Krasznahorkai László visszatért, nemcsak a magyar nyilvánosságba, hanem egykori alma materébe az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol diákok hömpölygő tömege, álló vastaps, írókollegák és művészeti programok várták. Pedig majdnem 10 évvel ezelőtt, 2017-ben jelentette be a Margó Irodalmi Fesztiválon, hogy nem lesz több szereplése Magyarországon. Szeptember 17-én Krasznahorkai ünnep címen tartottak programsorozatot az ELTE campusán, amely az egyetem által meghirdetett Krasznahorkai-év egyik kiemelt, központi eseménye volt. Az esemény apropója a Nobel-díjas szerző díszdoktori kinevezése, a megújult Trefort-kert és a Krasznahorkai-olvasótér átadása volt.
Az érdeklődőket kerekasztal-beszélgetés, performansz, kísérleti film várta, egy humoros beszélgetésre is sor került Krasznahorkai Lászlóval. Kiemelt program volt az ELTE Egyetemi Könyvtárának megújult tere, ahol Krasznahorkai-olvasótér néven alakítottak ki egy egyedi kinézetű, a szerző könyveit és azok külföldi fordításait tartalmazó területet.
„Kedves Laci, mélyen meg vagyok hatva”
A programsorozat egy különleges kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, ahol Karafiáth Orsolya moderálásában Dragomán György, Garaczi László, Seres Lili Hanna és Dr. Darázs Lénárd, az ELTE rektora olvasták fel kedvenc Krasznahorkai-részleteiket, illetve osztották meg gondolataikat az életműről. Az udvaron már jóval a kezdés előtt gyülekeztek az emberek, egyetemisták és idősek, professzorok és olvasók várták izgatottan, hogy elkezdődjön a beszélgetés. Tíz perccel a kezdés előtt már alig van hely, az emberek a távoli padokon vagy a színpad melletti álló tömegben keresnek megfelelő helyet.
A meghívottak különböző, de mégis nagyon egybecsengő részleteket választottak az életműből. A felolvasást Garaczi kezdte Az utolsó hajó című novella egy részletével, őt követte Seres, aki a Háború és háborúból olvasott fel, aztán Darázs a Borbélykézben című novellát hozta magával, a sort Dragomán zárta, természetesen a Sátántangó első pár oldalával. A felolvasások után szóba került az író szociális és írói érzékenysége, Tarr Béla hatása az életműre, és az is, miképpen válik a Sátántangó egy önmagát elpusztító gépezetté.
Külön érdekesség, hogy maga Krasznahorkai is tiszteletét fejezti ki a a beszélgetéssel kapcsolatban. A szerző mikor megtudta, hogy lesz egy ilyen beszélgetés, egy magánlevélben írt Garaczi Lászlónak:
Kedves Laci, mélyen meg vagyok hatva, hogy egy nagybetűs másik írótól olvastok fel ma szövegeket. Példátlan esemény lesz. Nagyvonalúságotokat köszönöm.
És mikor Dragomán végére ér a Sátántangó részletének talán csak véletlenül, vagy az élet humorából kifolyólag, de elkezd esni az eső, az emberek esernyőket bontanak, fedél alá menekülnek. Közhelyes, mégis a Sátántangó részlet után kezdte el az időjárás, mintha csak erre várt volna.
Egy méltó hely Krasznahorkai műveinek
A Krasznahorkai-ünnep egyik különlegessége – a szerző jelenlétén túl – az újonnan kialakított olvasótér az A épületben található Egyetemi Könyvtárban. A Krasznahorkai-olvasótérnek elnevezett részt a könyvtáron belül egy ünnepélyes, zártkörű eseményen adták át, ahol csak a sajtó- és az egyetem munkatársai vehettek részt, illetőleg maga a szerző. A teret Bartus Dávid, dékán adta át egy rövid beszéd keretében.
A tér ötlete a Nobel-díj bejelentése után született meg az egyetemen, ugyanis már az elejétől cél volt, hogy az ELTE egykori hallgatójaként Krasznahorkai valamilyen róla elnevezett teret kaphasson a campuszon belül. Ez végül pedig a könyvtárra esett, hiszen Bartus szerint egy íróhoz nem is lehetett volna mást választani, mint egy olyan teret, ahol a diákok szabadon találkozhatnak a műveivel. A dékán emellett arra is kitért, hogy egyre kevesebb hallgató jár a könyvtárba, viszont ezzel talán sikerül újra népszerűvé tenniük a könyvtári olvasást.
Egy olyan funckióval szerettük volna ellátni a könyvtárat, ami jobban vonzza az olvasókat”
A Krasznahorkai-olvasótér pedig valóban meglepően egyedi, a szerző munkáihoz passzoló látványvilággal rendelkezik. Krasznahorkai könyvei betonvas-polcokon állnak, a hátteret pedig szürke acéllemezek adják, az összképet pedig egy neon sárga „műanyag-függöny” egészíti ki, ami egyszerre határolja el a teret (egy saját részt biztosítva az olvasóknak) és kapcsolja össze a könyvtár többi részével, hiszen a függönyök átlátszóak.
A polcokon 109 darab könyv kapott helyet, minden magyar nyelvű Krasznahorkai-kötet és számos fordítás a macedóntól a kínaiig. A dékán szerint ez is szimbolikus értékű, ugyanis az ELTE bölcsészkarán több mint 70 nyelvet oktatnak, ezzel pedig a világon a második helyen szerepelnek a idegennyelv-oktatás szempontjából az egyetemek között.
„Tulajdonképpen teljesen nyugodt vagyok, illetve ideges”
Miközben az emberek haladnak a Gólyavár felé, útközben rengeteg szerzetesként mormoló fordító esik útba. A sárga esernyők alatt németül, görögül, franciául, héberül és még sok más nyelven mormolják a hallgatók a Sátántangó sorait, dacolva az elfolyó papírokkal, a gyenge fényviszonyokkal, de nincsenek egyedül, rengetegen állnak körülöttük, hallgatják Krasznahorkai magnum opusának kórusát. Éppen csak páran nem állnak meg hallgatni, akik sietve törnek előre, hogy bejussanak a beszélgetés helyszínére.
A Gólyavár, ami az ELTE egyik legnagyobb előadója, csordultig telve várakozik, hogy Gintli Tibor intézetvezető, professzor és Krasznahorkai László színpadra lépjenek. Szerencsére nem telik sokba, máris a Nobel-díj átvételét meséli Krasznahorkai László, aki már a legelején megnyerte magának a közönséget szellemes megjegyzéseivel és anekdotáival. A szerző már többször mesélt a rangos elismeréshez kapcsolódó élményeiről, mégis ugyanazzal az erővel és hatással tudja mondani, mennyire furcsa érzés is egy Nobel-díjat megkapni:
„Először nem volt szabad leraknom a telefont, majd aztán felvennem. Egy idő után már összekavarodtam, hogy melyiket kell csinálnom – mesélte, és mikor szóba került, hogy mit válaszolt a telefonba a hír hallatán, így fogalmazott, maga is nevetve a helyzeten –
Tulajdonképpen teljesen nyugodt vagyok, illetve ideges”
A szerző arról is mesélt, hogy sokáig nem is tudta felfogni, hogy megnyerte a díjat, az átvételkor pedig leginkább arra tudott csak gondolni, hogy mikor lesz már ideje rágyújtani. Elmesélése alapján Stockholmban szinte mindenhol tiltva van a dohányzás, kivéve otthon, így az ott töltött napok alatt egyáltalán nem jutott erre lehetősége. Csak később a díj átvétele után egy erre kijelölt helyen tudott szivarozni együtt a többi ünnepelttel és a svéd királlyal. Viszont addig végig az járt a fejében, hogy:
Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?”
A svédországi tapasztalataiból még a Rinkeby nevű, javarészt menekültek lakta városrész egyik iskolájában tett látogatását is elmesélte. Itt ugyanis nagyon okos és tehetséges gyerekekkel találkozott, akik kórusban énekeltek neki, illetve egy különleges, Sátántangó-inspirálta műtárggyal is készültek a számára. Bár meglepődött, hogy a 10 év körüli gyerekekkel éppen a Sátántangót olvastatják. Kiemelte, hogy milyen magas szintű oktatással találkozott, illetve, hogy nem tudja elképzelni, miképpen tudna azok a gyerekek annyira jól teljesíteni, hiszen elmeséléseik alapján rengeteg nehéz pillanatot éltek meg a menekültstátuszuk miatt korábban.
Természetesen, az ELTE egykori hallgatójaként Gintli Tibor a szerző diákéveire is rákérdezett, ami elmondása alapján rengeteg tanulással telt, több különböző órára is áthallgatott, hogy minél többet tanulhasson. Szakdolgozatát 1983-ban Márai Sándor emigrációs korszakából írta, amely akkor igen érzékeny témának számított, külön engedélyt kellett kérni, hogy a Széchenyi Könyvtárban bemehessen a tiltott könyvek részlegre (hiszen Márai könyvei ekkor tiltólistán voltak). Az inditattása kettős természetű volt, egyrészt Márai-rajongók között nőtt fel, másrészt mivel tiltott könyvekről volt szó, szerette volna, ha a dolgozatán keresztül mások is megismerhetik ezeknek az írásoknak a tartalmát.
Pontosnak és mélynek kellett lenni az írásnál, mert mások nem kaptak lehetőséget, hogy elolvassák az eredetit”.
A szerző mesélt arról, mikor első könyvénél kinevették a Magvetőnél és arról is, hogy mit jelent számára a kudarc, és miért gondolja azt, hogy minden műve rendre ezt igazolja vissza. Nem mellesleg az elhallgatás kérdése is szóba került, amire már annyiszor utalt korábbi interjúkban és beszélgetésekben, bár itt sem kaphatott a közönség konkrét választ.
A beszélgetés vége felé haladva egyre több szellemes megjegyzése volt Krasznahorkainak, egy ponton percekig folyamatosan nevetett a közönség, még a Gyalog-galoppból ismert Fekete lovag szereplő is előkerült a beszélgetésben, mintegy allegóriaként a kétségbeesésre és a humor kapcsolatára, ami annyi helyen megjelenik az életműben. Bár Gintli szerint a szerző recepciója különösen el van maradva Krasznahorkai humorának feltárásával, megemlítette, hogy a Könyves Magazin legutóbbi különszáma részben pótolja ezt a hiányt. De ezen a ponton talán már senkiben nem merült fel, hogy a humor az bármi olyan lenne, ami nem Krasznahorkai sajátja.
Végül vastapssal, álló közönség előtt ért véget a beszélgetés. Krasznahorkai boldogan, néha meg-meg hajolva fogadta a hangos elismerést.
Krasznahorkai és a multimedialitás
A Krasznahorkai-ünnepet egy különleges program zárta, amelyet a Subaquatica elnevezésű, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjaiból álló csoport készített Milyen remény – Merülések Krasznahorkai László világába címen. A Gombocz Zoltán teremben berendezett előadás egy audio-vizuális esemény volt, amit talán leginkább a kísérleti filmhez lehetett hasonlítani. Három 20 perces előadást láthattak a látogatók, amik mind Krasznahorkai életműve köré, azon belül is a bolyongás, a félelem és a remény motívumai szerint épültek fel.
Elnézve a filmeket egy egészen más világba kaphattunk betekintést, egy digitális zajjal, elidegenedéssel, elvágyódással és ürességgel teli világba, ahol ugyan megvannak a régről ismert fogalmaink, mint például az exit, a társadalom vagy a felfedezés, de ezek kiüresedni látszanak vagy talán soha nem is volt több értelmük a spontán jelentésképzésnél. Bár a filmek önmagukban is jól rezonálnak a mindennapjaink kérdéseire, Krasznahorkai műveinek ismeretében még mélyebb jelentéseket lehet felfedezni bennük.
Ezen a programon is, mint az összes korábbin, rengetegen gyűltek össze. Az este előrehaladtával inkább a fiatalok és diákok maradtak, de ők fáradhatatlanul beszéltek tovább Krasznahorkairól és műveiről, a kerekasztalról, a vetítésekről, az ünnepről.
Fotó: ELTE Bölcsésztudományi Kar / Facebook
