Az új Nádas erőszakos és szórakoztató, teljesen felszabadult

Az új Nádas erőszakos és szórakoztató, teljesen felszabadult

Hogyan lehet folytatni az írást a nagyon személyes összegzőmunka, a Világló részletek után? Megjelent Nádas Péter új regénye Rémtörténetek címmel, amely sötét történeteket mesél a hétköznapokról, amikor az ösztönök kontrollálhatatlanul tesznek tönkre életeket. A hét könyvéhez a hetvenes években kezdett jegyzeteket készíteni az író, majd a berlini levéltárból visszakérve azokat, megírta thrillerszerű regényét, hogy a Gonoszról, a bűnről beszéljen - rengeteget káromkodva.

Valuska László | 2022. május 23. |
Nádas Péter
Rémtörténetek
Jelenkor, 2022, 480 oldal

Nádas Péter életműve kerek egésszé vált, miután legszemélyesebb könyve, a Világló részletek megjelent. Amikor a Jelenkor Kiadó sajtóközleményében azt írta, hogy új könyve meglepetés, azt kivételesen tényleg így kell érteni: nemcsak az olvasókat, hanem a kiadót, sőt azt hiszem, önmagát is meglepte vele. A Rémtörténetek írása, jegyzetelése, mint az majd a hamarosan megjelenő interjúnkból is kiderül, már az 1970-es években elkezdődött, vagyis azután, hogy megjelent első novelláskötete, A Biblia, amiről podcastunkban is beszélt, illetve azelőtt, hogy 1977-ben az Egy családregény végét kiadták volna. A jegyzeteket akkor félretette, majd az elmúlt évtizedben összes kéziratát és szövegét a berlini levéltárnak adta, ahonnan ki kellett kérnie, mert nem hagyta nyugodni az ötlet.

Amikor először hallottam arról, hogy Nádas Péter újabb regénybe kezdett, meglepődtem: életműve úgy építkezik a kezdetek óta, mintha előre pontosan megtervezte volna pályáját, aminek sarokkövei az Egy családregény vége, az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek vagy a Világló részletek. Ez utóbbi után nehéz volt elképzelni, hogyan folytatja az írást, ha egyáltalán még akar írni. Tarr Béla A torinói ló után nem rendezett több filmet, művészi szempontból elvégezte programját. 

Nádast az írás hozza létre és termeli újra könyvről könyvre,

gondolkodása, ízlése, reflexiói ott vannak a könyvespolcokon, sőt már az ezekről készült szövegekből is óriási szakirodalom van. Ezért egyáltalán nem szabad meglepődni azon, hogy új regénnyel jelentkezett, ami rögtön úgy kezdődik, hogy egymás mellett élnek magukban az emberek:

“Korai órák óta dolgoztak, de úgy dolgoztak ám, hogy fel sem néztek. Még sötét volt, mikor elindultak, ragyogott a reggel, mire kiértek.

Azóta meg nem álltak.

Nem esett szó közöttük.

Ha mégis, akkor úgy szóltak egymáshoz inkább, mint akik magukban mammognak valamin vagy dühödten morgolódnak. Ehhez még a munkájukból sem kellett felnézniük.

Hallja a másik, akár értse. Mintha nem lennének egymásra utalva, csupán a munkájukra.

Csak beszéljen a másik, bassza anyját, mondja a magáét”.

A Rémtörténetek sokféleképpen kapcsolódik az életműhöz, az ember animális jellege, az erőszak működése, a társadalmi és történelmi meghatározottság, a testi kapcsolatok itt is megjelennek, de ez a könyve mégis valami egészen más lett: egy szabad, izgalmas és a műfaji kereteket is megmozgató regény, amihez Nádas olyan hangot talált, amivel más írásaiban soha nem találkoztam. A könyveiből és interjúiból mindenki számára egyértelmű, hogy Nádas öntörvényű alkotó, vagyis teljesen szabad, megy a saját feje után, mindent a saját elvárásrendszeréhez mér. 

Vagyis egyáltalán nem meglepő, hogy a Világló részletek utáni regénye thrillerszerűen építkezik, figuráit David Lynch is bármikor elirigyelhetné.  

A Dunakanyarban egy vízparti faluban pár nap alatt történnek az események, sokféle szereplőt ismerhetünk meg, helyieket és pestieket, akik mondják és mondják történeteiket, kommentárjaikat életről, együttélésről, közösségről, jóról és rosszról. A karakterek színesek, élnek, mocskos a szájuk, Quentin Tarantino a Ponyvaregény forgatásakor álmodni se mert volna arról, ahogy az egyik kedvenc karakterem, Terézia beszél, mintha Molnár Piroska véletlenül Mucsi Zoltán szövegkönyvét kapná meg, évtizedek óta halmozódó dühével együtt. 

A regénynek vannak fontosabb szereplői, de nincs kiemelt központi szereplője, a cselekményt a bűn, az ahhoz fűződő viszony, valamint a normál hétköznapokban megjelenő Gonosz szervezi. És ahogy a legnagyobb paráztatók, most Nádas is abból indul ki, amit a mindennapokból jól ismerhetünk: mit kezdünk a kontrollálhatatlan ösztönökkel, amelyek alakítanak minket. 

A Rémtörténetek nekem az első Nádas-regény, aminél óvatosan kell bánnom a spoilerezéssel, mert a gombosszegi Stephen King őrületes módon építi a feszültséget, és felszabadultan bontogatja a bűn rétegeit egy nyelvében, testiségében és szexualitásában is erőszakos világban, ami ráadásul, hogy igazán zavarba ejtő legyen, borzasztó szórakoztató olvasmány is, addiktív binge reading. Lehet, hogy a Rémtörténetek lesz Nádas válasza a Netflix-féle történetmesélésre? A jól elhelyezett cliffhangerek, az árnyaltan bemutatott szereplők, a hosszan építkező cselekmény és az a nyomasztó hangulat, ami egyszerre távolítja el az olvasótól a történetet és teszi részesévé? 

Hiszen a regényben felbukkan a Gonosz, megjelenik a bűn, de nyomozó csak egy van, az olvasó. 

A regény első harmadában látszólag semmi nem történik: egy falu hétköznapjai bontakoznak ki egymásba folyó párbeszédekkel és monológokkal, fantasztikus karaktereket ismerünk meg. Nem a tájleírás a lényeges, hanem az a szociometria, ahogy a szereplők egymáshoz és saját történeteikhez kapcsolódnak a nyelv segítségével: “Mint akinek azzal sincsen gondja, hogy a másik érti vagy nem érti, bassza anyját, neki olyan mindegy, hogy a szó értelme elkerüli vagy eléri”, “Hétszentség egy buta leány volt ő, nem tudott ő semmit, még azt sem tudta, hogy a nyelv mire van az embernek a szájában, alatta meg a nagy göbös ér, csak nézte őket, figyelte, hallgatta a nagy híres Harz tanár”. 

A hatvanas évek végi kádárizmusban vagyunk, a második világháború és ‘56 után, amikor az emberek a saját kis szabadságukat vagy nyugalmukat keresik, nincsenek nagy vágyak, csak a hétköznapok, amelyekből megérthetetlenek a korábbi történetek. Az olvasó benne találja magát ebben a világban, amelynek szerkezetét és működését az elbeszélés folyamatában ismerheti meg. Apró utalások segítenek eligazodni térben és időben, még pontosabban abban az időtlenségben, amiben élnek. Ez azért is fontos, mert a regény a bűnre koncentrál, ami nem időhöz és helyhez kötött. 

Hiába indult a hetvenes években a Rémtörténetek jegyzetelése, és hiába játszódik a hatvanas évek végén, eléggé mai történet. A vidék és főváros különbségei, a közös történetek, előítéletek és hiedelmek által létrehozott buborékok ugyanúgy témái, mint az egyház szerepe, a tudományba vetett hit, vagy a nők társadalmi és szexuális kiszolgáltatottsága. A Piroska nevű szereplőt kinézi magának az Imre nevű szereplő, követi mindenhova, majd egy ponton igazi ragadozóként szembenéz vele. A jelenet egyszerre drámai és katartikus, ahogy egy kiskutya vízbe dobálásától eljutunk addig, hogy Piroska felismerve áldozati szerepét, konfrontálódik a ragadozóval. 

A Nádas által elmesélt történet szereplői között minden esetben érzékelhetővé válik a hatalmi helyzet, amelyet a nyelvhasználat leleplez. Egy magára valamit is adó thriller megmutatja a közösséget, hogy ezután felmutassa, a Gonosz mindig ott volt közöttük, és itt sincsen ez máshogy. Ösztönösek és erőszakosak az emberek a hétköznapokban, elsősorban azokkal, akikkel napi szinten kommunikálnak. Egy ilyen, egymást jól ismerő közösségben is rengeteg a titok, a tabu vagy a trauma, pont a közelség miatt képtelenség őszintének vagy igaznak lenni, maszkot kell hordani, idegen maradsz. 

Az idegenségélményt mintha nem is másokhoz képest ismernék fel magukban a szereplők, hanem saját történetükben.

Sok nézőpontot használ az elbeszélés, és folyamatosan változik, ahonnan a történetre tekintünk. A katolikus pap, a református lelkész, a pék, a földeken dolgozó nő, az egyetemista csaj vagy a Budapestről nyaralni érkező nő is megszólal, viszont ez a sokféleség feloldódik egymásban, mert máshogy nem történhet: a zárt világuk ezekkel a saját történetekkel és nyelvhasználattal jön létre. És ebben a világban elnyomások, megalázások, visszaélések és határátlépések történnek folyamatosan, a nyelvezet hiába szórakoztató, pont végtelen erőszakossága teszi azzá. 

A Rémtörténetek nagy dobás lett, nem egy öregkori regény. Szórakoztató, erőszakos, néha sokkoló írás, amely tényleg úgy működik, mintha Nádas minden korábbi szabályát felrúgta volna, hogy a helyére egy új keretrendszert helyezzen, ami bátran nyúl műfaji eszközökhöz. A Világló részletek esetében végig éreztem a tétet, a Rémtörténetekben ezzel szemben pedig a könnyedséget, mintha Nádas Péter teljesen felszabadult volna a maga elé állított elvárások alól.










TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.

...
Zöld

Litkai Gergely: A szemetesünk a legjobb tükör, hogy lássuk, min kell változtatnunk // Dobd ki a szemetest!

A Bookline Zöld új podcastjában Tóth Andi Dobd ki a szemetest! című könyvéről beszélget Litkai Gergely és Szebenyi Péter, a Klímapolitikai Intézet munkatársa, környezetvédelmi influenszer.