A Margó x Erste #higgymagadban különdíj célkitűzése annak hangsúlyozása, mennyire fontos, hogy bízzunk magunkban és eltökélten dolgozzunk az álmainkért – és az sem árt, ha ebben támogatnak is minket. Arról, hogy ez a hit önmagunkban időről időre milyen kihívásokba ütközik, korábbi Margó-díjasok is meséltek. Ezúttal Kovács Dominikot és Kovács Viktort, azaz a Kovács ikreket kérdeztük az elmúlt év tapasztalatairól.
Az ikerpárnak 2024-ben jelent meg a Lesz majd minden című mágikus realista családregénye. „A regényt olvasva nehéz elhinni, hogy még mindig csak 28 évesek, annyi mesterségbeli és élettapasztalat sűrűsödik benne” – írtuk a hét könyve kritikánkban a kötetről, korábban pedig részletet is osztottunk meg belőle. A Kovács ikrek a kötet megjelenésekor interjúban meséltek ambíciókról, alkotói célokról és mindennapjaikról is, és az Erste #higgymagadban különdíj kapcsán a múlthoz való viszonyukról is beszámoltak podcastunkban. Egy évvel a díj után a siker kezeléséről és a jövőbeli tervekről is kérdeztük őket.
Tavalyi podcastunkban úgy fogalmaztatok: „mindig is radikálisan érdekelt bennünket a múlt”. A sztorik és anekdoták a felmenőitekről, akiket személyesen sosem ismertetek. A Lesz majd mindenben is egy család története bontakozik ki, egy 19-20. századi figura kerül a fókuszba, miközben a múlt és a jelen folyamatosan keveredik és a holtak is visszatérnek. Noha mindez fikció, volt olyan karakter, akit valamelyik családtagotokról mintáztatok (még ha nem is tudatosan), netán utólag valaki magára ismert benne?
Egy regénybeli figura megformálásához több mintát használtunk, természetesen kiegészítettük a saját képzeletünkkel is, így nem azonosítható be egy az egyben egy regénybeli alak valós személyként, inkább csak némely cselekedetéről vagy motivációjáról tudjuk, hogy a valóságban megtörtént-e, és ha igen, kivel.
Ebből kifolyólag nem jelezte senki, hogy magára ismert volna, azt viszont többször hallottuk az olvasóktól, hogy a regény atmoszférája felidézte bennük a Dunántúl korabeli falusi világát, és az őseik szokásait, létformáját.
Ugyanebben a beszélgetésben azt is megemlítettétek, hogy gyakran utaztok a szülővárosotokba, Simontornyára, és sokat beszélgettek az ott élőkkel. Olvasták ott a regényeteket? Milyen visszajelzések jöttek?
Könyvbemutatónk is volt Simontornyán és Cecén is. Mindkét eseményre megtisztelően sokan eljöttek, és többen nagyon elemző, értő, a sorsokat megfejtő véleményeket fogalmaztak meg nekünk. Bizonyára vannak, akiknek nem tetszett a könyvünk, vagy nem is olvasták végig, de tapintatosan magukban tartották ezt a véleményt.
Bár a nevetek nem volt teljesen ismeretlen az irodalomban a Lesz majd minden előtt sem, hiszen novellákat publikáltatok, drámákat írtatok, a szélesebb olvasóközönség számára mégis ez a regény tett titeket ismertté. Hogyan viselitek a népszerűséget, és miben változott meg a szakmai életetek ebben az elmúlt egy évben?
Nagy örömünkre személyesen is találkozhatunk az olvasókkal. Az nagyon pozitív, ha dedikálásunk vagy író-olvasó találkozónk van, ebből szép számmal volt az elmúlt időszakban.
Különleges érzés, hogy amit ketten leírtunk, azt valaki egyedül olvassa, és kapcsolódik hozzá, s ezáltal a mi gondolatainkhoz is.
Ennek következményeként bennünk a felelősség-érzet is nagyobb, mikor nekiállunk egy új írásnak.
Forr-e már bennetek a második kötet terve, és éreztek-e nyomást az olvasók vagy a magatok részéről, hogy egy ilyen fergeteges első regény után legalább ilyen sikeresnek kell lennie a másodiknak is?
Természetesen érzünk nyomást, és ez kihívást is jelent a számunkra. Ezt az évet a doktori disszertációink befejezésére, illetve színpadi művek megírására szántuk, például a Koloniál című drámánkra, amelyet szeptember 26-án mutat be a 6SZÍN. Most fordulunk vissza az epikához, egy novellacikluson dolgozunk, az ötletek már megvannak, kidolgozás alatt állnak, kíváncsiak vagyunk, hogy az írói szándék találkozik-e majd az olvasói elvárással.
Mi volt az elmúlt egy év legfontosabb olvasmánya a számotokra?
Nagyon nehéz versenyeztetni magunkban őket, mert mikor olvassuk, az a könyv van jelen éppen. Lehet, hogy egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy kiderüljön, melyik hagyta a legmélyebb nyomot bennünk.
Feltételezhetően köztük lesz Darvasi László Neandervölgyiek, Spiró György Padmaly és Irene Solà Gátak című regénye.
A prózaírás mellett színházzal is foglalkoztok, a nagysikerű MILF után hamarosan színpadra kerül az Átriumban a WHOTHEFCUKISALÍZ a FÜGE Produkció és az Orlai Produkció együttműködésében. Mit tudtok elárulni erről a projektről?
Hasonló munkafolyamat eredményeképp készül, mint a MILF, az ötletgazda szintén Pető Kata. Az Alíz Csodaországban motivikus rendszerét használja majd az előadás, a felnőtté válás folyamatát a szülő-gyerek viszony tükrében, a manipulálhatóság és a bizalommal való visszaélés kérdéseit egyaránt körüljárja majd.
Mi az a tapasztalat, élmény, találkozás az elmúlt egy évből, amire még nagyon sokáig emlékezni fogtok?
Végtelenül megtisztelőnek tartottuk a regényünk fogadtatását, díjait, a színpadi bemutatóinkat, és fontosnak tartjuk a mindezek mögött meghúzódó emberi interakciókat.
Amikor egy-egy riporteri kérdés elárulja, hogy az illető milyen mély figyelemmel viszonyul a munkáinkhoz, amikor az olvasók, kritikusok, színészek, rendezők közléseiből az derül ki, hogy intenzíven kapcsolódnak az általunk teremtett világhoz, és ennek hangot is adnak, akkor is nagyon emlékezetes pillanatok jönnek létre.
