Kovács Dominik és Kovács Viktor, azaz a Kovács Ikrek néven ismert páros még 2024-ben Lesz majd minden című regényükkel lettek a Margó-díj különdíjasai (olvass bele): megkapták az Erste #higgymagadban támogatását. A díj elnyerése után egy évvel interjúban kérdeztük őket, hogy mit jelentett a támogatás, milyen alkotói folyamatokon mennek keresztül és hogy milyen új projektjeik vannak a láthatáron. Sőt egy podcastben is beszélgettünk velük a kötet megírásáról, emlékezésről és gyerekkorról.
Az ikerpár most Vendégségben férfiaknál címen ír tárcasorozatot a Könyves Magazin oldalára. Ez az ötödik rész (a korábbi részek itt olvashatóak: első, második, harmadik, negyedik rész).
Kovács Dominik – Kovács Viktor: Olló, kapanyél
Nem tehetett mást, ahogy mondani szokás, várta a csodát.Azt, hogy végül önálló borbélyüzlete lett a pusztanádori főutca egyik sarokházában, Bernáth András éppúgy a megmagyarázhatatlan jelenségek közé sorolta, mint a tényt, hogy egyáltalán életben van. Az ötvenöt éve alatt se katonának nem írták be, se a körülötte tomboló járványok nem érték el soha. A keresztjei igazából az utóbbi három évben sokasodtak meg, miután hozzászokott az úriemberi élethez, s a lányát, Karolinát is úri kisasszonynak nevelte. A szerencséje ellenére sokfajta félelem kínozta kiskorától kezdve, ódzkodott például a temetőbe menni, nehogy valamelyik kősír feje rádőljön, félt a megvaduló lovaktól, a tehénharapástól, a tavaktól és mindenféle vizektől, a gödörásó kutyától, hiszen az mindig sírt ás valakinek,, a kertvégi pottyantóstól, amire sosem ült rá, hátha a semmiből kezek nyúlnak alá és megszorongatják az óvott tájain. Soha nem félt azonban annyira, mint most, a csőd szélén: ha ez így folytatódik, napszámba kell állnia, szégyent kell viselnie egész Pusztanádor előtt, hogy iparosemberből újra paraszttá lett.
Bernáth fodrászt a háború hozta ilyen helyzetbe, az egyre gyakoribb sorozások, amelyek majdnem az összes kuncsaftjától megfosztották.
Hárman maradtak mindössze, mindhárman agglegények, szerencsére vastag pénztárcájúak, nemcsak borravalóval, de szükség esetén kölcsönnel is el tudták őt látni. Az alsóvárosi Aradi Pál, aki a helyi terményforgalmazó vállalatnál könyvelt, a Markovics Benjámin a Kossuth-közből, a Nádor megyei Népbank helyi fiókvezetője és a Zsebmarkú, akinek a rendes nevét nem ismerték a városban. A pletyka szerint a csendőrség elől szökött ide, s ugyanazt folytatta Pusztanádoron, amit más vidékeken elkezdett, savanyú bort, lőszereket, nőket árult, legalábbis ahogy beszélték, mert Bernáth fodrász persze soha nem járt utána ilyesminek, a pénzt is kényszerében fogadta el a Zsebmarkútól.
Aztán ezek a vendégek is elmaradtak, vagyis néhány hónap leforgása alatt meghalt mind a három. A Zsebmarkú kezdte a sort, úgy hírlett, lúgot ivott – senki nem kereste, mi miatt, akadt elég oka rá, hogy ilyet csináljon. A bankár Markovicsot az íróasztala mögött találták meg gatyában, félig kigombolt ingben. A halottkém jelentése szerint épp vakarózott, miközben szélütés érte, a kulcscsontja körül vörös csíkok húzódtak. Az alsóvárosi Aradi Pál ügyét hamar letudta a helyi közvélekedés: bár a halála napjáig dolgozott, végül is benne volt a korban, legalább harminc éve szívbetegen szuszogott. Bernáth fodrászon kívül nemigen törődött az agglegények sorsával senki, ő viszont – hiszen az idejéből futotta rá – hosszú órákat, napokat töprengett fölötte, voltaképpen a saját tönkrejutása fölött, rendszerint oda érkezve, hogy a sok éve halott felesége áll a dolog hátterében.
Az asszony azért hívta magához a három szerencsétlent, hogy végleg kiszúrjon vele, taszítson egyet rajta a kapanyelű kárhozat felé.
Bernáth fodrász jól ismerte a feleségét, azt is tudta, mennyire feldolgozhatatlan volt a számára az ő egyik-másik döntése annakidején, például az elhurcolkodás a nő szülőfalujából, Égetthalomról, a hozományul kapott nyolcholdnyi szántó meg a hasas tehén dobra veretése, hogy az árán a műhelyt meg a sarokházat megvehessék – de hogy halálában is ennyire konok, és ilyen kíméletlen legyen, arra nem számított.
Bernáth fodrász egyedül a harmincéves Karolina kíméletességében bízhatott. A nőnek hatvanpengőnyi bére van, amit a vasúti jegykiadások után kap, meglesznek abból. Csakhogy a Karolina az utolsó fillérig elköltötte a bérét, még úgy is, hogy púderre, pamacsra, szappanra egyáltalán nem kellett kiadnia, a műhely készletét használta. Varrónőhöz járt, különféle ruhapiacokra Nádor megye-szerte, heti kétszer-háromszor a nagykocsma helyén megnyílt Mátyás Filmszínházba, jósoltatni és asztalt táncoltatni, pesti üzletekbe a frissen kiadott gramofonlemezekért, jött-ment, nem törődött a kíméletére váró apjával.
Leírni sem lehet a rosszallást, amivel Bernáth fodrász a szépítkező lányát figyelte. Ha azon kapta, hogy szemfestéket vagy rúzst ken az arcára, ingere támadt, hogy pofon üsse.
Nem a józanság tartotta vissza ettől, hanem ezúttal is valami félelem. Karolina ugyanis tavasszal született, emiatt az apja a tavaszi viharok csendjének hitte a szótlanságát, arra számított, hogy előbb-utóbb ördögi robaj töri meg ezt a csendet, idegroham, hisztériás görcs, őrjöngés. Így aztán nem pofozkodott, inkább alkudozni próbált vele, hátha a szolgáltatásért cserébe megosztaná vele a fizetése felét.
- Kár Pestre mászkálnod a Karády-frizuráért – mondta Karolinának. - Havonta kétszer én is megcsinálom neked.
Karolina a fejét rázta.
- Nem tudja megcsinálni.
- Én-e?
- Maga, apám, férfifodrász.
- És? A Karády is majdnem férfi.
Alkudoztak, osztozkodtak, nem jutottak dűlőre, igaz, hisztériaroham sem lett. Karolina olvasókörbe indult, az apja pedig töprengett tovább, szotyolamagot rágcsált, majd, hogy lenyugtassa a gondolatait, olvasni kezdett ő is. Egy régi jó könyve volt neki, , még annakidején a legényegyletben kapta a Szekeres Pál igazgató úrtól, s olyasmi írások szerepeltek benne, mint hogy a bűntettes ember koponyaformája eltér a tisztességesétől. A gyilkosok közt a rövidfej-alkatúság, a tolvajoknál pedig a hosszúfej-alkatúság a gyakoribb. Mindkét bűnözői kör ismérve a kétkezesség, amely a bűntettes férfiak esetében háromszor, a nőknél négyszer nagyobb gyakoriságú, mint a becsületes emberek sorában.
A gyilkos nők homloka és álla a rövidfejűség ellenére dudorszerűen előreugrik, az elülső fogaik vége hegyes.
Bernáth fodrász szinte kívülről tudta a könyvet, most mégsem bírt figyelni rá, föltett néhány gramofonlemezt, hiába. Újra és újra maga alá gyűrte a kétely, mi lesz vele ezután, miből fog megélni. A lányát jól láthatóan a saját dolga érdekli a leginkább, támaszként nemigen számíthat rá. Így hát imádkozott egyet-kettőt, szerencsét kérve az Istentől, összepakolta a ládáját, majd – belátva, hogy immár elkerülhetetlen a dolog – még ezen az estén elszegődött napszámosnak Külsőszögre, ahol kevesebben ismerték.
Napszámba szegődni persze nem estére szokott az ember, hacsak nem éjjeli csősznek megy. Az asszony, aki most mindenesének fogadta, azóta üzengetett Bernáth fodrásznak, hogy az özvegysége híre a fülébe jutott. Domokos Marinak hívták, s egy bodzaágak övezte hosszú telken lakott egyes-egymaga. A ház nagy részét a szülei halála óta nem használta, a főzőfülke melletti priccsen élt, evett, vakarózott, a lába száránál egy szelídre nevelt sárga kakassal, akit a saját táljából etetett, s ezenkívül még két másik tálat is fenntartott az állat számára, külön inni és piszkítani. A kakas mellett tyúkjai is voltak még a Marinak hátul, a fészernél, tehene viszont újabban csak egy. Miután híre jött, hogy a háború miatt jószágösszeírás lesz, túladott a marháin meg a lovakon, nem várta meg, hogy a hatóságok vigyék el őket. Ha a jószágállomány csökkent is, a bolhák nem szoktak el a Domokos-birtokról, sőt, uralni kezdték a három lakatlan szobát, a tollszagú dunyhákat, ágyterítőket, asztalneműket, a priccset. Erre a priccsre hívta időnként a Mari a Bernáth fodrászt, aki ment, minden tartózkodását leküzdve tűrte, hogy a nő a féltett tájain markolássza, fehér tésztaként szuszogott a mohó ujjak közt, közösen táncoltatták a kakast, nevették, ahogy a nyakát mereszti, a tollát borzolja. A férfi boldogult a földmunkával is, krumplit meg kukoricát vetett, megdöbbent rajta, milyen könnyen kapál, utoljára az égetthalmi homokos földet kellett kapálnia, annál pedig a Mari kertje jóval zsírosabb volt. A bolhákkal küzdött a legtöbbet, valósággal bele akart bolondulni a viszketésbe, napjában háromszor vizet melegített a sparhelten.
- Nem tetszik, amit csinálsz - mondta a Mari, miközben krumplit pucolt az asztal szélén. – Ennek a háznak is megvannak a maga szabályai. Egy év, egy szappan.
- De hát majd megőrülök!
- A lelked viszket, nem a bőröd - folytatta a Mari. - Azért vakarózol annyit!
És a nő a szappan helyett még szívósabb munkát ajánlott Bernáth fodrásznak, aki nem a Mari mondataira, hanem a nő kezére bámult: bal kézzel metéli a krumplit, holott kapálni-gereblyézni jobbal szokott, kétkezes tehát, mint a bűnelkövető asszonyok általában. Bernáth fodrászban nyugtalanító gondolatok támadtak, összefüggést látott a Mari bolhái meg a szerencsétlen Markovics bankár vakarózása és halála közt. Végigfutott rajta, miféle sötét titkai, üzletei lehetnek a gazdasszonyának. Mi van, ha vér tapad a kezéhez? Elcsábította és megölte a három vénembert, a Zsebmarkút, a bankár Markovicsot és az alsóvárosi Aradi Pált, meg bizony, a pénzüket meg elrakta, azért nincsen gondja semmi se. Félt tőle, nehogy ő következzen az áldozatok sorában: neki ugyan különösebb vagyona nincs, de van egy fél háza, s akiben benne él a hajlam, annak ez épp elég indok a gyilkosára. Ezután napokig vonakodva vett csak a Mari kosztjából, félretette a babkását, a krumplikását, a húslevest, a fokhagymás tyúkhúst, a zsírból kivett oldalast is, hiába noszogatta a Mari, legföljebb egy-két falatot nyelt le, miután látta, hogy amaz milyen jóízűen eszik.
- Mi bajod? Beteg vagy? - kérdezte utóbb a Bernáth fodrásztól a Mari. - Hogy-hogy nem eszel?
- Holnap hazamegyek - felelte a nőnek. - Hiányzik a Karolina.
- Hetekig nem is emlegetted.
- Az ilyesmi hirtelen tör az emberre.
- Én is veled megyek - mondta a Mari. - Meg akarom ismerni a lányodat.
Bernáth fodrász hiába vonakodott, kertelt, magyarázkodott, nem tudta lebeszélni magáról a gazdasszonyát. Végül félig-meddig megbékélt a dologgal, a Karolina jelenlétében úgysem csinálhat vele semmit a Mari. Együtt vonultak tehát végig a főutcán, az asszony kendőben, a férfi pedig egy kávészínű kalapban, a hóna alatt a sárga tollú kakassal, merthogy nélküle a Mari nem mozdult egy tapodtat sem .
Bár Karolinát nem találták otthon, Bernáth fodrász némiképp megnyugodott, mikor a sarokházba értek. Tetszett neki a pedáns rend, ami fogadta: az előkert gondosan kigyomlálva, a sparhelt letörölgetve, a sezlony párnái tiszta huzatba bújtatva. Arról beszélt a Marinak, hogy a lánya már kiskorában is ilyen tiszta volt, maga mosta a kapcáit és a kisruháját, az anyjának sosem kellett veszekednie vele, hogy gondosabb legyen.
- Van, amikor hétvégére is beosztják az irodán - mondta Bernáth fodrász. - Fél kettő körül biztosan itthon lesz.
Addig is, hogy valamivel elüssék az időt, a férfi lemezt rakott a gramofonlejátszóba, valcer- és csárdásdallamok recsegtek-ropogtak, ők pedig táncolni kezdtek, utóbb az üvegszekrény mögötti konyakosüveget is megbontották. Bernáth fodrász így érezte biztonságban magát, ha itatja és táncoltatja a Marit, aztán a konyak hatására végül ő is elfeledkezett magáról, kicsit a félelmeiről is, a lába alatt kopogott a köves padló, vörös képpel kurjongatott a levegőbe, a félelemre nincs okod, hiszen szeretlek, jól tudod. Karolina nem jött fél-, egy, két óra múlva se, de ez nem zavarta őket, a belső szobába mentek, kifulladva az ágyra rogytak, jólesett nekik az ottani hűs, pár perc alatt elaludtak mindketten.
Mire Bernáth fodrász felébredt, besötétedett már. Igazán magához térni csak azután tudott, hogy a konyhába ért.
Hang nem futott ki a torkán, elfehéredett arccal nézett végig a helyiségen, a kakastollakkal teli vödrön, a véres mosogatólében ázó konyhakésen, az asztalon hagyott hagymahéjon, a lányán, aki a sparhelt mellett állt és nokedlit szaggatott.
- Öreg húsa van ennek az állatnak - mondta Karolina. - Honnan szerezte, apám? Sokára fog megfőni.
A férfi még egyszer végigmérte a lányát: eddig fel sem tűnt neki, hogy a foga milyen hegyes, az álla és a homloka dudorszerűen előreugrik. Miközben az udvarra indult, szörnyű képeket látott maga előtt, ahogy a bankár Markovics az íróasztalánál kigombolkozik, Karolina hátulról kacéran ráfonja a karját, fojtogatni kezdi, vörös csíkokat hagy a nyakán. Aztán arra gondolt, nemsokára csendőrök lepik el a sarokházat, hiszen ki tudja, ki mindenki rá nem jött erre a városban, így mint most ő. Oda a tisztességük mindörökre! Bernáth fodrász futni kezdett, végig a főutcán, Külsőszögön, az égetthalmi elágazáson, ki a pusztába és tovább, lihegett, fújtatott, futott világgá, hátha nem éri utol a szégyen.
