„A korábbi regényeimnél volt néha olyan érzésem, hogy sokakat nem a szöveg minősége érdekelt, hanem valami más. Valami, ami a bőrszínemhez, a származásomhoz kötődött, egy identitás szimbólumát látták bennem. (...) Valóban fontos a szerző származása, neme ahhoz, hogy szeressük a szöveget?” – mondta a szenegáli származású Mohamed Mbougar Sarr a 24.hu interjújában, amikor 2022-ben az Őszi Margó vendégeként Magyarországon járt. A sors fintoraként most egy német díj esetében ismétlődött meg a Sarr által vázolt ellentmondásos szituáció, amiben nemcsak ő, hanem Nádas Péter és a Rémtörténetek is érintett.
Sarr nyerte el ugyanis a német Világ Kultúráinak Házának (Haus der Kulturen der Welt) 35 ezer eurós, rangos Nemzetközi Irodalmi Díját (Internationaler Literaturpreis), de mint azt most két zsűritag a Zeitban állítja, a kiválasztás menete során a identitáspolitikai kérdések megkérdőjelezhető módon írtak felül esztétikai szempontokat.
Mohamed Mbougar Sarr itthon is sztáríró lett
Azoknak, akik esetleg lemaradtak róla, Sarr korábban a magyar közönséget is meghódította – joggal. Emlékezetes jelenetek tanúi lehettünk, amikor 2022 őszén Sarr Budapesten járt a Margó vendégeként, és annyian érdeklődtek iránta, hogy nem lehetett beférni a terembe, majd hosszan kígyózott a dedikálni vágyók sora – szerencsére volt alkalmunk személyesen is találkozni vele.
Az emberek legtitkosabb emlékezete című, Gouncourt-díjas könyvében egy rejtélyes afrikai író, T. C. Elimane után nyomoznak, miközben Sarr jókora adag iróniával tárgyal egy sor aktuális témát, mint: a művészet és politika viszonya, az identitás egyszerre fojtó és felszabadító természete, vagy az elnyomás lélektana. A regény a Könyves év végi listáján 2022-ben a 2. lett, azt írtuk róla: „(a)z élet és az irodalom határait feszegető könyv maga is egy útvesztő, egy borgesi labirintus, és talán pont ettől olyan izgalmas: olvasás közben annak a mágiáját tapasztaljuk meg, hogy íróként, illetve befogadóként hogyan lehet beleveszni egy nagy műbe.”
Identitás, nem, rassz – nem számít?
A Nemzetközi Irodalmi Díjjal (Internationaler Literaturpreis) évről évre a Németországban fordításban megjelent műveket ismerik el. A szervező HKW (Haus der Kulturen der Welt) tizenötödik alkalommal ítélte oda a díjat, amelyre 2023-ban 151 könyvet neveztek.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a zsűri ebből a körből választotta ki a rövidlistás műveket, amelyek között megtalálható volt Nádas Péter Rémtörténetek című regénye is – németül Schauergeschichten címmel jelent meg Heinrich Eisterer fordításában.
A Zeitban most két volt zsűritag, Juliane Liebert és Ronya Othmann tálalt ki a kiválasztási folyamat ellentmondásairól – cikküket magyarul először a Prae szemlézte.
A folyamat elején érdemes kiemelni, hogy zsűriként a szerződésükben a kiválasztás szempontjai is rögzítve voltak, amit az első ülésen fel is olvastak nekik: „A pályázatokat nem a szerző/fordító hírneve, hanem a könyv minősége alapján bírálják el (...) A pályázatok elbírálásakor a kiadó, a szerkesztő, a szerző, a fordító,
ezek nemzetisége, etnikai hovatartozása, politikai és vallási nézetei tekintetében nem kivételeznek, és félreteszik az előítéleteiket.”
A zsűrizési folyamat ezután úgy zajlott, hogy minden tag kapott 20 könyvet, amelyről röviden írnia kellett, valamint kiválasztott hármat a longlistre. Egyébként minden zsűritag hozzáfért mindegyik könyvhöz. A longlist összeállítása előtt, azt írják, hosszas és termékeny vita zajlott, a fordulat a shortlistnél következett.
Nádas, a fehér, kiváltságos férfi
Az irodalmi szempontok alapján összeállított első shortlistre egy férfi és öt nő került: egy francia nyelven író, Párizsban élő szenegáli (azaz Sarr), egy USA-ban élő dél-koreai, egy Berlinben száműzetésben élő orosz, egy fehérorosz, egy mexikói és egy francia író. A pontozás alapján a listát Don Mee Choi DMZ Kolónia (DMZ Colony) című könyve,
valamint Sarrtól Az emberek legtitkosabb emlékezete vezette.
Az egyik zsűritag viszont ekkor felvetette, hogy „nem tudna együtt élni azzal”, hogy a szűkített listára nem fért fel három fekete nő, „egy fehér francia nő” viszont igen (Mariette Navarro), ezért ő visszavonná a szavazatát Navarrótól és odaadná az egyik kiesőnek. A kezdeményezéséhez többen csatlakoztak, így négy a három ellenében kiszavazták Navarrót a shortlistről.
Ezután azt kellett eldönteni, ki kerüljön Navarro helyére. És itt jön Nádas a képbe.
A kieső helyére Cherie Jonest választották annak ellenére, hogy a könyvéről korábban volt, aki azt állította, hogy „netflixes stílusú” „erőszakpornó”. Mindezt úgy, hogy a választási lehetőségek között Nádas Péter és a Rémtörténetek is szerepelt, akinek a könyvéről a zsűri több tagja korábban mesterműként beszélt.
Nádas körül vita is kerekedett, ami során a Zeit-cikk egyik szerzője, Othmann úgy érzte, kénytelen felhívni a figyemet arra, hogy Nádas Péter amúgy zsidó családból származik, és sem a több évtizednyi szocializmusban, sem az orbáni Magyarországon nem lehet túl vidám az élete. Erre viszont azt mondták neki:
„Nádas a jobb szerző, de politikailag Cherie Jonest kell választani”.
Ennek oka az indoklás szerint, hogy bár Nádas könyve nagyon jó, ő egy nagyon befutott fehér férfi, akit szeretnek az újságírók, a magyar pedig egy általánosan elismert nyelv.
Liebert, a cikk másik szerzője és volt zsűritag a vita hevében még azt is megkapta egy érvére válaszul, hogy „Fehér nőként amúgy sincs itt semmi mondanivalód!” Egy zsűritag pedig azt mondta neki: „Sajnálom, szeretem az irodalmat, de a politika fontosabb”.
A cikk szerzői azt írták, ekkor már nem egy zsűri tagjainak, hanem irodalmi funkcionáriusnak érezték magukat.
Sarr N-betűs szavai és fehér fordítói
Juliane Liebert és Ronya Othmann ezután emailben fordultak a díjat szervező HKW-hoz, amiben jelezték, hogy a jelenlegi eljárással ártanak a szerzőknek: „Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen politikai döntéssel nem teszünk igazságot a szintén versenyben lévő nagyszerű könyveknek, mi több, ártunk a többszörös marginalizálódás által érintett szerzőknek. (...) A mi szemünkben ez ellentmond a HKW által nekünk átadott kritériumoknak. Nemcsak a jelenlegi shortlist miatt aggódunk, hanem a következő zsűriülés miatt is. Attól tartunk, hogy a választás ismét politikai alapon fog történni, és nem tudjuk, hogyan kezeljük a helyzetet. Végül is leszavaztak bennünket - de ha a döntést egyértelműen politikai szempontok befolyásolták, ám kifelé úgy tüntetik fel, mintha pusztán az irodalmi minőségen alapult volna, akkor erkölcsi (etikai?) problémánk lesz. (...) Van javaslatotok arra, hogyan kezeljük a helyzetet?”
Levelükre napokig nem kaptak választ, majd miután Othmann a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban írt egy hasonló témával foglalkozó cikket, behívták őket HKW igazgatójához. Itt végül abban állapodtak meg, hogy ha a többi zsűritag is beleegyezik, akkor
a shortlistre felveszik azt a két szerzőt is, akik egyébként irodalmi favoritok voltak, ám a bőrszínük miatt kizárták őket.
A szavazás után aztán valóban ez a kibővített shortlist jelent meg, erről tudósítottunk mi is.
A győztes kiválasztásánál aztán megint előkerültek a politikai szempontok. Sarr díjazásával minden zsűritag egyetértett, ekkor viszont felmerült, hogy fehérek fordították németre, valamint az egyik fordító egy felolvasáskor használta az N-betűs szót. Igaz, a kifejezést maga Sarr írta könyvébe, hogy illusztrálja a szereplőit ért diszkriminációt (a rasszizmussal összekapcsolódott szavak használata körüli irodalmi vitákról ebben a cikkben írtunk).
Így működik a gyakorlatban a káros hatású jó szándék
Juliane Liebert és Ronya Othmann cikküket azzal zárták, hogy HKW zsűrijében tapasztaltak szerintük minden érintett félnek és szerzőnek ártanak: „nemzetiségről, etnikumról, bőrszínről, politikáról – és nem irodalomról volt szó. Miért olvasták el az összes izlandi, spanyol és román szerzőt, ha a végén úgysem vették figyelembe őket?”
Elismerték, hogy a bírálói nézőpont – természetes emberi okokból – sohasem mentes attól, hogy ki mit preferál, mi szimpatikus neki vagy milyen a politikai világképe. Viszont nem mindegy, hogy valaki igyekszik-e a legjobb tudása szerint objektíven értékelni, vagy pedig nem irodalmi, hanem nyílt politikai szempontok vezetik.
Kis adalék még itt a végén, hogy nagyon hasonló szituációt dolgoz fel az Amerikai irodalom című film (és az eredeti regény), ami idén Oscart kapott a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában. Itt írtuk le, miért szerettük annyira ezt a filmet, és ebben a podcastben beszélgettünk is róla.
