Rákóczi-nóta vs. császári himnusz: mit énekeljen a magyar?
“Általában hosszabb folyamat végső eredményeként lesz nemzeti himnusz egy irodalmi szövegből (és a hozzá szerzett dallamból), s ez a folyamat tulajdonképpen a modern nemzet megteremtésének, konstruálásának a történetéhez kapcsolódik. Hiszen magát a nemzetet nem kis mértékben narratívák és szimbólumok teremtik. A nemzeti himnusz kiválasztásának aktusa (vagy folyamata) és kultivációja sajátos kölcsönhatásban van az illető nemzet önképének formálódásával” - írja Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalomtörténész, művelődéstörténész, az MTA doktora és a Hol vagy, Hazám? - Kelet-Közép-Európa himnuszai című kötet szerzője Állandóság és változás című cikkében az Irodalmi Jelenen, amiben azzal foglalkozik, hogyan alakultak a közép-európai nemzetek himnuszai 1989 után. Mielőtt viszont eljutnánk ehhez a magyar himnusz szempontjából is fontos fordulóponthoz, érdemes megnézni, honnan indul a történet.
A 19. századig a magyarság több éneket is kitüntetetten kezelt: néphimnusznak számított a (katolikus) Boldogasszony Anyánk és a (református) Tebenned bíztunk, elejétől fogva, és nagy népszerűségnek örvendett a Rákóczi-nóta vagy -induló is, amit többször is betiltottak rebellis politikai tartalma és történeti öröksége miatt. Ilyen sorok vannak benne például, amik nyilván nem nyerték el a Habsburgok tetszését:
De a Sasnak körme között
Fonnyadsz mint a lép.
Szegény magyar nép,
Mikor lész már ép?
Hivatalosan akkoriban a császári himnuszt kellett játszani és énekelni, amit viszont a magyarok nem fogadtak jól, tekintettel arra, hogy például az aradi vértanúk kivégzését is ezzel fejezték be.
Kölcsey Hymnusát Erkel már 1844-ben megzenésítette egy pályázat keretében (el is hozta érte az első díjat). Érdekesség, hogy mint azt Nyáry Krisztián a 2020-as Margón, Általad nyert szép hazát című kötetének bemutatóján elmondta, Erkel a verbunkos elemeit használta fel zenéjében, ezért a Himnusz
régebben sokkal katonásabb, vidámabb hangzású lehetett,
szemben a mai magasztosan melankolikus lassúsággal.
A Hymnus fokozatosan foglalta el helyét a magyarság himnuszaként, és sokáig megmaradt a politikai töltete is - tulajdonképpen a korabeli politikai aktivizmus eszköze volt. A Bach-korszakban kihágásnak számított a Hymnus nyilvános éneklése, majd a kiegyezési tárgyalások elején Ferenc József a Himnuszra vonult be, amikor megnyitotta az országgyűlést. Majd alig negyven évvel később, 1903. március 15-én, amikor az uralkodó a pécsi kadétiskolába látogatott, a katonazenekar a császári himnuszt kezdte játszani, ám az összegyűlt tömeg szabályosan erőből leénekelte azt a Himnusszal.
Később a kommunisták nem támogatták a szöveget, mivel szerepelt benne az “Isten” szó, illetve mivel valójában egy ima, így gyakran csupán a zenéjét játszották le. Hivatalos himnuszunkká papírforma szerint azonban csak 1989-ben vált, amikor bekerült a Magyar Köztársaság alkotmányába.
Az óda, ami valójában fohász
A Himnuszt gyakran éri az a kritika, hogy különösen más nemzetek örömtelibb, lelkesítőbb himnuszaival összehasonlítva túl szomorú, túl áldozati hangvételű, illetve felmerül az is, hogy nem hívőként miért egy imát kell énekelni. Minderre a vers keletkezési körülményei adnak magyarázatot.
Kölcsey a Hymnust egy különösen depressziós (azaz búskomor) időszakában írta, amikor a birtokán élt egyedül, és sokat olvasott, mondta Nyáry. Ekkor találkozott Rimay János versével, ami az eljövendő korok embereit szólítja meg, hogy könyörögjenek kegyelemért. Kölcsey erre akart választ írni, formaként pedig a Kanásztánc (“Megismerni a kanászt”) ritmusát választotta, amit Berzsenyi mutatott meg neki. Verse műfajilag is trükkös, mert bár óda, erőteljesen megjelenik benne a protestáns imádsághagyomány, a közbenjáró ima - ami érthető, hiszen Kölcsey református volt.
Kölcsey valószínűleg nem gondolta, hogy a verséből jelkép, nemzeti himnusz lesz. Életének egy depressziós szakaszában írta, és később nem tartotta számon a fontos költeményei közt. Többek közt erről, és rengeteg más érdekességről is szó esett Nyáry Krisztián Általad nyert szép hazát című kötetének bemutatóján tegnap, ahol a szerzőt Nádasdy Ádám kérdezte.
A költő a verset nem közösségi feladatokra szánta, hanem az alanyi lírájának a része, ami Szilágyi Márton irodalomtörténész szerint fontos a Hymnus hátterével kapcsolatban. (A Kislexikon szerint az alanyi költészet a költő belső világának megnyilatkozása, és a külső világot is a költő bensejének visszatükrözése végett festi.) A Hymnusban így megjelennek azok a toposzok, amik már korábban is tetten érhetőek Kölcsey szövegeiben.
A vers aztán 1829-ben jelent meg Kisfaludy Károly Aurorájában, még „a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül. Először pedig a Pesti Kaszinóban hangzott el 1832-ben, és Bártfai László adta elő. Maga Kölcsey a Hymnust nem tartotta különösebben fontos költeményének, és a kutatók nem tartják valószínűnek, hogy 1838-as haláláig eszébe jutott volna, hogy ebből majd nemzeti identitásszervező szöveg (illetve ének) lesz.
Kelet-Közép-Európa nemzeti eszmélése és a himnuszok
Az énekelt himnusz nem egy kifejezetten régi műfaj, mesélte Nyáry. Az első a brit királyi himnusz volt, a God Save the King, ezt másolták le mások, például a poroszok. Majd jött a francia forradalom, és felemelkedett a Marseillaise. Az osztrákok Haydnnal írattak himnuszt, aki némi alkotói válságot követően egy horvát népdalt dolgozott fel, ez lett az a bizonyos császári himnusz, amit a magyarok annyira utáltak és “hóhérhimnusznak” hívtak. A Monarchia után a Weimari Köztársaság használta, ma Németország himnusza.
Egyébként a magyarok is hatottak más népek himnuszaira. Szilágyi Márton például elmesélte, hogy az észt és a finn himnusznak ugyanaz volt a zeneszerzője, és az utóbbinak van egy svéd szövege is, aminek az ihlető forrása - ki gondolta volna - Vörösmarty Szózatának német fordítása volt.
Az uruguayi himnusz zenéjét pedig a magyar Debály Ferenc József (1791-1859) szerezte,
aki eredetileg Brazíliába indult szerencsét próbálni, de egy járvány miatt Montevideóban kötött ki. Őt ma Francisco José Debali néven tisztelik.
És mi a helyzet Kelet-Közép-Európa himnuszaival?
A régióban élő népek számára a modern nemzet fogalma nyugatról érkezett importáru volt, írja Kiss Gy. Csaba. “A nemzetállam célkitűzését, önálló államiság híján, nagy birodalmak keretében kellett megfogalmazni. Így e terület népei-nemzetei sokáig egyáltalán nem használhatták az állami reprezentáció részeként, nem törvényesíthették nemzeti szimbólumaikat. A nemzetté válás klasszikus korszakában, a XIX. században nemegyszer előfordult, hogy az állam hatóságai tiltották e jelképek nyilvános használatát.”
A szovjet elnyomás után az egykori csatlós országok nemzetei közül több is a 19. századi költészetéhez nyúlt vissza, és onnan választott egy-egy hazafias verset magának (vagy, mint a magyar vagy lengyel esetben, tartott meg).
Romániában 1989 decemberének forradalmi időszakában
Tőkés László református lelkész otthona előtt egyre több román nemzetiségű ember csatlakozott a tüntetéshez,
hogy Tőkést megvédjék a Securitate ellen. Ekkor többször elénekelték az 1848-as Ébredj, román (Dełtapte-te Române) című hazafias éneket, ami az országban terjedő tünetések része lett, és emiatt vált himnusszá.
A szlovénok France Prešeren Pohárköszöntő (Zdravljica) című versét választották. Ennek oka részben az, hogy a költő a 19. századtól szimbólum volt számukra, aki ezt az 1844-es versét a cenzúra miatt csak 1848-ban adhatta ki. A cseheknél - a magyar és a lengyel helyzethez hasonlóan - a 19. század második felétől látható volt, hogy a Hol vagy, hazám (Kde domov muj) kitüntetett szerepet kapott, így 1993-tól ez a Cseh Köztársaság himnusza.
A horvátok és a szlovákok himuszainak történetében pedig az a közös, hogy mindkét nép kis himnuszaiban történtek szövegváltoztatások. A szlovákok 1989-ben felvetették, hogy érdemes lenne visszatérni Janko Matúska Villámlik a Tátra fölött (Nad Tatrou sa blyska) eredeti szövegéhez, amiben a „megálljunk, testvérek” helyett „állítsuk meg őket, testvérek” szerepel (“őket”: mármint a szlovák nemzeti mozgalom ellenségeit). A horvátok pedig még a 20. század elején is kiegészítették Antun Mihanović Horvát haza (Hrvatska domovina, 1835) című versének szövegét például a haza földrajzi szimbólumaival, a tengerrel és a Drávával.
Kiss Gy. Csaba cikkének köszönhetően álljon itt pár példa, mit énekelnek a körülöttünk élő népek (Dr. Majorossy István fordításában):
Csehország
Hol van hazám,
hol van hazám?
Víz hömpölyög a réteken,
fenyőerdők zúgnak a sziklákon,
a kertben tavaszi virág díszeleg,
földi paradicsomnak tűnik!
Ez az a gyönyörű föld
a cseh föld, a hazám,
a cseh föld, a hazám.
Észtország
Hazám, szerencsém és örömöm
Milyen szép vagy!
Sehol nem találok
Az egész világon
Amit úgy szeretnék,
mint téged, hazám!
Itt születtem
Itt nevelkedtem
Mindig hálás leszek neked
és halálomig hű maradok hozzád,
nekem te vagy a legkedvesebb,
szeretett hazám!
Isten óvjon,
Szeretett hazám!
Ő legyen oltalmazód,
és gazdagon áldjon meg,
bármit teszel,
Drága hazám!
Horvátország
Ó, gyönyörű hazánk,
Bátor és irgalmas.
Atyáink ősi dicsősége,
Légy örökké boldog.
Te vagy egyetlen dicsőségünk,
Te vagy a mindenünk,
A te sík vidékeid,
A te hegyeid.
Dráva, Száva, folyjatok tovább,
Duna, ne veszítsd el erőd,
Mély kék tenger, mondd el a világnak,
Hogy a horvát szereti a hazáját.
Míg földjeit melengeti a nap,
Míg tölgyfái lombját fújja a szél,
Míg holtai sírban nyugszanak,
Míg csak élő szíve dobog.
Ukrajna
Él még Ukrajnának dicsősége, szabadsága,
Jóra fordul az ukrán nép, testvéreink sorsa.
Elpusztulnak elleneink, mint harmat a napon,
Urak leszünk immár mi is a hazai tájon.
Szabadságunkért mi szívünk, lelkünk feláldozzuk.
Mutassuk meg, hogy kozákok gyermekei vagyunk!
Szjántól a Donig a szabadságunkért kiállunk,
Hazánkban senki fiát uralkodni nem hagyunk;
Örül a Fekete tenger, vén Dnyeperünk nevet,
Még szeretett Ukrajnánkban méltó sorsunk lehet.
Szabadságunkért...
Lelkesedés, serény munka gyümölcsét meghozza,
Ukrajna mezőit immár vidám ének járja,
Kárpátok bércein túlszáll, bejárja sztyeppéit,
Ukrán dicsőség riasztja gaz ellenségeit.
Szabadságunkért...
