hangulatának lecsapódásán túl úgy is olvasható, hogy Nagy saját költészetének magányát, egyedüliségét dolgozza fel a versben.
Talán az író maga is látta ezt, amikor írta a verset.
Ki viszi át a szerelmet ma?
A vers recepciójának egyik érdekes vonása, hogy számos olyan tanulmány született, amely ténylegesen meg akarja válaszolni a szöveg költői kérdését. Ilyen például Boldog Zoltán Majd Stephanie Meyer és Coelho átviszi című írása, ami a szerelem kortárs irodalmi leképződéseit vizsgálja a címben is említett szerzők példáján keresztül. Boldog írása szó szerint veszi a költői kérdést és választ is ad rá.
A Nagynál megjelenő erkölcsi felszólítás (miszerint a szerelem az emberi lét magva) manapság a bestseller írók művein keresztül jut el az olvasókhoz.
Juhász Ferenc és Nagy László, Forrás: Fortepan / Hunyady József
De a szó szerinti értelmezésen túl Nagy László költeményének a mai napig érezhető a hatása. Molnár H. Magor Lábnyomok a latyakban című tanulmánya számos példát hoz, amiben a vers hatása érezhető: ilyen például Simon Márton A merülés elmélete, Pion István Nagy levegő vagy Krusovszky Dénes Szabálytalan részek című versei, amik mind valamilyen formában felhasználják a part és a víz motívumokat.
Hasonló példa a Kispál és a Borz Vackolj Belém! című számának alábbi sorai is:
A túlsó partra, ott meztelen szaladna az a régi béna pár akkor, / És én boldog volnék, és belesimulnék, / mindegy mi mondaná, vackolj belém”
Nyitókép: Fortepan / Hunyady József
