„Tragikus szerelmek, alkoholizmus, szamizdat és rendszerváltás” – foglaltuk össze Petri György pályáját korábbi cikkünkben, 10 éve ilyenkor pedig interjúiból válogatva emlékeztünk az ikonikus szerzőre.
Nem mindennapi figura rajzolódik ki előttünk, ha vetünk egy pillantást a költő életútjára.
Saját bevallása szerint tizenéves kora óta alkoholista volt, egy nő öngyilkos lett, miután elhagyta, de őt magát is mindvégig kísértette a halál gondolata, hajtotta a pusztulás vágya, és foglalkoztatta az esetleges megtisztulás lehetősége. Ezekből az élményekből monumentális versek születtek, amelyek máig ott vannak az elmúlt évtizedek legjobbjai között.
Miről szólhat a vers?
Petri már egész fiatalon elkezdett írni: eleinte József Attila nyomában haladt, ám a hatvanas években egy időre elhallgatott, hogy aztán később megtalálja a saját hangját és költészetfelfogását. Mit kezdhetnek a kortárs alkotók a rájuk maradt hagyománnyal?
Milyen témák kerülhetnek be egy versbe, és hogyan szólalhat meg benne a beszélő?
Többek között ezeken a kérdéseken gondolkozhatunk el, ha Petrit olvasunk.
Tasi József interjúkötetétének napvilágra kerülésekor azt írtuk, a költő „a versbeszéd profanizálásának, a durva megszólalásnak lett emblematikus alakja, emellett a pesszimizmus és kiábrándultság csúcsra járatójaként, és a belső szabadság engesztelhetetlen kulcsfigurájaként él tovább az irodalmi emlékezetben”.
Mindemellett számot vetett a szerelmi líra jelenbeli lehetőségeivel, illetve a leghétköznapibb dolgokat is képes volt úgy művészetté formálni, hogy a mai napig releváns és erős alkotások szülessenek. 3 kihagyhatatlan verset ajánlunk tőle.
Hogy elérjek a napsütötte sávig
Ha szerzőket és irodalmárokat faggatnánk arról, mi a kedvenc versük, a Hogy elérjek a napsütötte sávig egész biztosan népszerű válasz volna. Olyan érzések és költői megoldások vannak ugyanis ebben a szövegben, amelyek kétségkívül minden idők „nagy versei” közé avatják ezeket az egyébként nem túlságosan emelkedett sorokat. „Szokványos nyári éjszakának indult” – kezdődik a történet, amelyet első ránézésre csupán tördelése tesz lírává.
A megszólaló egyszerű nyelvezettel meséli el „pokoljárásának” történetét az alászállástól a megtisztulásig.
A férfi egy kocsmában iszik, amikor egyszer csak egy szebb napokat is látott nő felajánlja neki a szolgálatait, és mivel ő „nőt nőiességében megbántani” sosem tudott, és egyébként is úgy érzi, törlesztenie kell „űzöttsége” és zavaros lelkiállapota miatt, közösül vele egy pincében. A szinte tapintható undor ellenére azonban mégis munkál a versben valamiféle intimitásvágy és a megtisztulás derengő ígérete, amelyet végül az utolsó szakaszban már rímek is erősítenek:
„Hogy elérjek a napsütötte sávig,
hol drapp ruhám, fehér ingem világít,
csorba lépcsőkön föl a tisztaságig,
oda, hol szél zúg, fehér tajték sistereg,
komoran feloldoz, közömbösen fenyeget,
émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz-emeletek,
nyári hajnal, kilencszázhatvanegy.”
A szerelmi költészet nehézségeiről
Az előbbi darab jól szemléltette, hogy a vers most már távolról sem kizárólag a szép és fennkölt dolgok terepe.
De akkor hogyan lehet megszólalni például a szerelemről?
A kedves gyönyörűségéről zengett ódák és a könnyes vallomások ideje talán tényleg leáldozott, de a téma szerencsére még napjaink lírájában is ott van. Petri György A szerelmi költészet nehézségeiről soraiban nem kerüli ki a dilemmát, hogy mit kezdhet a mai költő az évszázados hagyományokkal:
„Mért nem lehettem régi költő?
Nem volna kérdés, hogy szeretlek-e.
Csak neked volna jogod nem szeretni,
hallgatnád öntetszelgőn
hidegségedről szóló panaszom.”
Ma a szerelem nem „program”, hanem „probléma” – olvassuk itt, miután egy kicsit ironizáltunk az értelmiségi lét cigarettaízű, rendetlen, teáscsészenyomos mindennapjain. De azért mégiscsak megszületik egy jó hosszú vers a szóban forgó érzésről, amiben fel-felsejlik a trubadúrok éneke a szép szemekről vagy éppen József Attila sokat idézett Ódája.
A Dunánál
Ha már József Attilánál tartunk, és korábban említettük a kiábrándultságot is, nem maradhat le a listánkról A Dunánál.
Mindannyiunk fejében élénken ott vannak a költőelőd sorai: „rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés”.
Petri Györgytől sem állt távol a közéleti megszólalás: a nyolcvanas években a Beszélő című szamizdat szerkesztője, később pedig egy rövid ideig az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje is volt. Ebben a versben úgy gondolja, túl nagy a megosztottság ahhoz, hogy „hitről és perspektíváról” lehessen beszélni:
„Kedves Attila, Duna nincs már.
Hol vagyunk már attól,
hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny.
Ésszerű megbékélésre semmi remény.”
„Öngyilkos performansz”
Végezetül pedig jöjjenek Bartók Imre szavai, aki bő egy évtizede beszélt Petri Györgyről a Litera Írók írókról sorozatában: „Én most úgy látom, sikerrel vette az akadályokat, elképesztő arányérzékkel tartotta egyben ezeket az amúgy nem ritkán kásás állagú szövegeket, de ettől még az egész pengeélen táncolás volt. Egyszeri, öngyilkos performansz, nagy és korszakos.”
Az interjút, amiben többek között olyan kérdések is előkerültek, mint hogy vajon összefügg-e az alkoholizmus és a politikai rendszerrel kapcsolatban érzett rezignáció, illetve hogy mit hagyott hátra a környezetére „delejes hatást” gyakorló költő az utókornak, itt olvashatjátok el. És ha tovább olvasnátok a ma 25 éve elhunyt költőről, itt összegyűjtöttünk néhány érdekességet, itt pedig ráadásként még egy verset ajánlunk.
Fotó: Kecskeméti Kálmán (Wikipédia)
